Így csesztem ki magammal, amíg kontrollmániás voltam

„Én csinálom, így akarom, most akarom.” Nem is olyan rég még ez volt a mottóm. Csak hát akadt vele némi gond.

Világéletemben szerettem, ha nálam volt a kontroll. Most is szeretem, de már nem úgy. Nem mindig és nem mindenáron. Mások irányítása sohasem vonzott direkt módon: ha velejár egy helyzettel, akkor teljes természetességgel elfogadom, ám ebben az esetben inkább a közös munka eredményét érzem fontosnak, nem pedig azt, hogy legyen „udvartartásom”.

A saját sorsomat viszont folyton irányítani akartam, ami rendszeresen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott. Fejjel a falnak, az ajtónak, az ablaknak… aztán jött a begipszelt szarvú morcos kos stádium.

Gúzsba kötve. | Fotó: Huffington Post
Gúzsba kötve. | Fotó: Huffington Post

Az első baj, amit felismertem, hogy ezzel beszűkítettem a lehetőségeimet. Hiszen valahányszor görcsösen és erőből akartam megoldást találni, az emberi gondolkodás alapvető korlátai miatt csak ismert dolgokból tudtam koncepciót gyártani. És ha a meglévő panelekre szűkült a tudatom, akkor meg se valósulhatott olyan alternatíva, ami esetleg jobb. Csak ehhez ugye alapvetően hinni kell benne, hogy van más, hogy van jobb. Majd elfogadni, hogy azt még nem ismerem, tehát a saját életemmel kapcsolatban nem tudok valamit, így nem is irányíthatok.

Ezen a ponton nyakig ér a filozófia, a vallás, meg a spiri cucc. Ráadásul hullámzik is. Mert akkor ki irányít? A válasz túl kommersznek tűnik ahhoz, hogy csak úgy odabaszarintsam hirtelen, de csak nem olyan bonyolult, ha egy háromszavas tetoválás formájában magamon viselem. A válasz az, hogy a Teremtő és a Teremtett egy.

A jóistenke a maga képére teremtett minket – a majmok leszármazottai szerintem már tovakattintottak, mert az a világ rendje –, így a kezünkbe adta a jogot, hogy mi irányítsuk a saját fejlődésünket.

De nem úgy! Nem földi ésszel. Nem azzal a fajta gondolkodással, amit arra használunk, hogy a fogyasztói társadalom javait felhalmozva májernek érezzük magunkat. Hanem a szellemi énünkkel, amelyik ott üldögél fent egy felhőcskén, és a lábát lógatva röhög, amiért nem olvastuk el a társainkkal kötött karmikus szerződések apróbetűs részét.

A szellemi ént nem érdekli, hány négyzetméteres a lakás, hányas az ájfón, mekkora a kocsi.

Csak a cselekedetek érdeklik, illetve azoknak a következményei.

A szellemi énnel nem kötelező egyébként bensőséges kapcsolatot ápolni. Akár magasról le is lehet szarni, sokan döntenek így. Akkor szokott jönni egy krízishelyzet, amihez a földi ész meg a Xanax kevés. De addig is kiválóan el lehet éldegélni a kontrollmániával, ami nem más, mint a földhözragadt elme ámokfutása.

A szellemi én egyébként nem a fejben lakik: az antennája a szív.

Ezért van, hogy a kurvára irracionális szívből hozott döntések hozzák a legnagyobb ugrásokat.

Nálam tavaly jött el az a pont, amikor hátradőltem, és azt mondtam: jól van, én itt most hiába kapkodok össze-vissza, hiába agyalok, hiába számolgatok, ezt megoldani semmiféleképpen sem tudom. Viszont szeretném, úgyhogy nem mondok le róla.

Konkrétan úgy nézett ki az élethelyzet, hogy önállósodni akartam, elköltözni a szülői házból, csak nem tudtam olyan helyet, ahová szívesen mennék, és éppen nem volt havi fix bevételem, amiből a projektet fedezném. Továbbá az is problémát jelentett, hogy csend- és természetszerető lélek vagyok, így a szomszéd tüsszentésére „egészségedre” felkiáltással reagáló társasházi megoldás nem az asztalom.

Felnéztem az égre, hogy „lécci, kérem a helyet”. Erre a Gellérthegyen sétálva találtam magamat, és mindig ugyanarra az utcára tévedtem. Ekkor megint felnéztem az égre, hogy anyáddal szórakozzál, ide biztos születni kell. A nap csak komiszul sütött rám, mintha azt súgta volna, hogy „jobban kell hinni, öregem”. És akkor elengedtem mindent. Az összes előfeltevést, félelmet, gátlást, gondolati mintát.

Nem terveztem, nem számoltam; csak hittem.

Heteken belül zajlott le, hogy megtalált egy munka – normális fizetéssel! –, aztán mindössze néhány órányi keresgélés után találtam egy frissen feltöltött lakáshirdetést. Egy telefonszámot hívtam fel, egy kecót néztem meg. Abban az utcában. Onnan írok. Egy kis társasházzá alakított, parkosított kerttel körülvett villából. És a legnagyobb poén, hogy teljesen jó áron.

Azóta felbátorodtam. Egyre többször merek ráfeküdni a vízre, mert tudom, hogy akkor tart meg a legjobban, ha nem kapálózom össze-vissza.

Egyre többször merem azt mondani, hogy „legyen meg a te akaratod” – tudván, hogy az itt említett „te” is én vagyok, csak éppen nem az a kicsiny énem, amelyik rohadtul iránymutatásra szorul.

Egyre ritkábban van bennem a para, hogy „jaj, most mi lesz”, mert egy bizonyos pontig ugyan megtehetek mindent, de utána már kizárólag az elengedés marad, hogy biztosan elég annyi.

Na, szóval így lett vége az irányításmániámnak. Hogy megtanultam hinni, bízni és elengedni. Illetve még gyakorlom a dolgot, de igyekszem minél ritkábban begipszelt szarvval végezni.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

2 Comments

  1. Tapasztaltam magam is párszor, ha nem görcsölök rá valamire (bármire) akkor az sikerül. Mindezek ellenére még mindig nem jutottam el odáig, hogy kicsit úgymond az áramlatra bízzam magam és újra megy újra azon stresszelek, mit hoz a holnap. Pedig tudom, hogy ez a folyamatos aggodalmaskodás baromság. Igyekszem magamból kigyomlálni, már csak ezért is, mert legtöbbször ezek irracionális, alaptalan félelmek.

    Kedvelés

    1. én úgy vettem észre, hogy az összes félelmemnek megvan a maga alapja, csak leggyakrabban pont nem az adott szituációban keresendő, és tényleg nem feltétlenül racionális. a kigyomlálásban nekem sokat segít az elfogadás, hogy “ja, most befostam, ez van”, illetve némi önelemzés, hogy miért is húzok sárga csíkot magam után. sőt, a megértés után ritkán marad gyomlálnivaló :)

      de már az is fél siker, hogy egyáltalán tudod ezt magadról!

      Kedvelik 1 személy

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s