Van-e szabad akarat? Hogyne lenne! Kábé olyan, mint a menzán: dönthetsz, hogy most eszel vagy sem. De előbb-utóbb úgyis muszáj lesz.

A döntési lehetőségek látszólag végtelenek. Akármit csinálhatsz, akármi lehetsz. Csak tejfölből legalább tízfélét választhatsz a boltban, vécépapírról nem is beszélve.

Másodpercenként hozol döntéseket. Még akkor is, ha lusta vagy dönteni, mert a nem döntés melletti döntés is egy döntés. Ennek fényében könnyű azt hinni, hogy mindig azt csinálsz, amit akarsz – ami bizonyos tekintetben igaz is. Hadd mondjak erről egy nyúlfarknyi mesét!

Saját kézben? | Fotó: Reddit

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Cilike. (Aki természetesen még véletlenül sem én vagyok, ugye.) Ez a Cilike úgy döntött egy verőfényes hétvégi napon, hogy nem óhajt kommunikálni valakivel. Kikapcsolta hát a telefonját, és az asztalfiókba süllyesztette. Szóval se ímél, se hívás, se SMS.

Cilike még sohasem csinált ilyet, de ezúttal elkerülhetetlennek érezte, mert az illetővel vívott sakkjátszmák során semmiféle kezdő, haladó vagy nagymesteri technika nem vált be, szóval a következő lépés előtt kellett egy kis szünet.

Cilike tehát a Szabad Akarat Királynőjeként és a Saját Életének Kormányosaként vágott neki annak a bizonyos napnak, miközben elégedetten dörzsölte a tenyerét, hogy vele aztán nem lehet baszakodni.

Mosolygóssá tette a tudat, melengette a lelkét. Jólesett neki a szabadság, hogy ezt bármikor megteheti. Jöttek a megvilágosodást hozó gondolatok, hogy aki nem veszi fel a kesztyűt, azzal nyilván nem lehet játszmázni. És hogy ez így tulajdonképpen egy spontán mini elvonulás, ami amúgy is tök trendi. Cilike lubickolt abban, hogy mennyire kézben tartja az energiáit, milyen szépen süt a nap, hogy csicseregnek a madarak, satöbbi.

Így ment, mendegélt, mígnem a kikapcsolt telefon fiókba süllyesztését követő negyvenharmadik percben arra lett figyelmes, hogy egy ismerős hang a nevét kiabálja az utcán kitörő lelkesedéssel.

Cilike hirtelen nem tudta, hogy az ég felé nézzen-e, vagy a spontán mini elvonuláshoz ihletet adó, jelenleg pedig felé kocogó sakkpartnerére.

Miközben azon töprengett, hogy ehhez mégis milyen másodpercre pontosan szőtt sorsszálak kellettek, az ellenfél hármat lépett a sötéttel. Vagy a világossal. Pont ez volt Cilike baja, hogy állandóan cserélgetik a térfelet meg a bábukat. De mindegy is, mert szegény Cilike még az asztaltól felállva, a meccset felfüggesztve is berosálásra kényszerítő sakkot kapott. Van tehát, amit le kell játszani – nincs kiút.

A mese ennyi volt. Én speciel még nem döntöttem el, hogy imádom-e vagy utálom, de leginkább mindkettőt egyszerre, ráadásul nagyon.


Még több cikk: