Függőségi (v)iszony

Igazából nincs olyan, hogy függsz a másiktól. Nem lehet az ő kezében a sorsod. Csak a saját hülyeséged uralkodhat rajtad, de az legalább nagyon.

Miközben az emberek közötti függőségi viszony az önismeret és a pszichológia egyik kedvenc témája,. A legtöbb erről szóló értekezés egy illúziót taglal, ráadásul a célközönség is hajlamos az egyoldalú szemléletmódra. Nevezetesen arra, hogy a függő nem más, mint passzív áldozat, akitől pedig függnek, egy alacsonyabb rendű állatfaj egyede, aki az előbbi szegény szerencsétlent alaposan kizsákmányolja. Pedig egyikünk sem holmi óceánból kimagasló földdarabka, amire egy odatévedő hajós csak úgy lecsaphatna, hogy elnevezze saját magáról és leigázza.

Egy embert kizárólag akkor lehet leigázni, ha ő is akarja.

Persze, rengeteg tényező járul hozzá ehhez a leigázhatósághoz: szép kis listába lehet foglalni, kinek mennyire tehetnek róla a szülei, az eddig megélt kapcsolatai, vagy éppen a sokkal korábbról hozott dolgai. Ez még nem változtatja meg a tényt, hogy egy függőségi viszony kialakulásához mindkét fél hozzájárulása szükséges. Sőt a fenntartásához is, minden egyes másodperben! Ha ugyanis az egyik felállna, és szívvel-lélekkel kijelentené, hogy bocs, de ez nekem nem kell, onnantól kezdve vége lenne. Mint a kötélhúzásnak, ha az egyik fél elengedi a kötelet. A másik hiába ráncigálja, legfeljebb hanyatt esik, vagy gyorsan keres magának egy újabb játszópartnert, akinek kedvére való a szerep.

Feketén-fehéren? | Fotó: rahmanhakhagir.com

A függőségi viszony minden esetben olyan játszmákon alapszik, amikre mindkét félnek igénye van. Mi több, ezek nélkül úgy éreznék, hogy az egész identitásuk szétesik. Akár a zsák meg a foltja: kiegészíti egymást a „nélküled semmi vagyok” és a „nélkülem semmi vagy” hangja. S amíg ez a kiegészülés egyfajta különös harmóniát teremt a benne lévőknek – tehát amíg úgy érzik, hogy ez a tapasztalás nélkülözhetetlen a számukra –, addig a külvilág hiába ugat bele, hiába jönnek a bölcs tanácsok meg a felmentő sereg, mindenki hiába beszél, mert saját magától megmenteni senkit sem lehet.

A függőség illúzió. Annak a lázálma, hogy a sorsodat a másik uralja. Csupán azért tűnik úgy, mintha az ő kezében lenne, mert szívesebben látnád ott, mint a sajátodban; így kényelmesebb.

Csakhogy a világ nem így működik. A saját életed főszereplője mindig is te leszel, és felelős maradsz a döntéseidért – hiába iszonyodsz tőle. Átadhatod az irányítást, de akkor is magad döntesz minden áldott pillanatban amellett, hogy így teszel. Csalóka helyzet, mert így mintha lemondanál a felelősségről, pedig az ugyanúgy téged terhel. Akkor is, ha a másik a földbe tipor, és akkor is, ha az egekig emel. És mivel poláris világban élünk, ahol minden jelen van az ellenkezőjével együtt, valamennyi függőségi viszony egyenlő egy hullámvasúttal. Mindkét fél számára.

A függőségi viszonyban ugyanis felek vannak. Nem egészek. Felek, akik félnek.

Az úr semmivé lesz, ha szolgája nincsen. A szolga is megszűnik létezni, ha nincs ki előtt meghajolnia hirtelen. Ezek a szerepek mindenkiben ott bujkálnak, de amikor valamelyik átveszi az én fölött a hatalmat, akkor automatikusan megjelenik kívülről a másik, hogy kiegyensúlyozza. A folyamat tetőfokán úgy érződik, mintha a szerepről való lemondás egyenlő lenne a halállal. A halál pedig a legzsigeribb félelem tárgya, így hát összekapaszkodva rohan előle az úr és a szolga.

Egészen addig rohannak, amíg egyiküknek le nem esik a tantusz, hogy az ellentétes minőség őbenne is megvan. Amíg nem kapcsol, hogy a másik jelenlétét tartotta ivóvíznek – a puszta létezés zálogának –, miközben a forráshoz neki is korlátlan hozzáférése van.

Mindegy, hogy melyikük döbben rá, az úr vagy a szolga. A felismeréssel ugyanis mindkettő „meghal”, és választhatnak, hogyan folytatják az életüket, hogyan születnek újra. Ez a választás nem mindig tudatos: tudatosság általában csak annak adatik meg, aki rájött, hogy nincs szüksége ilyesfajta kapcsolódásra a teljességhez. Belőle már sem csicskáztató, sem csicska nem lesz. Csak teljes, egész ember, aki a saját maga ura és szolgája is egyben.


Még több:

 

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s