Ez a Népszabadság-dolog várható volt

Engem meglep, hogy bárki emberfia képes elcsodálkozni ezen a Népszabadság-„bezárás” cécón. Pedig nem követem a napi politikát, nem nézek híradót.

Nehéz elképzelni, hogy ugyanebben az országban éltek az elmúlt években azok, akiket szíven ütött a hír.

Azok, akik eddig nem tartották lehetségesnek egy lap likvidálását pusztán azért, mert ellenzéki. Azok, akik azt hiszik, hogy holnap ugyanúgy megjelenik, ha kiállnak tüntetni. Azok, akik egyébként sehol sincsenek, amikor az elméletileg ellenzett hatalommal tényleg szembe kellene szállni.

Gyenge kezekben. | Fotó: nyugat.hu
Gyenge kezekben. | Fotó: nyugat.hu

Múltkor írtam az álcselekvésekről, amelyek azt az illúziót keltik, hogy valóban teszünk valamit egy adott ügyért.

A Népszabadság-olvasás is ilyenné vált: a végigböngészett cikkek számától függetlenül az ellenzékiség szimbólumává. Ezzel semmi baj nincs, hiszen a napilapválasztás sokhelyütt egyenlő a politikai állásfoglalással – és jól is van így. De az már nincs jól szerintem, ha az ellenzéki magatartás pusztán ennyiben merül ki.

Én közéleti kívülállóként is azt tartanám egészségesnek, ha az ellenzék erős lenne; attól függetlenül, ki van hatalmon éppen.

Ha legalább két egyenrangú játékos passzolgatná egymásnak a labdát, és hasonló erejüknél fogva felügyelhetnék egymás sportszerűségét, technikáját. A magyar belpolitika azonban úgy alakult, mint egy tesióra, ahol csenevész elsősöket gyepál egy jól megtermett nyolcadikos.

És ez a nyolcadikos erőfölényénél fogva bármit megtehet, hiszen ha a kicsik körülállják, akkor is csak kacag egyet. Körülállhatnák akár úgy is, hogy inkább fenyegető legyen, mintsem vicces, ám ahhoz egyet kellene érteniük egymással meg ilyenek. Jelenleg pedig még saját magukat sem értik meg, így a „nagy” randalírozhat kedvére.

A mostani légkörben egyszerre képzelhető el bármi és minden.

Nevezhetnénk akár kvázi-egypártrendszernek is, miután kormányzásra alkalmasan szervezett másik egyelőre nincsen. És ami az Egypártnak nagyon nem tetszik, mehet a levesbe. Mint a szegény Népszabi, ugye. Szerintem struccpolitikát folytat, aki állítja, hogy ezt eddig nem vette észre.

Márpedig nehezen lesz szabadsága annak a népnek, amelyiknek a homokban leledzik a feje.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

4 Comments

  1. Engem leginkább az emberek vállvonogatása nyűgöz le. Mégis mi kell még hozzá, hogy úgy tényleg az asztalra csapjanak, hogy “ezt azért már ne”.
    Ambivalens érzések kavarognak bennem, hogy bezzeg az internetadó felháborított mindenkit, a telefonjainkat – mint heroinista a tűjét – lóbálva vonultunk jelentőségteljesen az Erzsébet-hídra.

    Érdekesmód ezen felül már nincs olyan “ügy” amivel összezárhatna a társadalom. És ezt természetesen a 2/3 is tudja, nem is nyúltak többé olyan témához, amiben ellentmondás nélküli egyetértés lenne a polgárok között. A jó politikus az emberek érzelmeire hat, hisz egy-egy diszpozícióból nehezebb kihátrálni, és azt mondani racionálisan fogok gondolkodni. Itt lép a képbe a média, hisz ha sok forrásból ugyanazt halljuk, akkor hajlamosak leszünk azt gondolni: “ez a valóság”. Ezért is szükséges az összes ellentétes véleményt elhallgattatni.

    Ha így haladunk a kormány kivívja a saját 56-át, vagy 48-át, vagy ami tetszik. Annyival, hogy most nem igazán lesznek Petőfijeink vagy egyéb hőseink, mert a gyors információáramlásban egy-kettő ki lehet ásni pár csontvázat a múltjukból, hiteltelenné degradálni őket. Sőt már hosszabb távon nekik sem éri meg kiállni, lásd az Origós Sáling vagy a Telekis Pukli ügyét.

    A nincs potenciális “ellenzék” kórtünet, egy olyan ország/nép kórtünete, amely összezavarodott az alapvető emberi értékek tekintetében is. Hisz ha valaki a be is szállna a ringbe ugyanazokkal a kérdésekkel találja szembe majd magát, mint ami most megosztja az országot: migránsok, kivándorlás, egészség- és oktatásügy. Ezekre pedig nehéz lesz bármi ésszerű választ adni, mikor az EU másik felében éppen Brexit van, meg terrortámadások, magyar SIM kártyákkal.

    Kedvelés

  2. Mi van akkor, ha tényleg csak csődbe ment a Népszabi?
    .
    Amúgy meglehetősen érdekes kérdés, mert huszon-pár évvel ezelőtt (a rendszerváltás hajnalán, habár az MDF kormányzott), ez pont fordítva volt. 90% feletti volt a baloldali és liberális médiatúlsúly (nyilván nem piros telefonokkal, egyszerűen az egyező értékrend (és talán az egyező érdekek) okán), a jobboldalon nem volt kormányozni képes erő stb. Most ez valamiért megfordult, igazából nem értem, miért. Mármint azt nem értem, hogy hová lett a bal/lib oldal legendás kormányzó ereje.
    Ha valami volt, de kvázi külső behatás nélkül eltűnt, az felveti a gyanút, hogy igazából nem volt. De akkor mitől nyert választásokat az MSZP+SZDSZ kombó? Én a választ a médiában vélem felfedezni. Akinek van, az nyer, akinek kevesebb van, az veszít. Nem véletlenül nevezik a negyedik hatalmi ágnak, és nem véletlen, hogy bármelyik politikus, akit épp médiahátszél fúj fel a magasba, kategorikusan tagadja ennek a jelentőségét. A média nagy részét pedig a pénz mozgatja. Már csak az a kérdés, hogy hogy került a (mostanra úgy tűnik) több pénz a Fideszt nem gyűlölő, nem fikázó, sőt támogató médiához? Azok, akiknél a kasszakulcs van, miért döntöttek a Fidesz mellett?
    (Igen, kicsit konteó szaga van. Szívesen látok más lehetséges magyarázatokat is, örömmel beszélgetnék róluk. Csak ne maradjon ki belőlük a rendszerváltás utáni teljes időtartomány, sőt érdemes lehet a rendszerváltás előtti éveket-évtizedeket is figyelembe venni.)

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s