Amire egy éhezős és hajnalban kelős „nyaralás” tanított

A „földi” dolgok megtagadása sokak tudatában a fejlődés záloga. Nekem nem ez az utam, ám a felismeréshez meg kellett, hogy tapasztaljam.

Igazából nem önként vállalkoztam erre a megtapasztalásra. Szeretek jógázni, ezért jelentkeztem egy elvonulásra, ahol elvileg napi gyakorlás várt rám egy gyönyörű helyen, napi háromszori étkezéssel és jó társasággal.

Érkezéskor még minden stimmelt, aztán jött a feketeleves, pontosabban a hajnali ötkor kezdődő háromórás szeánsz, meg a két pohár zöldturmix ebéd helyett.

Néztem, mint Rozi a moziban, mert hát sohasem voltam az az önsanyargató típus, és igencsak fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy mi a túrót keresek itten. (A túró mondjuk tényleg jó lett volna a tizenkét óránkénti vegytiszta szénhidrát mellett.)

(egyen)súlytalanság | Fotó: hiveminer.com

Adott a szemlélet, hogy az alantas földi dolgoktól való elszakadás közelebb visz az isteni minőséghez. Mindenkinek vannak aszkéta időszakai: néha pár hét, néha pár élet. Mint ahogyan „anyagba ragadt” periódusok is akadnak, amikor a materiális témákon kívül semmi más nem számít.

A tisztánlátástól még messze állok ugyan, de annyit biztosan tudok a saját sorsocskámról, hogy itt és most a földi és az égi minőségek kiegyensúlyozásáról szól. Arról, hogy ez tulajdonképpen nem is kettő, hanem egy.

Szerintem egy napon érlelt friss paradicsom ízében is ott lakozik a jóistenke, és szabad – sőt: ajánlott! – szerelmesnek lenni a létezés örömeibe.

Ezt vallja a testem, a lelkem és a szellemem. Egyik sem akarja baltával faragni a másikat, hiszen tökéletesen kijönnek egymással. Egyik sem vágyik rendszabályozásra, mert alapvetően Rendben vannak.

Ehhez képest mégis belecsöppentem egy olyan helyzetbe, ahol nagyon csúnyán bántottam a testecskémet.

Még csak nem is ellenkezett szegényke. Csak egyszerűen megadta magát, semmit sem követelve. Nem korgott a gyomrom, nem szédelegtem.

A földi ruhám hősiesen, szó nélkül tette a dolgát: elbírta ébredés után a tíz oldalnyi gurmukhi nyelven íródott szöveg kántálását, elvégezte a kundalíni kriját, aztán mantrázott még egy órát. Mindössze egyszer éreztem nyilalló fájdalmat: amikor az icipicire összeszorult gyomromat és a furcsán megkeményedett hasamat belekényszerítettem gyertyaállásba. Végigcsináltam, mert hittem, hogy egyszer csak jó lesz.

Senkire sem haragudtam. A szervező mindenkinek a legjobbat akarta.

Az a fajta teremtés ő, akinek a jelenléte napocskaként ragyog be mindent. A legtisztább szándék vezérelte, és a saját tapasztalatait latba vetve állította össze a programot meg az étkezéseket. Neki ez a fajta aszkétizmus tényleg csodákat hozott az életébe, és szentül hiszi, hogy minden hasonló érdeklődésű ember ugyanígy van ezzel.

Nekem viszont a jóga is örömforrás. Nem szenvedés, nem megregulázás, és nem lihegős feljebb caplatás egy égig érő létrán. Egyszerűen azért csinálom, mert jól érzem közben magam.

Az elvonulást lezáró beszélgetős körben a többiekkel is megosztottam a most már kristálytiszta, ország-világ előtt vállalt tényt, hogy számomra nem a testből félig kiszakító szenvedés hozza el az egységélményt, hanem az, amikor minden porcikámat átjárja a boldog életigenlés.


Még több:

2 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s