Miért olyan nehéz elfogadni a jót?

Annyira hajlamos az ember a panaszkodnivalóra fókuszálni, hogy ha valami jó történik vele, abban is a hibát keresi. Vagy annyira vak, hogy észre se veszi.

Nincs olyan, akinek fenékig tejfel lenne az élete. Kívülről úgy tűnhet ugyan, de belső harcok – a fejlődés természetes velejárójaként – mindenkiben dúlnak. Arról nem is beszélve, hogy mivel mindannyian mások vagyunk, másra vágyunk, mást élünk meg jónak és rossznak. Az eltérések ellenére mégis létezik néhány nagybetűs Ajándék, amiért mindegyikünk epedezik ugyan a lelke mélyén, az elfogadáshoz mégis mély lélegzetet kell venni. Észnél kell lenni. Különben még az is lehet, hogy készen állás és feldolgozási képesség hiányában átoknak tűnik az egész.

Minek nevezzelek? | Fotó: betanews.com

Láttam már nőt szájhúzogatva mesélni egy férfiről, aki „helyes, kedves, de valami nem stimmel vele”. A beszélgetésünk további részéből megtudtam, hogy az úriember igazi lovag, szívből jövő tenyérenhordozási hajlammal. És még jóképű is. És anyagi-lelki-szellemi bőségben él. És független. És van kölcsönös érzés. Hát akkor mi nem stimmel, kérem szépen? Az, hogy a történettel szolgáló barátnőm kegyetlenül beszart, mert egy teljes értékű kapcsolatba belemenni nem kevés önátadást igényel. Amiért cserébe önmaga sokkal jobb verzióját kaphatja nap, mint nap – de nincs biztosíték, csak bizalom van. Már ha van. Ha nincs, akkor kapcsolat sincs.

Szabad a döntés: az Ajándékot sohasem kötelező elfogadni.

Láttam már olyat is, aki a hivatásában kereste eszeveszetten az Igazit. Azt a munkát, amelyikben szárnyalhat, amiben önmaga lehet, és ahol nem pénzt számolgatva, idegen érdekeket szolgálva hajtja a mókuskereket. Mindegyiknél hitt benne, hogy igen, ez lesz az, csak aztán jött az arcul csapás, a kiábrándulás, a balhé, a felmondás. Hosszú évek tapasztalata mutatta meg neki, hogy semmibe sem szabad teljesen belemenni. Úgyis ugyanaz a vége mindig. És egy valószínűtlen pillanatban megjött az Ajánlat: testhezálló, izgalmas feladat – jó helyen, jó pénzért. Csak hát ezzel se stimmelt valami. Jött a beszarás-faktor, a cidrizés. Mert mi van, ha ebbe is beleéli magát, aztán jön a pofára esés? Akkor márpedig jobb, ha beleélés, belemenés és felvállalás sincs.

A sors Ajándékai vizsgafeladatot is rejtenek. Készen állsz arra, hogy elfogadd őket? Fel tudod egyáltalán ismerni, hogy a tiéd? Kapcsolsz, hogy ez nem csak egy újabb tucatdolog, hanem tényleg odaföntről küldték?

De vajon miért olyan átkozottul nehéz ezekre az Ajándékokra azt mondani, hogy jól van, egye fene, elfogadjuk őket? Hát azért, mert…

Mindegyik egy-egy szintlépési lehetőség. A szintlépés pedig megkerülhetetlen felelősséggel jár: út az ismerttől az ismeretlen felé. Kell hozzá erő, bátorság és hit.

Emiatt gyakran előfordul, hogy nem vesszük észre, nem értékeljük, sőt akár visszadobjuk az Ajándékot. Van hozzá jogunk.

Fohászkodunk valamiért, ami ha valóra válik, akkor világgá futunk.

Mert emberek vagyunk.


Kapcsolódó:


Még több:

 

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s