Ne legyél olyan, mint a sok tolmács, aki Trump bunkósága miatt szadizza halálra magát. Nem muszáj mások hülyesége miatt lakolnod, pont elég neked a sajátod.

Friss hír, hogy a tolmácsokat napi szinten kiakasztja az új amerikai elnök kommunikációs stílusa. Szegényes szókincs, túl kevés összefüggés, rengeteg vállalhatatlan kijelentés. Oké, hogy ez kellemetlen, de a szereptévesztés sem kevésbé ciki.

Szakmabeliként úgy gondolom: a nyelvek közötti szóbeli vagy írásbeli átváltás célja mindig a hiteles közvetítés. Nem kell cenzúrázni, szépítgetni, újat alkotni. Hanem egy meglévő szöveg mását kell felépíteni.

Megaszondja. | Fotó: Newsweek

Megaszondja. | Fotó: Newsweek

Nekem is eszembe jutott már műfordítás közben egy-egy könyvjelenetnél, hogy „baszki, ne már, hát ennél sokkal jobban meg lehetett volna írni”. De az más lenne. Nem az, ami. Márpedig a szereposztás szerint az író ír, a fordító pedig fordít. A hatáskör fix.

(Persze, amikor a történet befogadását zavaró tárgyi tévedésbe botlom fordítóként, jelzem a kiadónak, és javaslatot teszek a javításra – ám ez olyan ritka, mint a fehér holló. Az eddigi huszonkét regényből kettőnél, ha előfordult.)

A Trump miatt kesergő tolmácsok dilemmája mindenkinek az életében ott van, akárki is az országának vezetője, és akármi is a szakmája.

„Mi az én dolgom? Mi az, amit nekem kell megoldanom?”

Ezekre az alapkérdésekre bizony nem az a legjobb válasz, hogy „minden” és „mindent”. Lehet úgy is élni, csak hosszú távon nem feltétlenül érdemes. Átmenetileg viszont mindenképpen, mert rendkívül tanulságos lehet.

Tudom, mert sokáig én is szuperhősnek képzeltem magam: elfelejtettem, hogy porszem vagyok a gépezetben, aki szívvel-lélekkel megteheti ugyan a magáét a dolgokért, de attól még nem az ő kezében van a mindenség.

Ha Trumpot tolmácsolnék a kenyeremért – amit szerencsére nem teszek, de egyszer benne lennék a poén kedvéért –, a lehető legváltozatlanabb formában áramoltatnám át magamon a közlendőjét.

Nem azt érezném szakmailag jónak, ha a saját arcommal és nevemmel vállalható, magyar fülnek kellemes beszédet rittyentenék az elhangzottak helyett. Hanem azt, ha a maga pőre valójában mutatnám meg, amit Amerika mostani naggyá tevője üzen az embereknek. Mert nem én üzenek! Az egy másik szerep.

A víz sem próbál meg yachtot csinálni tutajból. A levegő sem szól rád, hogy legyél már egy kicsit emberibb, mert különben nem szívhatod.

A tolmács sem csinálhat Trumpból a saját kultúrájának, nyelvének és ízlésének megfelelő politikust. Vagyis csinálhat, de az már nem Trump.

Ugyanez a félreértelmezett hivatás-, küldetés- vagy szereptudat vezet oda a hétköznapokban, hogy döntesz a felnőtt gyereked vagy a párod nevében, kvázi felelősséget vállalsz a főnököd helyett, mindenáron jó útra akarod téríteni a szerinted rossz utat választó lelkeket, továbbá egyedül és izomból óhajtod meghúzni az isteni csavart, ami a világot a helyén tartja.

És hiába állsz ott egy pillanatig diadalittasan a csavarhúzóddal, a döntéseiddel, vagy éppen a választékos nyelvhasználatoddal, ha a szükségszerű összeomlás a fejlődés útja.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: