Hozzászólás: Kilóg a pelenka a rövidnadrágból

Szerző: Eszter

Eszter — Fri, 04 May 2012 10:21:59 +0000

Igen, ott a pont. Még annyit tennék hozzá, hogy ez nem csak a vélt vagy valós kövérséggel, hanem a testünkhöz való teljes viszonyunkkal kapcsolatban is igaz. Az ember rohadt sok dolog miatt tudja kényelmetlenül érezni magát, a testsúly ezek közül csak egy dolog… és nem is mindig a leglátványosabb.

Szerző: tempty

tempty — Thu, 03 May 2012 23:59:27 +0000

számomra 2 féle kövér (utálom ezt a szót) létezik: 1. aki “ilyen és kész”, tehát a teste + a lelke egységként kezelhető, mert érezhetően elvan úgy, ahogy van, illetve 2. akiről kilométeres távolságból sugárzik, h legszívesebben a föld alá bújna szégyenében, annyira utálja magát. előbbinél általában bennem sem tudatosul, utóbbinál viszont nagyon is. ez megint csak független a kilóktól, mert 120 kg-osan is lehet vki pozitív személyiség, plusz egy 70 kilós is fogdoshatja a relatíve létező hasháját nyilvánosan, h “hééé, nééézd, milyen dagadt vagyok!”. mondjuk a saját tapasztalatok révén erre kifinomultabb receptoraim is vannak: egy teltebb lánynál első ránézésre fölmérem, hogyan viszonyul magához. jjja, ehhez kell egy adag általánosítás és előítélet, de ritkán lepődtem még meg.
a fintorgás pedig regionális sajátosság. mifelénk ugyanazt a fejet tartogatják a nyárspolgárok a csípőnadrágból kilógó hurkáknak, mint amit egy londoni művészkörnyékbeli fiatal átlagos outfitje eredményezne. ennyi az eszköztár és punktum…

Szerző: Eszter

Eszter — Thu, 03 May 2012 10:14:11 +0000

:D, jó, de most nem idéztem, csak én találtam ki okosságot. :D Szólt a Vaddisznó, tehát.

Fel nem fogom, miért foglalkoznak az emberek ENNYIT mások testalkatával… mármint annyit, hogy beszóljanak, fintorogjanak etc. Azt értem, h az ember miért foglalkozik a sajátjával: mert az egészsége és az elégedettsége függ tőle. De a másoké????

Érdekes, bennem általában nem tudatosodik az, ha valaki pl. KÖVÉR. Ő ilyen, ilyen a formája épp, kész. Nem fűzök hozzá ítéletet sem (extrém esetben néha elcsodálkozom magamban, h jééé, de hát alig eszik, vagy jéééé 18 évesen még olyan gyors az emésztés, hogy ihaj). De soha nem tettem megjegyzést vagy vágtam pofát, ezért tök fura, hogy sokan meg igen.

Szerző: tempty

tempty — Wed, 02 May 2012 19:50:54 +0000

ember, mióta posztoltad az ominózus osho-s beszólást, nekem minden hasonló idézetről az jut eszembe @XD egyébként gyógyszernek is köze volt az állapot létrehozásához, de tehettem volna hamarabb is a tendencia ellen, ezt egy pillanatig sem tagadom. vhogy most (azaz tavaly) jött el az ideje, most láttam jónak… ami azért vicces, mert volt időszak, amikor napi 20 negatív visszajelzést kaptam az alkatomat illetően (általánosban), mégsem éreztem az erőt a változtatásra. haha, most ez úgy hangzik, mintha bazinagy dolog lenne ez, pedig a poén, h csak eldöntöttem és kész. szegény jojósokat viszont sosem tudtam megérteni, mert 1. általában szörnyű kúrákat csinálnak végig, 2. utána semmissé teszik a szenvedést, h újrakezdjék az egészet.
a kínhoz való kötődéssel maximálisan egyetértek, de ki kell törni belőle ahhoz, h az ember lássa: sokkal inkább önmaga tud lenni a függőség tárgya nélkül.
köszi egyébként, nem gondoltam volna, h egyszer majd erről fogok írni… a blogolás érdekessége, h míg egy aktuális cikkre ugrik az olvasottság, egy ilyenre ugrik a visszajelzés. márpedig utóbbit jobban szeretem ám itt @=)

Szerző: Eszter

Eszter — Wed, 02 May 2012 11:53:14 +0000

És akkor egy pillanatra megállunk, és azt mondjuk a testnek: “hé, álljon meg a menet… én már nem az az ember vagyok, aki akkor azt az állapotot – betegséget, kövérséget… – létrehozta. Az a lelki állapot, élethelyzet már nem aktuális számomra, ezért változott meg a hozzá való test is. Merd elhinni, hiszen ez a tudat facilitálja a további – pozitív – változásokat is”. Ezt már én is mondtam magamnak, amikor nem voltam még képes józan ésszel felfogni azt a változást, amin keresztülment a test, amitől a kelleténél jobban különváltam a fájdalom elkerülése érdekében.

Az agy tudatos része mindig a test után vált, de a tudatalatti már ott dübörög alatta szépen csendben, és éppen ez teszi lehetővé a fejlődést… akkor is, amikor az ember kétségbeesetten sír, h milyen kövér/beteg/allergiás, satöbbi. És épp ez ordítja a füledbe, hogy “mennnnyéééémánkifeléazutcáratekishülye, hát szép vagyol”, csak épp túlkompenzál külső megnyilvánulásaiban. :)

Tényleg az a fontos, hogy szépen lassan a tudatos, racionális, józan rálátás is megérkezzen és vérünkké váljon… mert biztos vagyok benne, hogy a jojódiétázók vagy visszaeső szenvedélybetegek problémája is nagyban összefügg azzal, hogy mentálisan még nem tudtak kiszakadni a “kövér vagyok” vagy az “innom kell” körből, hiába változtak fizikálisan. Van egy elnyomott, ismeretlen, titkos kötődésünk a “kínjainkhoz”, terheinkhez, mert az identitásunk részévé vált, és félünk, nem lennénk önmagunk nélküle. Pedig de. :)))

There is no real change without a change of mindset, jó példa erre minden híressé vagy milliomossá lett kisember, aki erre nem állt készen – BB Évitől a lottómilliárdosokon át Utasi Árpiig csóró lett újra mind, mert a világ összes pénze nem elég önmagában ahhoz, hogy a “csóró vagyok” mindset eltűnjön. Ahhoz az a mentális adaptáció kell, amit ugyan segíthet a luxus, de mélyebb és komplexebb dolog ennél – de hát most éled át, mit ugatok én itten, basszus! :)

Annyira jó látni, ahogy kinyílik ez benned! :)