És te kit szolgálsz?

Mindenki szolgál valamit. Egy érdeket, egy célt. Nem árt, ha tudod, hogy te pontosan mit – és ezáltal kit.

Szolgál a pap, és szolgál a materialista is. Szolgál, aki alázatos, és szolgál, aki pöffeszkedik. Mindenki szolgál valahogyan. Nem ugyanúgy, s a világ ettől szép. Nincs olyan szolgálat, amit egyetemes mérce szerint el lehetne ítélni, hiszen az út során szoktunk rádöbbenni, mit szolgálunk a lelkünk mélyén; mit érzünk önazonosnak, mi mellett tudunk kiállni. Addig bizony egy kis kacskaringózás is belefér. Sőt, éppen ez segíti a megkülönböztetést, mert minden egyes „nem” közelebb visz az igenhez.

Szabad a választás. | Fotó: bludlivijkot @ deviantART

Baj csak egyetlenegy esetben van, akkor viszont elég nagy. Nem, nem akkor, ha nem tetszik a „szolgálat” szó. Sokáig én is rühelltem. Mi több, lázadtam ellene. Hogy én bárkit vagy bármit szolgáljak? Röhej!

Aztán leesett a tantusz, hogy még ezzel a gondolattal is szolgáltam. Mégpedig a lényemnek azt a kis földhözragadt részét, amelyik néha erősnek tűnik ugyan, de szűk határok között él, és túl kell lépnem rajta, hogy ki tudjak teljesedni. Na, tehát a szóallergiával semmi gond nincs.

Azzal sincs gond, ha valaki megpróbál két „urat” szolgálni. Lehet vele kísérletezgetni, egyébként baromi nehéz.

Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy reggel a jóistennel, este meg az ördöggel pacsizol. Elég, ha például megpróbálsz értéket teremteni a munkáddal ott, ahol pénzért kecskét basznak egy profitközpontú szervezeti struktúrában. Vagy olyan emberek „megmentésén” fáradozol önként, akik a legkevésbé sem akarnak megmentve lenni, így lényegében kivágod a teremtő energiáidat a kukába, és hagyod, hogy a fényedet elnyelje a sötétség.

Ez sem annyira drámai, mint amilyennek tűnik, mert a lélek nem bír sokáig kétfelé szolgálni. Olyannyira nem, hogy általában ilyenkor is csak egyfelé teszi, csak az elme igyekszik valami másról meggyőzni. Az állapot egyfajta meghasonláshoz vezet, ami nem feltétlenül ér fel egy wellness-hétvégével, de legalább természetes módon helyre tesz mindent.

A szolgálat-allergiában és a két uras helyzetben is jelen van egyfajta tudatosság. Még ha nem is a legmagasabb szintről való, legalább érezhető és tapintható.

Akkor van baj, amikor a tudatosság hiányzik. Amikor az ember szolgál, de fogalma sincs, mit.

Hű katonája egy seregnek, amelyikről nem tudja, miért harcol, mégis annak a színeiben menetel. Ez mindig szívszorító, mert a nem tudás nem mentesít a döntés felelőssége alól. Még akkor sem, ha az érintetteknek fogalmuk sincs, hogy egyáltalán az angyalbőr – vagy egészen másfajta bőr – mellett döntöttek. A lényegre süketen és vakon léteznek. Engedelmesen teljesítik a parancsot, és meg sem kérdezik, ki suttogja a fülükbe.

Ez csak azért ciki, mert a szolgálattal előbb-utóbb el kell számolni. S akinek gőze sincs, melyik sorba állt be, általában azt éri a legkellemetlenebb meglepetés.


Még több:

 

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s