Aki váltig állítja magáról, az biztos nem. Mert aki tényleg boldog, semmi szükségét nem érzi, hogy bizonygassa saját maga előtt vagy kifelé.

A boldogság lehet kereskedelmi értékkel mérhető árucikk. A fogyasztói társadalom Szent Grálja, amivel mindent eladhatóvá lehet tenni. Mindenki boldogságot akar venni, s a legtöbb termék vagy szolgáltatás ezt ígéri.

Az extra hosszú szempillák, a házhoz vitt gyorskölcsönök, és a helyes pofikkal hirdetett presztízsjavak mind boldogsággal kecsegtetnek. Meg is adják az illúzióját egy időre. Akárcsak a felhőtlenül boldog emberekkel reklámozott spiri cuccok: könyvek, tanfolyamok, módszerek. Ezek szintén adnak valamit – legfeljebb egy jó nagy seggberúgást, ha mást nem is.

Kifelé könnyű. | Fotó: Wikimedia Commons

A boldogság lehet egy fogalom, amiről talán senki sem tudja, mit jelent pontosan, viszont mindenki afelé törekszik.

Az vele a baj, hogy olyan, mint egy gyönyörű, ámde virgonc halacska. Könnyedén kicsusszan a kézből, mintha ott se lett volna. Ha viszont túl erősen szorítják, akkor meghal. Túl lehet járni az eszén, és berakni egy akváriumba, de amikor ránéz az ember, mindig tudni fogja, hogy erőnek erejével kamuzik vadregényes vízpartot a nappaliba.

A boldogság lehet egy állapot is, amiben nincs semmiféle erőlködés. Mert aki megtapasztalta, már tudja, hogy minden változik.

Ami pedig állandó lenne odabent valahol mélyen, az a változást szemlélve maga is belesodródik az események sűrűjébe.

Nincs olyan, hogy Ubul Guru tavalyelőtt megvilágosodott, és azóta rózsaszínű csillámpónik között ugrándozva írja az önsegítő műveit. Nincs olyan, hogy a harmincéves Eufrozina talált egy jó állást és megházasodott, következésképpen ő akkor most non-stop boldog. Ezek mind elvárások, pedig a boldogság állapota pont azoknak az elengedéséről szól.

Aki eljut odáig, hogy gyakran ebben az állapotban leledzik, az nem prédikál, és nem is térít. Nem akarja mindenáron eladni magát, nem akar híveket szerezni.

Ha kérdezik, akkor válaszol – őszintén, nem feltétlenül szépen –, de menet közben összegyűjtögetett annyi bölcsességet, hogy tudja: nem járhatja végig az utat senki más helyett. Nem áhítja körbeadni a bölcsek kövét, mert érzi, hogy csak annak a kezében ér valamit, aki maga bányássza ki.

A boldog embert tehát inkább a kisugárzásáról és a dolgokhoz való hozzáállásáról lehet felismerni, mintsem onnan, hogy fennhangon hirdeti. Ez pedig nem egy piacképes rádöbbenés, hiszen előfordulhat, hogy korunk legzajosabb ezosztárjai fölé emeli a sztoikus nyugalmú szomszéd bácsit.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk: