Jól döntöttem?

Rossz döntési lehetőség nincs. Olyan viszont mindig bőven akad, amivel extra szopószériára ítéljük magunkat – de annak is megvan a maga haszna.

Én a döntések előtt sohasem dilemmáztam, utána viszont hajjaj. Zsigerből tudom, mikor kell menni, maradni, borítani, helyrerakni, beszélni vagy hallgatni. Az adott pillanatban soha nincs kétség.

Előfordult azonban, hogy bizonyos idő elteltével már teljesen világosan látszott, milyen pedánsan megszívattam magam. És megint csak időt kívánt a felismerés, hogy a göröngyös kerülőutakra Trabanttal tévedtem ugyan, de általában Koenigseggel (és királyabb seggel) hajtottam fel újra az autópályára.

Ugyanoda. | Fotó: The Odyssey Online

A rövid távon pozitív eredményre vezető döntés tehát azért jó, mert egyenes és gyors. Visszaigazolás kipipálva, jöhet a következő feladat.

Az a döntés pedig, ami úgy látszik, hogy annak rendje és módja szerint el van baszarintva – s emiatt legszívesebben visszamennénk a meghozatal kritikus pillanatába (vagy súlyosabb esetben az édesanyánkba) –, már sokkal kacskaringósabb. Mert oda visz, ahol nagyon nem akartunk lenni, de ez nem feltétlenül baj. Sőt, többnyire inkább esélyt jelent az említett gépjárműváltásra.

A szabad akarat annyiban valós, hogy az útvonalat megválaszthatjuk. A célt viszont nem, mert azt már egyszer megválasztottuk, csak nem itt és nem most.

Az útvonal megválasztásának bölcsességéről pedig a haladás egyénileg érzékelt komfortfokozata ad visszajelzést. Van az a terepjáró, amivel a sivatag sem gond, de egyéni preferenciától függően vonatozni vagy erdőben biciklizni is lehet éppen jó. Aki pedig végképp nem siet, akár gyalog is odaérhet. De oda fog érni, semmi kétség.

Ez a tudat igencsak megnyugtató. Az már kevésbé, hogy a kerülőút tetszőleges hosszúságú.

Talán csak néhány kellemetlen pillanatot okoz, ám előfordulhat, hogy néhány kellemetlen évszázadot. Régen tömegesen hoztak olyan döntéseket, amiknek a következményét generációkon és inkarnációkon keresztül viselni kellett. Ma már gyorsítósávban zajlik az élet: villámtempóban kapjuk a pofonokat, és hasonlóképpen tudunk visszatalálni az útra, mert kiváló navigációs lehetőségeket találhat, aki akar. De nem kötelező akarni. Az is csak egy döntés.

A kerülőúton ötcsillagos szállodák is sorakoznak, ahol az ember elég sokáig ellébecolhat.

Valami ilyesmi áll a portán a prospektusukban: „Nem én vagyok felelős a sorsomért, a dolgok csak úgy történnek, és amúgy is meghalok egyszer, szóval tökmindegy.” Ebből a szempontból sincs rossz döntés – hiszen hogy is lehetne rossz a nemtudás jacuzzijában ázni? Jó az, csak egyszer muszáj lesz belőle kimászni. A tudás ösvénye pedig néha szafari, ahol alfelen haraphat az oroszlán, de ki kell bírni.

Úgyhogy én ma már nem azt nézem, hogy jacuzzi vár-e rám, vagy oroszlán. Nem a külső körülmények jelentik a legfőbb mércét egy-egy döntés után. Hanem a sugallat, hogy a lehető legegyenesebb utat választottam, akármivel is találkozom rajta.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s