Van valamid, amivel az egész világot meg lehet váltani. De csak akkor, ha tudod használni. És azt nem egy hétvégi tanfolyamon fogod megtanulni.

Gyerekfejjel biztos te is vágytál szuperképességekre: megállítani az időt, teleportálni, láthatatlanná válni, ilyenek. Sőt, felnőttként is átfut az ember agyán, hogy „de jó lenne”.

A kérdés csupán annyi, hogy minek képregényeset játszani, ha itt, a való életben eleve kaptunk valamit, ami az összes szuperséget übereli. Amivel tényleg kiléphetünk az idő illúziójából, amivel nem számítanak többé a földrajzi határok, és ami lényegtelenné teszi, hogy kik látnak épp.

Egy egész univerzum. | Fotó: Darkening @ Deviantart

Egy egész univerzum. | Fotó: Darkening @ Deviantart

Egy baj van vele: olyan nehéz használni, hogy a legtöbben elfelejtik a puszta létét. Mintha egy kacsalábon forgó palota kulcsával a zsebükben lefeküdnének a padra aludni. Hiába tűnik hülyeségnek, nem kell hozzá hülyének lenni. Én legalábbis ezzel szoktam saját magam előtt mentegetőzni, amikor a padon ébredve rádöbbenek, hogy nyomja a palotakulcs a seggemet.

Ez a valami pedig, amit a szuperképesség és az osztályon felüli ingatlan analógiájával próbálok szemléltetni, nem más, mint az osztatlan, koncentrált figyelem.

Nem arról a figyelemről beszélek, amit az iskolában várnak el. Hanem arról, amelyikben nincs semmiféle külső kényszer.

Csak a színtiszta belső igény, hogy én itt és most erre akarok összpontosítani. Olyannyira, hogy az égvilágon semmi más nem számít.

Ez az a figyelem, ami a gondolatokat és az érzéseket is odafentről nézi – már ha éppen érdekli.

Ez az a figyelem, amivel a fizikai valóságot is meg lehet változtatni – már ha éppen az a cél.

És ez az a figyelem, amit másodpercenként újra és újra hajlamos vagy kibaszarintani a kukába, mert megint pittyeg a telefonod, megint letöltesz egy évadot a kedvenc sorozatodból, s megint találsz valamit, ami kiment a felelősség alól, hogy tudatosan megéld az itt és mostot. Az efféle sodródás óriási előnye, hogy mindenről a körülmények tehetnek.

Ha például elbasz a villamos üzenetírás közben, akkor a villamosvezető az elsőszámú böszme, a kettes számú az üzengető partnered, a hármas számú a telefon gyártója, aki még mindig nem tette felhasználóbarátabbá a virtuális billentyűzetet… Te meg ártatlan vagy, hiszen csak azt tetted, amit elvártak tőled.

Az ember soha, senkinek sem tartozik a figyelmével. Minden időpillanatban, minden élethelyzetben döntést hozhat róla, hogy mire áldozza.

Éppen ezért óriási kincs, amikor odaadod valakinek, vagy másvalaki neked adja. Én már igyekszem úgy élni az életemet, hogy tudatosan figyelem, mire figyelek. Nem könnyű, de segít, hogy tapasztalatból tisztában vagyok az erejével. Puszta figyelemmel bármiből szertartást lehet varázsolni, és bárkit varázslóvá lehet tenni. Saját magadat vagy a másikat is.

A figyelemből látszólag kötelező lelkiismereti kérdést csinálni. Például vannak emberek, akikre eleve „muszáj” figyelni. Szülőkre, tanárokra, főnökökre, satöbbi. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy pont rájuk nem figyelünk oda. Ez az iskolás figyelem, amivel még csak ki se lehet törölni a kitörölnivalót, mert vastagon olyan maradna.

Az igazi figyelem viszont képes új szintre emelni a tanulást, a munkát, az emberi kapcsolatokat.

Persze, ehhez ki kell zárni a nem igazit igénylő tényezőket – és bizony embereket – is.

Még én is gyakorlom, hogy teljes lelki nyugalommal zárjam ki azt, aki és ami nem lényeges, hogy valami sokkal jobbat tudjak áldozni arra, aki és ami igen. Egyre jobban megy.

Rejlik valami csodálatos emelőerő abban, ha a teljes figyelmemet átadva vagyok valakivel, vagy akár saját magammal.

És abban is, ha százszázalékos jelenléttel végzem a munkámat.

Ez azt jelenti, hogy amikor öt vagy kilencvenöt százalékom készülne elillanni, akkor villámgyorsan felteszem magamnak a kérdést: megéri? Nemleges válasz esetén is becsúszhat egy kis bibi, ami nem baj, mert hát nem elvárás non-stop szuperhősöket kenterbe verő varázstetteket végrehajtani.

De néha azért jólesik. Jó látni, hogy mi mindent lehet igazi figyelemmel elérni – akár az elérés vágya nélkül, pusztán az itt és most élményért.


Még több cikk: