A hit próbája

A hited nem akkor „vizsgázik”, amikor templomba mész. Hanem akkor, amikor egy nehéz – látszólag istentelen – élethelyzetben kell megőrizni.

A hit megnyilvánulása sokféle lehet. Nevezhetjük vallásnak, meggyőződésnek vagy nézetrendszernek. És a középpontjában is többféle fogalom állhat: az egyetemes rendezőerőtől kezdve a ráción át egészen a „földi” dolgokig. Sőt, a legtöbben sok mindenben hiszünk egyszerre, s az egymásnak ellentmondó hitek jó kis csatát vívhatnak a fejünkben. Vagy akár a lelkünkben is, ami egy fokkal már veszélyesebb, mert könnyű eltéveszteni az irányt, hogy mi Igazi, s mi nem.

A hitnek sohasem az a mércéje, hogy hányszor imádkozik, milyen gyakran jár templomba, és mennyire tart be bizonyos előírásokat az ember.

A számonkérés ennél jóval gyakorlatiasabb, elvégre bizonyítani a való életben kell. Az egy dolog, hogy elméletileg miben hiszek én, vagy miben hiszel te. Méghozzá olyan dolog, ami senkit sem érdekel. Csak az számít, hogy amikor jön egy hús-vér próbatétel, mihez kezdesz vele. Nagyon szép teljesítmény például kívülről idézni a saját vallásod szent könyvének bizonyos részleteit, vagy esetleg hithű ateistaként az égvilágon mindent természettudományi összefüggésekkel megmagyarázni – de bukta van, ha éles helyzetben sem az istenedet, sem pedig a kedvenc egyenletrendszereidet nem tudod segítségül hívni.

Mást súgnak. | Fotó: sbs.com.au
A hitpróba egyik leghétköznapibb fajtája, amikor például jógaórára igyekezvén nincs hely a parkolóban, ezért félhangosan anyázod a társaidat a kocsiban, a terembe lépve pedig már rögtön namaste van. Vagy a vasárnapi misén megy az áhítat, de utána rögtön indul a pletykaparti, ahol a felebarátok minden egyes parancsolatszegése különös kárörömöt ad. Ezek affelé „beugró” tesztek, elég lájtosak. Csupán fekete pont jár értük a saját Felsőbb Én előtt, de mindannyian kaptunk már olyan egyest az általános iskolában, ami a sötét kis pöttyöcskékből „gyűlt”. Sok kicsi tehát itt is sokra megy. Emberként nyilván nem lehetünk patyolattiszták és tökéletesek, ettől viszont még fennáll a döntés felelőssége. Különösen akkor, amikor…

Nem piszlicsáré ügyekről van szó. Hanem olyanokról, amik húsba vágnak, a lényünk magvát érintik, és akár újraértelmeztetik velünk az identitásunkat. Elegánsan nevezhetjük őket krízisnek, köznyelvi fordulattal élve pedig kurva nagy szívásnak.

Mindegy, milyen életterületen áll elő hasonló – az a lényeg, hogy benne lenni rossz. Kényelmetlen, feszít, nem komfortos. Olyan, mintha gúzsba kötne a szituáció. Maga a megtestesült mélypont. Amikor megkérdőjeleződik, hogy ki vagyok én, és mi ez az egész. Nagy a sötétség, kevés a fény.

Na, ilyenkor vizsgázik a hit. Nem ám holmi feladatlappal, homokórával mérhető idő alatt. Hanem odalent a kénköves pokolban, örök jelenre ítélve, az időbeliségből kiszakítva. Egy kemény élethelyzetben, ami percekig vagy évekig is tarthat.

A hited akkor Igazi, ha veled marad mindvégig. Én jártam már úgy, hogy azért necces volt. Nagyon. Pislogtam a mélyben, hogy hová tűnt az istenem, miközben a szar már a nyakamnál hullámzott. És rá kellett döbbennem: egy pillanatra sem tűnt el, sőt tőle kaptam ajándékba a próbatételt. Első blikkre olyan örömteli ajándék ez, mint a tripper, ám a fekáliából kikecmeregve kénytelen voltam elismerni a bűzös élmény jelentőségét. Csinálhattam volna úgy, hogy nem ismerem el, de tapasztalatból már tudom: minden krízishelyzetnek az okát kell (f)elismerni, és akkor „magától” megoldódik. Ehhez pedig ok-okozati elemzés szükséges, némi önismerettel és kendőzetlen szembenézéssel.

A hit természetesen nem sült galambra várást jelent. Nem azt, hogy a szarban ücsörögve elkezdtem volna énekelni Zámbó Jimmy után, hogy „nézz le rám, ó, Istenem”. Hanem szüntelen belső párbeszédet takar, ami felfelé irányul, őszinte kér(d)és van benne, s elengedhetetlen hozzá, hogy a választ meghallani se legyek rest.

De ennél jóval rövidebben is megfogalmazhattam volna. A hit próbája az, amikor látszólag semmi sincs rendben, miközben nagyon is rendben van minden. Amikor az elme csődöt mond, amikor a szív lázong, és a léleknek mégis éreznie kell, merre tapogatózzon.


Kapcsolódó:


Még több:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s