Küzdeni a szeretetért és a megbecsülésért

Mennyi mindent tettél eddig csupán azért, hogy kiérdemelj vele egy kis szeretetet, elismerést, megbecsülést?

Az ember néha csak azért iparkodik, hogy kiérdemeljen valamit. Igazolni akarja a saját értékét, pótolhatatlanságát, a létezéshez való jogát. Ez nem feltétlenül tekinthető „hibának”, hiszen a lényünk részeként hozzuk magunkkal. Ugyanakkor jó kérdés, hogy mihez kezdünk az egész pakkal.

Felismerjük-e egyáltalán azokat a szituációkat, amikor a mardosó megfelelni vágyás hajt? És ha végre igen, akkor nem könnyebb-e letagadni saját magunk előtt a témát, mert annyira „gáz”?

Mint egy falat kenyér. | Fotó: YouTube

Pedig semmi gáz nincs benne. Épp ellenkezőleg! Amikor beüt egy ilyen rádöbbenés, előbb-utóbb kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést:

vajon hogyan cselekedtem volna az adott helyzetben, ha bízom saját magamban és a sorsom jól-elrendezettségében?

Sokan mondják, hogy a feltételes múltidejű volnázásnak semmi értelme. De miért ne lenne neki, ha tanulhatunk belőle? Persze, a múltat megváltoztatni nem lehet, ám a jövő jelenben teremtődő részét igen. Ami még tegnap a döntéseink alapját képezte, ma már talán kevésbé számít, holnap pedig egyáltalán nem.

Addig viszont hosszú út vezet. Tapasztalatból tudom.

Én is rajtakapom magam olykor, hogy be akarom bizonyítani, mennyire kurvajó vagyok. Miközben nyilván az vagyok, mint ahogy te is, illetve mi emberek eredendően mindannyian. Csak menet közben megfeledkezünk róla.

Valakinek azért vész homályba, mert nem kapott feltétel nélküli szeretetet kiskorában. Valakit a kortárs csoport nyomorított meg. Valakit a kapcsolatok tettek tönkre, valakit a munkahelyek. Valaki pedig régi életekbe utazgatva még azoknak a terhét is magára veszi, mintha az iménti kiindulási alap nem volna elég. És mindenkiben van egy kis „valaki”. Nincs közöttünk olyan, aki ne csomaggal a hátán vágna neki az útnak.

A csomagjait pedig az tudja szépen, fokozatosan lepakolni, aki hisz. Hit alatt itt nem feltétlenül vallásgyakorlást értek, hanem azt a fajta belső egyensúlyi állapotot, amikor elhisszük, hogy nem véletlenül kolbászolunk itt: megvan a feladatunk – a küldetésünk, ha úgy tetszik – és valójában sohasem Bélán vagy Jolánon múlik, be tudjuk-e teljesíteni. Akkor meg aztán mi értelme megfelelni?

Ér-e egyáltalán valamit a véres verítékkel kicsikart szeretet, megbecsülés? Amikor nem azért méltatnak, aki és amilyen vagy, hanem azért, mert megcsináltál valamit, ami egyébként eszedbe se jutott volna?

Lehet, hogy neked az a válaszod: igenis sokat ér, megéri érte küzdeni. Ez egyéni tapasztalás kérdése, saját döntés.

Nem is tudom, melyik a nehezebb döntés: vállalni az örök küzdelmet a megfelelésért, vagy beleállni a saját sorsáért felelős istengyermek szerepébe, és megteremteni azt a külső-belső egyensúlyt, amihez képest már sovány vigasznak tűnik a másoktól kierőszakolt hátba veregetés.

A hátba veregetés amúgy piszok jól tud esni. Hajtottam is rá sokáig, csak időközben rájöttem, hogy még jobban esik, ha eleinte nem is értem, miért kaptam, mivel csak a számomra magától értetődő dolgot csináltam. Az első néhány ilyen után meginterjúvoltam magamat, hogy mi a túróért csinálok bármi olyat, ami nem tartozik bele ebbe a kategóriába. A kicsikart jutalom hozott-e valaha igazi lélekemelő pillanatokat?

Nem dicsekedhetek, hogy utána rögtön helyre is került bennem minden, mert ez egy hosszabb folyamat. Voltak visszaesések. Voltak húbazmegek, amikor megállapítottam, hogy Tompikaként már megint ugyanabba a gödörbe estem, vagy akár csak készülök beleesni, pedig hát nem szeretnék, ugye. Egy idő után elkezdtem távolabbról látni, hogy igen, az ott egy gödör, és rajtam múlik, elkerülöm-e.

Pontosabban azon, hogy megtaláltam-e belül azt, aminek a hiányát kívülről kompenzálni akartam. Mert aki megtalálja, annak a szeretet, az elismerés és a megbecsülés már gyönyörű ajándék, nem pedig fojtogató létkérdés.


Még több:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s