A jóistenke négykilós bohóca véresre karmolva küld vissza anyámba, hogy aztán kurrogva-berregve sündörögjön a lábamnál, miután másfél percig békén hagytam.

Marcipán oltári egy figura. Az iménti két mondat leírása például tíz percig tartott a társaságában, mert egymás után hat spontán károkozást kellett felpattanva megakadályoznom – vagy azt lekésve sürgősen helyreállítanom – a szobámban.

Most is valami papírokat látok alacsonyan szállni az íróasztal környékén, de már engedem, hadd csinálja. Mert ha nem engedem, újabb lyukat harap a pizsamanadrágomba.

A másfél perc után.

A másfél perc után.

Amúgy a brit macskák állítólag „nem hebehurgyák”, „békések”, „csendesek” és „nem ugrálnak összevissza”. Fogalmam sincs, mit szívott, aki ezeket írta.

Ez az egyéves skót lógófülű ugyanis maga a megtestesült vicces veszedelem, amíg le nem merül az elem.

Jelenleg éppen lemerült: egy huzatfogó hosszúkás plüsstigrist ölelve aludt el, így végre nyugodtan ki tudom nyögni, hogy a hétvégén milyen rádöbbenést hozott nekem.

Marcika ugyanis úgy viselkedik velem, hogy először szeretettel üdvözöl, amikor megérkezem az általa tartott szüleimhez. Ilyenkor vagy sikerül nindzsareflexszel elkapnom, hogy megtutujgassam, vagy nem.

Többnyire nem, mert iszonyat gyorsan szedi az ezüstszínű kis sonkáit, és elbújik.

A rejtekhelyről kidugja a fél pofáját – egy lógó fül, egy borostyánsárga szem –, hogy megnézze, nézem-e.

Ha nem szaladok utána, nyávogva méltatlankodik egyet. És egészen addig fogócskázunk, amíg:

a) megfogom és eszeveszetten tiltakozik, s némileg sértődötten „véget vet” a játéknak,

b) közlöm vele, hogy menjen a picsába, s némileg sértődötten „véget vetek” a játéknak.

A sértődés mindkettőnk részéről megközelítőleg kilencven másodpercig tart. Utána vagy ő jön ide hozzám olyan ájtatos tekintettel, mintha én lennék a Mindenség Teremtője, vagy én somfordálok oda Őmacskaságához, hogy legyen oly könyörületes, és fogadjon vissza a kegyeibe.

S hamarosan újra kezdődik a meccs.

Néha én megyek fel miatta macskába, néha ő jön le miattam emberbe.

Szombaton például ráfújtam, nem szégyellem.

A nagybetűs Lényeg pedig csupán annyi, hogy az állandó kis performansz ellenére a célunk egy. Hogy én gyúrogatom azt a plüss mindenkéjét, ő meg boldogan murcog közben. Ezt én is tudom. Ő is tudja. Mégis futjuk a felesleges köröket. Játszunk, játszmázunk, mert anélkül talán unalmasabb lenne az élet.

Halálos komolysággal küldjük el egymást a francba másfél percekre.

Marcikával azért jó, mert nincs neki ember-egója, ami elnyújtaná ezeket a hülye másfél perceket. Mondtam is neki, hogy tarthatna konfliktuskezelési tréningeket. Azt hiszem, derogált neki a felvetésem: sértődötten elvonult válasz helyett. Persze, csak másfél percre.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: