Czehelszki Levente sorstársként ölelte keblére képzeletem szüleményét, Ubulkát, és megjegyezte, hogy velem ellentétben nem utálja őt. Nos, én sem utálom, sőt, semmilyen negatív érzelmet nem táplálok a tanácstalan tizennyolc évesek iránt. Hiszen akkor ismerőseim tekintélyes hányadát rühellnem kellene, és nekik van elég bajuk a rosszallásom nélkül is. Úgyhogy ma inkább a céltudatos Helént mutatom be váltótársaimnak meg a kedves olvasóknak.

Helén huszonhét éves egyetemista. Most szerzi két és feledik diplomáját. Az elsőt valami büfé-ruhatár szakon sikerült neki, kétszemeszternyi csúszással. Mert volt egy tanár, akivel a kölcsönös ellenszenv jegyében kerülgették egymást vagy hat vizsgaalkalmon át. A gaz oktató mindig egy csomó nevet és évszámot követelt volna, ráadásul szóban, ami eleve szemétség. Plusz olyan korai időpontban tartotta az előadásokat, hogy egy normálisan bulizó fiatal számára lehetetlenné vált az órák látogatása. Így hát Helénünk ötször is elvérzett a számonkérésen, de legalább megtanulta, hogy más jegyzetéből tanulni nem piskóta.

Belőle is sok van.

A lány kétdiplomásnak vallja magát. Ugyebár ért a büféhez meg a ruhatárhoz is, ezért valamennyire jogos a vélekedése. Csak még nincs meg a nyelvvizsgája, sőt mélységesen fölháborodik azon, hogy a végeláthatatlan kreditrengeteg teljesítése után ilyesmit várnak el tőle, mintegy utolsó akadályként. Hamarabb nem jutott eszébe a nyelvtanulás, most meg nem ér rá, hiszen mint már mondtam, megint egyetemista. Jobban mondva még mindig az. Gondolt ő rá, hogy esetleg dolgoznia kellene, de egyfelől a büfés és a ruhatáros szakma is telített, másfelől pedig melózni macerás. Utólag leesett ugyan Helénnek, hogy a sulis évek alatt meg kellett volna látogatnia néhány kajáldát és öltözetőrizdét a gyakorlat megszerzéséért, de most már mindegy.

Inkább kitanul egy újabb mesterséget. Szabad bölcsész lesz, mert az tetszik neki. Külön-külön, persze. A szabadság meg a bölcsészet is jól hangzik, de így egyben, túl az első filozófia szemináriumokon már nem jön be annyira. Otthon, a szüleinek nem vallja be, hogy a költségtérítésbe fektetett pénz aligha fog megtérülni. Inkább szó nélkül elvégzi ezt a rendkívül piacképes képzést, szerez valami nyelvvizsgát. S ha utána még mindig nem tudja, mi akar lenni, hát jelentkezik mesterszakra, hogy a Hadas Bianka írásában említett munkaügyi központban eggyel több bejegyzés szerepeljen majd az adatlapján.