„Régen is kinyírtak fiatal csajokat, azt’ mégse volt velük ennyire tele a média!” – állapította meg lakonikus tömörséggel egy ismerősöm. A megölt és valószínűleg megerőszakolt pécsi lány esete több tanulsággal is szolgál, ám a legfontosabb, hogy ér(t)-e valamit a példaértékűnek minősített internetes megmozdulás.

A Bándy Kata megtalálására szervezett Facebook-eseményhez több mint húszezren csatlakoztak, csaknem kétezren jeleztek vissza esetleges részvételt jelző talánnal, illetve száznyolcvanezer fölött volt a felhasználók által meghívottak száma. A kétnyelvű, informatív közleményt tartalmazó kezdeményezés a pórul járt fiatal hölgy testvérének érdeme. Bár benne volt minden, ami az eltűnt rendőrségi pszichológus fölismeréséhez kell, több tucatnyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben.

Huszonegyedik századi dilemma.

Nem veszélyes-e, hogy egy-két kattintás után átélhetjük a valódi segítségnyújtás illúzióját? Ha egy „remélem, előkerül :(” kaliberű kommentet is biggyesztünk hozzá, már majdnem olyan, mintha elemlámpával a kezünkben bevetnénk magunkat a környező erdőkbe? Amennyiben pedig ismerőseinket is online keresésre invitáljuk, hősi magasságokba emelkedik az ázsiónk? Mennyire vehető komolyan, amikor valaki egy nyálas idézet és egy kamu adománygyűjtés megosztása között ilyenre figyelmeztet minket?

Az eltűnési helyhez közel tartózkodók körében tényleg létfontosságú lehet a mielőbbi tájékoztatás. De tényleg előre viszi-e az ügyet, ha több száz kilométerre lévő Mari néni szervkereskedelemről és a másodunokatestvére keresztanyja szomszédjának az eltűnt akárkicsodájáról kezd hápogni a neten? Nem alacsonyodik-e az életbevágó tudnivaló mezei bulvárhírré abban a pillanatban, mihelyst iksz belinkeli ipszilonnak, s órákig olyan gyümölcsözően morfondíroznak rajta, mint Zámbó Jimmy pisztolyán évtizedes távlatból egy uborkaszezontól szenvedő szennylap?

Spekulációra, vérre, könnyekre, drámára természetünkből adódóan szükségünk van. Sikertörténetre is, így Bándy Kata sztorija az első perctől kezdve izgalmasnak hat. Akármi lesz ugyanis a végkifejlet, egy témával többől válogathatunk a hétköznapok szürkeségében. Ha előkerült volna élve, egy ország öleli zokogva a keblére, így viszont vadidegenek zarándokolnak rózsával a pécsi ház kerítéséhez, vagy posztolnak fekete keretes képeket.

A kétségtelenül perverz, beteg lelkű elkövető már megvan, vagy remélhetőleg meglesz. Talán éppen a „+ Bándy Kata emlékére +”, esetleg a „Keressük Bándy Kata Gyilkosát!” nevű Facebook-csoport valamelyik tagja adja kézre, miután egy bosszúszomjas hozzászólást követően kikapcsolja a számítógépet, s az ötvenfős rendőrgárdát megszégyenítve, eddig ismeretlen szálon felgöngyölíti az ügyet.


Még több cikk: