Ilyen, amikor vége az önámításnak

Nem az a faszagyerek, aki mosolyogva átöleli az éjfélkor fúró szomszédot. Hanem az, aki őszinte mer lenni saját magával, mert elbírja az Igazságot.

Sokféle elképzelés kering arról, hogy milyen a „jó”, a „tudatos”, az „igaz” ember. Olyan, aki tartja a szavát, bármi történjen. Olyan, akinek az adott helyen domináns vallásnak megfelelő az értékrendje. Olyan, aki kenyeret dob vissza kő helyett. Olyan, aki mindenben meglátja a fejlődési lehetőséget. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni, és ha téglára vésnénk mindegyiket, szép nagy házat tudnánk belőlük építeni.

Csak hát a háznak van alapja is. Arra épül ugye az egész. És ha az nem oké, akkor vagy összeomlás lesz a vége, vagy a pisai ferde toronyhoz hasonló látványosság, ami szép ugyan, de mégiscsak a tökéletlenség hívta életre. A jóemberség, a tudatosság és a spirituális vagy pszichológiai értelemben fejlett személyiség alapja pedig szerintem az önmagunkhoz való feltétlen őszinteség. Ami nem mindig könnyű, ellenben néha kurva nehéz.

Mindent hátrahagyva.

Azért nehéz, mert arról is van egy terjedelmes listája a világnak, hogy miről mit illik gondolni, és mit hogyan illik megélni. Mit illik jónak vagy rossznak bélyegezni, minek illik örülni, és min illik szomorkodni. Sőt, ami talán a legdurvább: mire illik vágyni.

Ha mást akarsz, gondolsz vagy érzel, mint kéne, akkor elvileg bukod a jóemberséget. Ezért elkezdesz magadnak hazudni.

Hátha kényelmesebb lesz az életed, ha a végeláthatatlan – és ellentmondásos – társadalmi elvárásoknak igyekszel megfelelni.

Nem lesz kényelmesebb. Legfeljebb átmenetileg. Tapasztalatból tudom, mert volt rá példa, hogy én is megpróbáltam. A kisbetűs igazság az, hogy akadt már néhány asztalborításnak is nevezhető karakán kinyilatkoztatásom, ami nagy fordulatot hozott az életembe, s kívülről mindig jött a vállveregetés, hogy így kell ezt csinálni, milyen bátor és őszinte vagyok.

A nagybetűs Igazság pedig az, hogy az összes – ismétlem: az összes – ilyen asztalborításnál jó előre tudtam, hogy az asztal fel lesz borítva, méghozzá általam. A „jó előre” azt jelenti, hogy az adott szituáció kezdőpillanatában.

Egy darabig bekamuztam magamnak, hogy á, ez tök jó így, majd belesimulok az egészbe, nem lesz semmi probléma.

Volt olyan álom-munkaszerződésem, aminek az aláírásakor tudtam, hogy belátható időn belül megy a kukába. Volt olyan emberi kapcsolatom, hogy a másik szemébe nézve rögtön tudtam: nem egy úton járunk, mégis elindultam mellette, hátha. Nem haragszom magamra ezekért utólag. Mindegyik hasonló ügyem tanított nekem valamit, és semmi másra nem cserélném el a megszerzett tapasztalatokat.

Jó buli egyébként végignézni, hogy az ösztönszerű felismerések formájában érkező belső Igazság kártyavárként dönti össze a külső elvárásokat – újra és újra. Csodálatos az a pillanat, amikor senki másnak a véleménye nem számít, és borul az asztal, dőlnek a falak.

Csakhogy eljön az idő, amikor az ember már nem tud belemenni az önámításba. Amikor már le sem ül az asztalhoz, amit úgyis felborítana.

Amikor már nem tudja aláírni azt a szerződést, nem tud a másikba mindenfélét belelátni, és nem tudja azt mondani, hogy az a jó, amit a többség jónak ítél. Sőt, nem is érdekli többé a „jó” fogalma, csak az Igazé. A belső Igazságé.

Hát itt kezdek tartani. Néha félelmetes, de mindig felszabadító érzés. Nézem, ahogy az utolsó önhazugságok is a felszínre törnek, és a rádöbbenés után elengedem őket. Akkor sem vagyok képes újabbra, ha követeli a külvilág, az egóm, vagy bármiféle elvárás.

Már nem számít, milyen akartam lenni, vagy mások milyennek szerettek volna látni.

A lényem magva marad – ami a maga pőre valójában nem tudom, mennyire jó, mennyire faszagyerek, és mennyire felel meg bármiféle etalonnak, de legalább Igaz.


Még több cikk:

4 Comments

  1. Na igen, a jó öreg ámítás… Valamiért most hirtelen az ex-barátom ugrott be, amikor anno még pár napja sem voltunk együtt, de már azt mondta nekem olyan tekintettel, mint aki épp készült az ordas nagy szerelembe belehalni, hogy reméli, örökre együtt leszünk. Nekem meg ott szállt el az egész dolog, mint valami szobában elszabadult lufi. Így utólag nézve jobb lett volna, ha azt mondom neki, nemhogy örökké nem, de egy hétig sem. Persze, sikerült hat hónapig elodázni ezt a beszélgetést, de hát már csak a tapasztalat miatt sem volt (annyira) felesleges. :D
    De volt olyan is, amikor albérletet kerestem még pár éve, aztán fennakadtam egyen, ahol már az elején voltak jelek, hogy forduljak sarkon és fussak az életemért. A fáma úgy szólt, hogy szobatárs lettem – pont én, haha. Aztán szép lassan el is fajult a dolog, kiderült, hogy két volt lakótársam teljesen küllős pszichopata volt, egyik a volt szobatársam. Már az elején tudtam, hogy kő kövön nem fog maradni, de én is képes voltam magam azzal hitegetni, hogy jaj, dehogy, majd megszokjuk egymást, stb. Hát persze :D

    Kedvelés

  2. ” Állítsanak a falhoz száz férfit, és a százból valószínűleg kilencvennyolc szívesen lefeküdne velük. Tehát a vágy könnyű, az semmit sem ér. De lehet, hogy a száz férfi között egyetlen egy se lenne, aki szeretni tudná őket. Ha az ember nem akar csalódni egy férfiban – most ezt a nők szemponijából mondom -, akkor először találjon egy férfit, aki szereti, és csak aztán feküdjön le vele. Tehát először legyenek barátok, és aztán szeretkezzenek. Az sokkal kevesebb csalódáshoz vezet, mint az, ha egy nő lefekszik valakivel, és később rájön, hogy az a férfi nem a barátja.
    Oda kell figyelni a másikra. A másik mindig meg-mondja. A szeretetben nincs erőszak
    .
    .
    .

    Szerintem azokban a kapcsolatokban, amelyek felbomlanak, legtöbbször az történik, hogy az elején még szerették egymást, de aztán valahol elfelejtették, hogy ez szabadon választott. És csak az érzés maradt, hogy ki vagyok használva. Márpedig ha nagyon nem akarom, hogy valaki kihasználjon, akkor egyedül kell lennem. Ha valaki egyedül van, és azt mondja, hogy nem szeretne egyedül lenni, az nem
    mond igazat.
    Az ember azért van egyedül, mert nem akarja, hogy valaki kihasználja ”

    Feldmár András: Szabadíts meg a gonosztól.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s