Negyven nap a pusztában

Néha visszapöccint az élet egy seholse-szintre, hogy átlásd, hol végződik a manír, és hol kezdődsz te.

A puszta jellegzetessége, hogy ott elvileg semmi más nincsen, csak te. Meg a képzeleted, a vágyaid, az álmaid… és mindaz a múltadból, ami szárnyakad ad, vagy éppen korlátokat emel.

Ez mondjuk pont elég. A hétköznapok forgatagában ritkán van idő ilyenekbe belesüppedni. Mindig akad valami, ami sürgősebb annál, hogy magadba nézz. Ilyenkor szokott a nagy rendező szabira küldeni. Nem biztos, hogy pont negyven napra, s az sem, hogy pont a pusztába – de démonok akadnak, az tuti.

Egyirányú út. | Fotó: hdnicewallpapers.com
Egyirányú út. | Fotó: hdnicewallpapers.com
A puszta egy forgalmi dugótól vagy egy makacs náthától kezdve bármilyen nagyobb horderejű történés is lehet, ami egyfajta köztes állapotba biccent. Nem vagy sem itt, sem ott.

Hátra már nem léphetsz, előre még nem jutsz.

Csak vagy. Adódhat közben ilyen-olyan földi dolgod ugyan, de az egyetlen cél mégis az, hogy szembesülj magaddal. Honnan jöttél, merre tartasz? Mit hallasz, amikor odakint csend van? És mit látsz a rezzenéstelen, kietlen tájban?

A puszta abban különbözik a lélek éjszakájától, hogy van benne fény. Tehát nem rossz, de nem is jó. Arra való, hogy ezt a két minőséget el tudd választani egymástól. Óriási poén egyébként, hogy egy látszólagos álomélet akár kőkemény puszta is lehet.

Minden pusztának számít, aminek az a célja, hogy ráébredj, mi a . Nem a társadalom erkölcsi normái vagy az ország törvényei alapján – hiszen ez most egy mindenen túli terület –, hanem neked. Az emberek a pusztában szoktak például a homlokukra csapni, hogy állami bérszámfejtő helyett inkább kézműves kristályunikornis-készítők szeretnének lenni.

Ez az a hely, ahol egy fátyol fellibben.

Kidurran egy illúzió-lufi. Addig volt egy listázható jelzőkön alapuló identitásod, aminek akár az alapköve is eltűnhet. A pusztában nincs helye álarcnak, jelmeznek. Egy darabig ragaszkodhatsz hozzá, de minek? Senki sem fog megdicsérni érte.

Senki sem fogja megsimogatni a buksidat, amiért egyetemesnek mondható sikereket értél el. Itt csupán felelned kell a kérdésre, hogy amit elértél, az valóban te vagy-e. Oké, hogy egy, kettő vagy tíz évvel ezelőtt teljesen önazonos voltál, de vajon most is az vagy-e? S ha már kiléptél a külső elvárások fogságából, nem épp a saját múltbéli elvárásaid foglya vagy-e?

A puszta mindig vizsgahelyzet, amiben kiderül, hogy önmagadnak megfelelsz-e.

Felvállaltad-e eddig a sorsodat, vagy valaki másét élted? Vagy mindig is felvállaltad, de a folytatáshoz most változnod kell? Ha megérkezik a válasz, borulhat minden. Megpróbálhatod mélyre ásni magadban a következtetést, de attól még ott lesz. Nem tudod majd ugyanúgy élni a mindennapokat, ahogy addig tetted.

Hiába lenne egyszerűbb visszavágyni a múltba, az már a kutyának se kell.

Végül nincs visszaút, csak előre mehetsz. Te döntesz, hogy kanyarogva szeretnél-e, vagy inkább egyenesen.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s