Az egyiknek várod a végét, a másikban pedig élvezed a benne levést. Az, hogy melyik minőséget éled, nem mindig könnyű felismerés.

Szerencsés vagyok, mert nekem viszonylag korán megadatott egy kvázi hivatásban-lét. Olyannyira, hogy összekevertem a munka fogalmával: azt hittem, mindenki szenvedélyesen odavan a melójáért, és az önkiteljesedés csimborasszójának érzi a vele kapott áramló egységélményt.

Egy évtized kellett hozzá, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg, mi a kettő között a különbség.

Megnyílva a fényre.

Több olyan munka tanított meg rá, amit nagyon szerettem volna hivatásnak látni. Már nagyon éles a kontraszt, nem tudom magamat becsapni.

Mindig igyekszem a lehető legtökéletesebbet kiadni a kezemből, és mindent a legjobb tudásom szerint csinálni. De ha „csak” munkáról van szó, akkor a szépen becsomagolt produktum ellenére tátong bennem egy hiányérzet, amit nagyon érdekes élmény volt felismerni.

Régen kétségbeestem tőle, hogy miközben mindennek illene klappolni, valami mégis sántít. Ma már tudom, hogy ez a bicegés tanít meg hálásnak lenni a szárnyalásért.

A munka mindig szolgálat, amivel sokféle dolgot lehet szolgálni. Szolgálhatsz vele bármiféle külső érdeket, például gazdasági vagy politikait. De szolgálhatod vele akár saját magadat is, ha a fejlődés olyan lépcsőfokát járod meg általa, ami végső soron feljebb visz. És amikor egyszerre szolgálod vele az isteni önvalódat meg egy magasztos célt… na, akkor lehet hivatásról beszélni.

A hivatáshoz végtelen energia jár odafentről. Annyi, amennyi már megcáfolja a fizikai világ törvényeit. Rácsodálkozol, amikor a tested emlékeztet közben, hogy egyél, igyál, aludj, pisilj. Ez egy olyan ajándék, amivel muszáj tudatosan bánni, különben felemészt.

Döbbenetes hőfok és fordulatszám, ami távolabb visz az emberitől, s közelebb az istenihez. A kockázatok és mellékhatások között virít a környezet értetlensége, illetve a realitástól való elszakadást bemutató „őrült tudós” vagy „szeleburdi művész” szindróma is.

Ha csak munkád van, alig várod, hogy szabadságra mehess. Ha a hivatásodat éled, akkor szabadabb vagy, amikor csinálod, mint amikor nem.

A munkába bealszol, míg a hivatás felébreszt. A munkára rábólintasz, hogy jó, legyen, a hivatásra pedig kitárt karokkal kacagva kiabálsz igent. A munkáért fizetést kapsz, a hivatással együtt pedig bőséget. A munkát addig csinálod, amíg nincs jobb, nincs másik; a hivatást pedig addig, amíg a belső tűz el nem alszik, vagy amíg el nem veszik tőled az égiek, hogy ezzel is tanítsanak valamit.

Én most azon vagyok, hogy hálával elengedjek minden munkát, ami nem hivatás. Azon vagyok, hogy a saját hiedelmeimen és illúzióimon túllépve, a külvilág zaját lenémítva meghalljam az igazi hívást.


Még több cikk: