Mínusz tizenkettő, plusz ajándék erdő

Nem egy egész világ választja el az embert a csodáktól. Csak egy fal, amit ő maga épített félelem-téglákból.

Napok óta a hallani, hogy borzalmas hétvégénk lesz: röpködő mínuszok és „sarkvidéki” hideg. Mindenki megkaphatta valamilyen forrásból az intelmeket, hogy jó előre vásároljon be és intézzen el mindent, különben abban a minutumban veszélybe kerül a testi épsége, amint kilép az ítéletidőbe.

Én a figyelmeztetést hálásan megköszönve elhatároztam, hogy megnézem magamnak, mi a helyzet odakint. Hogy a napi séta alkalmával valóban a befagyott kénköves pokolhoz lesz-e szerencsém.

Buli a fákkal.
Buli a fákkal.

Szabolcsi lányként mindig pikáns élmény megtapasztalni, hogy Budapesten egy centi hó és/vagy mínusz két fok már maga a közlekedési epicentrumú apokalipszis. Tegnap ez nem mínusz kettő volt, hanem fényes délben mínusz tizenkettő – Nyíregyházán legalábbis. Ott, ahol eltöltöm a mostani hétvégét. Már a reggeli érkezésemkor nyilvánvaló volt, hogy ez a hőmérséklet viharos széllel kombinálva a farmernadrágot és a sima csizmát is kiröhögi, majd csontig hatolva kérdezi: „bírod, bébi?”

„Bírom hát, csak tisztességesen fel kell öltözni!” – motyogtam a sálam rejtekében neki.

Úgyhogy felhúztam a síaláruhára a síföléruhát, a sima zoknira a térdig érő sízoknit, a síalákesztyűre a sífölékesztyűt, meg nyilván egy masszívabb cicás sapkát és cicátlan sálat is, aztán susogó léptekkel elindultam sétálni.

Ami nálam egy megszokott meditatív tevékenység, és még soha nem fordult elő ezt megakadályozó időjárási körülmény. Olyan persze többször is előfordult, hogy én voltam az egyetlen hülye odakint, de ez nem szokott zavarni.

Most az ajtón kilépve totál meg is feledkeztem az időjárásról, mert akkora összpontosítást igényelt duplakesztyűs kulcsmanőverrel bezárni magam mögött az ajtót. Utána pedig elkezdtem örülni talpam alatt ropogó hónak, a fejem fölött ragyogó napocskának, a nadrágom ritmikus susogásának… Mígnem valaki nekiállt visítani mellettem a telefonba, hogy „jaaaj, szörnyen hideg van”. Erre eszembe jutott, hogy mintha a kilátszó szemem tényleg fázogatna egy picinykét, de csak nem fordulok vissza síszemüvegért.

Péntek délben nyilván nem én voltam az egyetlen ember az utcán. Békésen susogtam, amíg a többiek mind siettek valahová.

Szinte vártam, mikor válik szörnyűvé a kintlét, ám miután ez nem akart bekövetkezni, elindultam az erdő felé.

Megígértem magamnak, hogy ha jégcsap nő valamelyik testnyílásomból, rögvest visszafordulok. A fák között viszont elhalkult a szél, és – a meztelen lombkoronáknak hála – még jobban csillogott a hó is.

Sehol egy kocogó, másik sétáló vagy biciklis. A természet hihetetlen szépsége, energiája itt és most csak az enyém.

Titkon mindig is vágytam erre, de olyan önző kívánság ez, ami semmiféle listára nem kerülhetett fel. Vagy megadja ajándékként a sors, vagy nem. Váratlanul megadta, úgyhogy csak arra bírtam gondolni: „hát ez oltári!”

Aztán csak mentem és mentem.

„Tök jó idő van!” – újságoltam két óra múlva hazaérve a szüleimnek. Végül is csak a félelem-téglákat kellett lebontani érte.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

2 Comments

  1. Tél van. Télen meg ezen az éghajlaton – jobb esetben – hideg van.
    .
    Elmesélek egy viccet, amit mindig elsütök, amikor valaki azzal jön (akár burkoltan), hogy ki ne menjek, mert helyből mindmeghalok kétszer.
    Na szóval. Instant messenger, az egyik végpont valahol Oroszországban, a másik valahol máshol:
    – Hallom, milyen hideg van nálatok. Mínusz 60 fok.
    – Á, itt nincs hideg, -25..30 ha van.
    – De hát kettérepedt törzsű fákat mutogatnak…
    – Ja kint? Az lehet.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s