Valami nem jó, valami nincs a helyén. Lezárnál mindent, új lapot kezdenél. „Nem lehet, nem lehet” – ismételgeted, amíg nem állsz rá készen.

A lezáráshoz mindig nagy levegő kell. A kezdetekhez pláne. A kettőhöz együtt meg akkora, hogy impozáns gumikrokodilt fújhatsz fel egyetlen kilégzéssel.

És akkor lesz egy gumikrokodilod, plusz egy tiszta lappal folytatódó életed. A gumikrokodillal legalább eleve tudod, mit kezdj, hiszen használatát tekintve predesztinált egyed. Kivéve, ha eszedbe jut, hogy a tél közepén metróra szállj vele.

Megteheted. Sok mindent megtehetsz.

Majd ha fagy. | Fotó: Flickr.com

Majd ha fagy. | Fotó: Flickr.com

Persze, csak akkor, ha rádöbbensz az ilyen lehetőségekre. Ami nem kötelező természetesen. Nyugodtan leélheted úgy az életed, hogy csak a strandon gumikrokodilozol – vagy még ott sem.

De a szobában tartva akár ülőalkalmatosságnak is használhatod. Igazi krokodillal is strandolhatsz, ha kalandvágyó vagy. Igazi krokodilt is tarthatsz egy terráriumban, bár ha ülőalkalmatosságnak próbálod használni, feltehetően seggbe harap.

Bármikor dönthetsz úgy, hogy mostantól lehet, amit eddig nem.

Hiszen nincs körülötted olyan korlát, aminek az odarakását nem te kérted, vagy nem te magad emelted a két kezeddel. Semmi baj, mindegyik kellett. Egy csomó mindentől megvédett. Bombabiztos alibiként szolgált, amikor megjelent a külső kísértés a továbblépésre. Csak hát amikor a haladás igénye már odabent kezdett kopogtatni a lelkedben, az aranykalitkából elviselhetetlen ketrec lett.

Kitörni, repülni, mindent és mindenkit magasról leszarva januárban is krokodilozni… Ilyenek jutottak eszedbe. De egy ideig még a saját fürdőszobádba zárkózva sem mertél pancsolni a mosolygó zöld gumiszörnyeteggel, mert a lelkedbe vésődött az a bizonyos „nem lehet”. Ez sem baj, elvégre mindennek megvan a maga tökéletes időszerűsége.

Megérkezik az az impulzus, ami megkérdőjelezi benned az összes sallangot.

Hogy mit lehet és mit nem. Hogy ki vagy te, miért jöttél, jó úton jársz-e.

Beköszönt a pillanat, amikor a krokodilozni nem merő éned ott fekszik majd hanyatt, fehér lepellel letakarva. Látod a korlátait, a félelmeit. Nyugodtan rakj rá egy vörös rózsát meg egy keresztet, hogy költőibb legyen a kép. (Krokodilt ne, azzal még úgysem tudna megbirkózni.)

Képzeld el, hogy eddig tartott a fejezet, kampec. A könyvnek viszont nincs vége.

Sőt, most kezdődik csak igazán! Lapozz egyet, és észreveszed: a többi oldal néhány vezérsort leszámítva tök üres. Már te írod a sztoridat – a vezérsorok is tőled származnak, csak lúdtollal firkantottad őket oda még valamikor régen, szép kacifántosra.

És akkor meglátod magad mocorogni a lepel alatt. Felkelsz, aztán értetlenül meredsz a rózsára meg a keresztre, hogy mi a fasz? De rájössz: nem is számít a válasz. Úgyhogy inkább újjászületve kiviszed sétálni a krokodilodat a hóba, mintha mi se történt volna.


Még több cikk: