„Szar ez a helyzet, de benne maradok még, hogy megértsem, mire tanít.” Nooormális, Margit?

A tudatosságnak van az a lépcsőfoka, amikor már feldereng, hogy semmi sem véletlen. Hogy nincs jó és rossz, nincs bűnös és áldozat; a polaritás csak illúzió, és minden egy. Ez baromi jól hangzik – elméletben. A gyakorlatban viszont könnyedén átcsaphat a dolog egyfajta mártírszerepbe, hiszen aki képes kívülről szemlélni a saját szorult helyzetét, hajlamos lehet tovább benne maradni.

Kevésbé csípi a csalán a seggét, mert két ücsörgés között bekeni. Spirikenőccsel, ami annak a megideologizálását jelenti, hogy most igenis szívni kell.

Például karmikus alapon. A karma karmával pedig nem árt vigyázni, tehát érdemes visszautazni néhány előző életbe, hogy eldőljön, Béla most csak törleszt-e azzal, hogy csalánt ültet nekem mindenhova. Mert ha csak törleszt, akkor oké. Akkor az ő bulija az egész, nem pedig az enyém. Kibírom, aztán majd meg fogja unni. Na, hát ez a fajta elméletgyártás nem tudatosság, hanem vegytiszta hülyeség.

Lehet így is. | Fotó: YouTube / WheresMyChallenge

Én úgy gondolom, hogy a tudatosság célja egy boldog, kiegyensúlyozott állapot elérése. A célt az éri el, aki azonosul – sőt: eggyé válik – vele. Hát hogy tudnék eggyé válni magával az örömmel, ha a saját nézeteim szerint szopórolleren kell végigszáguldanom az életen? Állandóan arra várva, hogy egyszer majd jobb legyen?

A szar helyzettel az a gond, hogy a saját minőségének megfelelő képzeteket és érzéseket kelt, amik roppant kellemetlen módon fizikai síkon is visszaköszönnek.

Magyarán aki aláírja a szándéknyilatkozatot, hogy fekáliában maradjon, az ne csodálkozzon, ha hamarosan a feje búbjáig ér a cucc.

Nem véletlenül van szabad akaratunk. Oké, én is vagdostam már falhoz dolgokat, amikor rájöttem, mennyire nem sok – de azért valamennyi tényleg van, és arra szolgál, hogy használjuk.

Nekem hatalmas felismerés volt, hogy bár minden szar helyzet másokkal kölcsönhatásban jön létre, csakis a saját döntésemen múlik, benne maradok-e. Ha tehát Béla készít egy speciális cserepet, amibe csalánt ültet itt nekem a vécéülőke mellett, saját hatáskörben határozhatok arról, hogy miként reagálok erre. Semmilyen törvényszerűség nem írja elő, hogy a valagamnak traumát kell szenvednie a személyiségem fejlődéséhez.

Szerintem nem érdemes tudatosságnak álcázni a változtatásra való képtelenséget.

Nem érdemes belemenni abba az önhazugságba, hogy „rossz, rossz, de így írták meg odafent”. Tény, hogy a szar helyzeteknek általában van egy kifutási idejük, amit legbelül azért érezni szokott az ember. De amikor felmerül, hogy „jaj, még egy kicsit bírni kell”, közben meg ott a vágy az elengedésre, az már túlóra. Az már felhívás Bélának keringőre, hogy ültessen még egy kis csalánt a vécéülőke mellé, legyen szíves. És Béla ültetni fog, ami később visszagondolva már nagyon kedves gesztusnak tűnik majd tőle.

A szar helyzetben maradás tehát mindig saját döntés következménye.

Folyamatos bólogatást igényel, az alternatívák következetes elhessegetésével. Pedig a legnagyobb tanítást általában a kilépés – és a távlatból történő visszatekintés – hozza el.


Még több cikk: