A demokrácia lényege marhára nem az ikszelés mozdulatában rejlik. Sokkal inkább a szabad véleménynyilvánításban, aminek legitim formája a távolmaradás is.

Egy darabig azt hittem, hogy ez lesz az a szavazás, amire végre elmegyek.

Aztán belegondoltam, tudnék-e teljes lelki nyugalommal válaszolni a feltett kérdésre. Úgy hangzik, ugye, hogy: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Hát dehogy akarom, baszki, viszont olyan hatalom presszionálna a nemleges válasz felé, amelyikkel még egy felelet erejéig sem óhajtok azonosulni.

Oké, de mások is. | Fotó: thirdculture.cc

Oké, de mások is. | Fotó: thirdculture.cc

Pedig szeretnék én egy kicsit érzékenyebb, fogékonyabb lenni a közéletre. Szeretném látni és hallani, ahogy ideológiák, értékrendek meg szívvel-lélekkel vállalt vélemények csapnak össze. Ehhez képest csak azt látom és hallom, hogy a gerincét kitépve mindenki a hatalomért verseng.

Minden egyes választás és népszavazás alkalmával csak arra kéne a voksom, hogy segítsek a húsos fazékhoz jutni (vagy ahhoz közel maradni) bizonyos embereknek, akiknek amúgy tökmindegy, mi van, csak minél több pénzt tehessenek zsebre.

Úgy tapasztaltam, hogy a mindennapjaimat tekintve egyáltalán nem számít, ki van hatalmon éppen, mert:

Magyarországon sohasem szellemiségek csapnak össze, hanem csak pillanatnyi anyagi érdekek.

A gépezet működésének alapvető ok-okozati összefüggései pedig arra való tekintet nélkül megmaradnak, hogy jelenleg mi a miniszterelnökünk és a polgármesterünk pártállása vagy neve, illetve hogyan vélekedünk egy-egy kérdésben, amiről nem félnek megkérdezni minket.

A mostani népszavazásban az a legszívszorítóbb, hogy eszközként használ fel emberi sorsokat, mégpedig általánosítva.

Mert vagy minden menekült maga a megtestesült deportálnivaló antikrisztus, vagy pedig az összes egy-egy ölelgetnivaló plüssmackó. Nyilván mindkét álláspont hamis feltételezésen – úgy is mondhatnám: hülyeségen – alapszik.

A menekültekre ugyanis nem lehet homogén tömegként tekinteni, amelyiket vagy tárt karokkal kell fogadni, vagy pedig totálisan elutasítani.

És nem lehet közöttük válogatni, hogy például egy cuki kislány nyugodtan jöhet, míg egy marcona pasas inkább fáradjon másfelé, legyen szíves. Úgy ánblokk elég nehéz megítélni őket, ráadásul veszélyes is, mert fennáll a tévedés veszélye. Ráadásul hiába kezdünk velük bármit is, ha nem vizsgáljuk meg közelebbről, hogy egyáltalán miért vannak itt.

Amúgy egy kicsit olyan ez a mostani népszavazási kérdés, mint hogy „Akar-e tarajos sült kinyomni székletürítésnél?”

Hiába egyértelmű a válasz; jelezni akarom, hogy nekem nem esik jól aktív részesévé válni egy ezt mérlegelő gépezetnek. Sem ikszeléssel, sem pedig azzal, hogy péniszt rajzolok a szavazólapra alkoholos filccel.

Hiszen ez csak egy színjáték, ahol nem sokat ér a statiszták véleménye.


Még több cikk: