Kin(ek) lehet segíteni, és ki tudja megtenni?

Szép gesztus, ha a nagy szatyrokat cipelő Mari néninek segítek átbicegni az úton. Kivéve, ha nem akart átmenni. Az úgy már mindkettőnknek kínos.

Örömkönnyek közepette összecsapjuk a kezünket, amikor látjuk, hogy egyik embertársunk segíteni szeretne a másikon. Mert az nagyon szép dolog. Igen ám, de nem mindig sül el jól. Hiszen a segítség nyújtásának és elfogadásának vannak bizonyos alapkövetelményei, amiket illik szem előtt tartani.

Nem lehet csak úgy a vakvilágba’ segítgetni. Vagyis hát lehet, ám annak megvannak a maga következményei.

Adok-kapok. | Fotó: Pinterest / adambird_

Az első és legfontosabb törvény, hogy segítséget kifejezett kérésre szabad nyújtani. Nem ám össze-vissza rohangálva, hogy hellószia, segíteni akarok mindenkinek mindenben, mint az egész világ önjelölt megváltója.

A segítség befogadására ugyanis muszáj készen állni, s ennek kifelé történő jelzése maga a segítségkérés. Ha ez nincs meg, akkor energiapazarlás van. Vízlapátolás egy olyan vödörbe, aminek lyukas az alja. Persze, valakit hidegen hagy, hogy mennyi marad a vödörben, mert neki a puszta lapátolás a lényeg. Ez az öncélú segítség, amit az motivál, hogy illető elmondhassa magáról végre: ő bizony segített.

Ha az ember segítségnyújtásra alkalmas tudás birtokába jut, akkor hajlamossá válhat egóból turnézni vele, és látványosan enyhíteni a bajokon. Ide tartozhatnak például a hétvégi gyorstalpalón végzett „gyógyítók”, akik hétfőn már praktizálnak, kedden pedig le merik beszélni a vendéget az orvosról. Azok is ezt a tábort erősítik, akiknek látszólag átlagon felüli empátia jutott, de mások jólléte helyett inkább a saját lelkük megnyugtatásáért folytatnak harcot. Az önös indíttatásnak is lehetnek kölcsönös előnyei, mégsem ez a tiszta út.

Segíteni tehát csak annak lehet, aki kéri. És ama szándéktól vezérelve, hogy jobb legyen neki. Ismétlem: neki.

Mellékhatásként, persze, nekem is jobb lehet – de erre inkább egyfajta bónuszként érdemes gondolni, ami arra hívatott, hogy az energiaáramlást kiegyenlítse.

A sikeres segítségnyújtás feltétele még, hogy a másik képes legyen elfogadni.

Rengetegen vannak, akik azt állítják például, hogy szeretnének meggyógyulni. Miközben tudat alatt a betegség – vagy a beteg helyzet – érzelmi vagy anyagi előnyének rabjai. Aki ugyanis jól alakítja a szerencsétlent, számíthat néhány állandó beszédtémára, hogy bármikor összekapcsolódhasson a társaival, ráadásul az állapotának köszönhetően több figyelmet és szeretetet kaphat.

A közösségnek, a figyelemnek és a szeretetnek pedig olyan magas az árfolyama, hogy sokan feláldozzák érte a saját egészségüket, saját magukat. Nyilván tőlük sem szabad megvonni a jó szót, a törődést – sőt, még nagyobb szükségük van a szeretetre és az elfogadásra, hogy a lelkük tudjon gyógyulni –, de muszáj észrevenni, hogy van-e foganatja a dolognak, vagy csak falra hányt borsó az egész.

Az ember ugyanis saját magának tartozik annyival, hogy ne pazarolja az idejét és az energiáit.

Arról nem is beszélve, hogy a kéretlen segítség öncélú beavatkozás mások életébe. Ami pedig a gondatlan segítséget illeti: ezerszer többet tud ártani, mint használni – noha a felelősséget muszáj érte vállalni. Végül a komolytalan segítségkérés színtiszta tiszteletlenség: a legnagyobb kincset próbálja elrabolni másoktól, aki ehhez folyamodik. Ráadásul úgy, hogy nem is tud vele mit kezdeni.

A megfelelően kért és kapott segítség viszont a legnagyobb csoda, amiért tényleg érdemes élni.

A kockázatokat és mellékhatásokat kéretik minden esetben egyénileg mérlegelni.


Kapcsolódó:


Még több:

 

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s