Beszélni ezüst, hallgatni arany

Most az a trend, hogy kibeszélj mindent. Saját magadat, másokat, az életet. Pedig gyakran pont a hallgatás vinne előre.

Beszédterápia. Önismereti csoportok. Kitárulkozós blogok és közösségi média posztok. Iskolában, munkahelyen elsuttogott titkok. Kell az élmény, hogy kiadod magadból. Kell a tanács, hogy mit csinálnának a helyedben mások. Kell a visszajelzés, hogy ami veled történik, az tényleg jó, vagy tényleg rossz. Kell a külső nézőpont. Pedig nem muszáj kellenie. De ha mégis kell, hát nagyon nem mindegy, hogy kivel osztod meg, mi zajlik benned.

Psszt! | Fotó: msecnd.net

Lehet azzal érvelni, hogy a külső nézőpont mindig hasznos. Csak hát minek, miután biztosan akad olyan tapasztalatod, amikor nem volt hasznos. Lehet azzal dobálózni, hogy az elme és a lélek nem bírja magában cipelni az események terhét, így muszáj őket továbbadni. Csak hát a legtöbben nem is ismerik a saját határaikat – vagy legalábbis sokkal szűkebbnek vélik őket, így a sors szépen megtanítja nekik, mennyi mindent elbírnak. Lehet azt mondani, hogy egy jó barát feltétel nélkül elfogad és megért. Csak hát ő is emberből van, és ennél a mivoltánál fogva a saját szemüvegén keresztül látja a dolgokat, magyarán a saját életéből kiindulva ad tanácsokat.

Igen keveseknek adatott meg a képesség arra a fajta ítélkezés nélküli hallgatásra, ami lehetővé teszi, hogy torzítás nélkül fogadják be, amit mondasz vagy leírsz nekik.

Ez azt jelenti, hogy ők nem aggatnak rád semmiféle címkét. Nem „diagnosztizálnak”, nem akarnak a saját maguk által elfogadott mérce szerint „megjavítani”, és eszük ágában sincs téged a közmegegyezés által „jónak” tartott útra terelni. Tiszteletben tartják a sorsodat, és annak a kiteljesítésében próbálnak segíteni. Persze, csak ha megkéred rá őket. Hülyék lennének tartani a markukat a pluszfeladatért, így is van nekik elég. Mert az ilyen segítők sem nyílegyenes diadalúton szokták megtanulni a leckét, amivel eljutottak oda, hogy képesek ezt csinálni. Kőkeményen megtapasztalták, kinek mit (nem) lehet mondani.

Ez nem a bizalmatlanságról szól. Hanem pont a bizalomról. Eljön az a pont, amikor muszáj megbíznod saját magadban – és a világ rendjében – annyira, hogy már nem másoktól várod a kérdéseidre a választ.

Nem mondom, hogy az a pont feltétlenül kellemes lesz, de legalább egész jó a túlélési rátája. Ez az, amikor látszólag teljesen egyedül maradsz. Amikor már túl vagy néhány tucat kibeszélős lószaron – igen, valahol még fizetsz is, hogy kiteregesd a sorsod morzsáit olyanok előtt, akik semmivel sem látnak tisztábban nálad –, és leesik a tantusz: csak a saját lelked mélyéről és odafentről remélhetsz igazi iránymutatást. De ehhez ugye tudni kell, milyen a nem igazi. A hamis. Amelyik arról szól, hogy valaki jót akarva a saját igazságát akarja rád erőltetni, vagy azt a fajta egyetemeset, amiben ő hisz.

Na, szóval miután ezek megvannak, és már érted a közmondást, miszerint „hallgatni arany”, jönni fog egy minőségi változás. Persze, csak akkor, ha valóban készen állsz rá. Csak akkor, ha tényleg lefutottad azokat a bizonyos köröket, amiknek a hatására megérett benned az igény a csendre. Ha ez még nem történt meg, hát menj, beszélj és tapasztalj bátran! Mindennek megvan a maga ideje, s érezni fogod, hogy pont ennek mikor jött el. Sürgetni nem lehet. Halogatni pedig nem érdemes.

Mert amikor ráébredsz, hogy hallgatni arany, és már nem akarod folyton mások mérlegére tenni a sorsodat, előbb-utóbb megérkeznek az életedbe azok, akik hasonlóan gondolkodnak. Akik veled együtt eljutottak a felismerésig, hogy nem szórhatnak többé gyöngyöt a disznók elé – tudván, hogy a létezés egy bizonyos pontján ők maguk voltak a disznók, meg olykor a gyöngy is.

Ha már a szíved legmélyét is átjárja annak az igazsága, hogy hallgatni arany, akkor elkezd arannyá nemesedni a hallgatásod. Tisztábban hallasz másokat, és közelebb kerülsz ahhoz a feltétel nélkül elfogadni képes minőséghez, amit az előbb mondtam. Hasonszőrűekkel körülvéve pedig hatványozódik az esélye, hogy olyannal is találkozol majd, aki lát téged a magad valójában. Tudja, honnan jöttél és merre tartasz. Neki már nem csak egy sztori lesz, amit elmondasz.

És odáig eljutva ne felejts el köszönetet mondani mindazoknak, akik elé gyöngyöket szórtál korábban. Ha ők nem zabálják fel röfögve az akkori készletedet, nem vigyáznál ilyen bölcsen a leendőre.


Még több:

 

2 Comments

  1. Én hallgatni- másokat meghallgatni- nagyon tudok, viszont blogolni néha szeretek. Csak. Például kíváncsi vagyok, ez kiket vonz be az életembe. De van egy nevetségesebb indokom is. Hátha következő életemben ráismerek magamra! :D :D

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s