Amikor a sors kivon a forgalomból

Akár tetszik, akár nem: gondolkodási időt kapsz. És nem te mondod meg, hogy keveset vagy sokat. Pont annyit, amennyi alatt rájössz a dolgokra.

A Nagy Rendező forgalomból kivonási praktikái határtalanok. A jó öreg betegségek és balesetek mellett bizony nemcsak hasonszőrű fizikai megoldások léteznek, hanem sokkal árnyaltabbak is. Amik rendszerint úgy festenek, mintha a körülmények különös játéka miatt lennél kénytelen félig kívülről nézni az életed. Próbálsz alakítani a tényezőkön, igyekszel a javadra formálni őket, de azok makacsul ellenállnak, mert még nem jött el a saját utadra való visszatérés ideje.

Az ilyen szituációk pont annyira hasznosak, mint amennyire szarok. Próbára teszik a hitet, elvégre nem könnyű helyretenni magadban a történteket.

Először jönnek a „miért pont én?” típusú kérdések, aztán pedig a mélységes csalódottság, hogy ez egyáltalán bekövetkezhetett. Még kifejezett harag, sőt gyűlölet is ébredhet benned, mivel a súlyos tankönyv kézbesítői rendszerint embertársak szoktak lenni, akik változó mértékű tudatossággal statisztálnak az egészhez. Nincs mese, meg kell bocsátani nekik. Aztán pedig saját magadnak is, amiért lehettél volna figyelmesebb, körültekintőbb, satöbbi. És ez még mindig csak a folyamat eleje, a java most következik!

Feketén-fehéren. | Fotó: rockingwallpapers.com

Most, hogy a kavargó ellenérzések lecsillapodtak, elkezded tisztábban látni a hátrahagyott útszakaszt. Kénytelen vagy eldönteni, mennyire volt a tiéd. S ha a tiéd volt egyáltalán valaha, meddig a pontig? Mert ha teljesen a tiéd lett volna – a legutóbbi része is –, akkor nem ücsörögnél most a szélén.

Milyen döntéseket hoztál, amik ellentétesek voltak a lényed magvával, a valódi szándékoddal, a vállalt feladatoddal? Ezen a ponton rádöbbenhetsz, hogy talán nem is kevés ilyen volt, hanem rohadt sok.

A nagynak tűnő lépések mellett akár rengeteg kicsi, akkor és ott jelentéktelennek tűnő is lehetett. Homlokcsapkodós fázisról van szó, amikor az eszeddel és a szíveddel is kezded megérteni, mennyire felelős vagy a helyzet kialakulásáért. Hogy a Nagy Rendező azért zavart vissza a lakókocsidba a forgatási helyszínről, mert nem a neked megírt szerepet akartad játszani.

A következő kérdés, hogy ha nem az a szerep volt a tiéd, akkor melyik? Ki is vagy te egészen pontosan, és miért jöttél? Mit hoztál magaddal, és mi az, amiért meg kell küzdened? Mi az, ami tevőleges munkát igényel a részedről, és mi az, amit „csak” be kell engedned?

Ez az önvizsgálat mélye. A felismerések hol szörnyen fájdalmasak, hol örömteliek. A külső tényezők elhalkulnak, elhalványulnak, mert belül összpontosul a figyelem.

Máshová alig jut belőle. Még jó, hogy éppen az út szélén ücsörögsz, különben biztos nekimennél valaminek.

Amikor megint – ezúttal lélekből, mindent – megbocsátasz magadnak, egyszeriben mintha lepke szállna a válladra. Kezdesz ráeszmélni a környezetedre, az itt és mostra. S végre elfordítod a fejedet a másik irányba, hiszen a mélyből felhozott válaszok tudatában már akkor is biztos vagy benne, merre kell menned, ha útelágazás rémlik fel előtted.

Lassan feltápászkodsz, leporolod a feneked. Végül mély lélegzetet véve felkészülsz rá, hogy önmagadat legyőzve és megtisztulva folytasd az utadat – már az Igazit ezúttal.


Kapcsolódó:


Még több:

 

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s