Panaszolimpia

A medence vize sajnos poshadt, az olimpiai falu gyárilag rohad, a nagy esélyes házassága pedig szörnyen fura. Mintha már csak a tömegével riósra állított Fészbúk-profilkép emlékeztetne a sport miatti nagy összetartásra.

Ez az egész versenyzősdi azért alakult ki, hogy a közösségépítés erejét is kihasználva pozitív formában le lehessen vezetni az enerdzsit, ha már a mamutok elől nem kell szaladgálni.

Az egyén számára elvileg arról szól, hogy legyen miért fejlődni, legyen motiváció minden egyes kis lépéshez a nagy célért. A nemzetek számára pedig arról, hogy akármi is zajlik éppen kint vagy bent, legalább egy kis időre kovácsolódjanak össze.

Not impressed. | Fotó: NBC
Not impressed. | Fotó: NBC

A szándék meseszép. Csak mintha a kivitelezésbe csúszna mostanság némi baki. Mintha emberi és közösségi szinten is olyan árnyék vetülne az egész bulira, amitől oda a szentség.

Nem mondom, hogy teljesen odalett, csak nagyrészt. Mert hát a sportolók testalkatáról, bőrszínéről, öltözetéről és magánéletéről nagyságrendekkel több hír szól, mint amennyi a teljesítményüket taglalja. A nemzetek pedig egymáson keresik a fogást ahelyett, hogy a saját földijeikre koncentrálnának.

Van itt minden: dopping, politika, lakberendezési kritika.

Amúgy én se szívesen laknék a mostani olimpiai faluban, ám a rendezés jogáról való döntésnél nyilván minden illetékes tisztában van a pályázók gazdasági potenciáljával, tehát ők biztos nem lepődtek meg rajta. Egyébként férfimellkassal se szívesen élnék nőként, viszont ez olyan műfaj, ahol kötelező testáldozatot hozni, s a magam részéről valahogy csodálom is azt, aki megteszi.

És ez az, ami megkopni látszik olimpiáról olimpiára: az önként vállalt áldozat szentsége és tiszteletben tartása. Mert az az önként vállalt áldozat még szent, amikor egy gyermek kérleli a szüleit, hogy vigyék el edzésre, tiniként pedig lemond egy csomó mindenről, amiről a társai nem. De az már nem szent, hogy ilyen-olyan újonnan kifejlesztett szerek kellenek az alapból elvárt emberfeletti eredményhez, az edző meg akkora faszkalap, hogy utólag muszáj írni róla egy-két botránykönyvet.

Egyébként nem hiszem, hogy mindez baj lenne. Csupán egy tendencia, ami rámutat bizonyos dolgokra – ha hajlandóak vagyunk tudomást venni róla.

Rámutat például arra, hogy ez most a piedesztálról való lerángatás kora, amikor korábban egyetemesnek tartott értékeket taszítunk porba. Újat akarunk helyettük keresni, csak még nem tudjuk, hogyan. Rámutat arra is, hogy a negatív információkat és történéseket valahogy szívesebben fogadja be a többség, mert addig sem a saját megoldásra váró feladatokon kell agyalni, hanem lehet másokén.

Ugyanakkor arra szintén rámutat, hogy az olimpiának még mindig közösségformáló ereje van – akkor is, ha javarészt leginkább kereskedelmi célú álruhába bújtatott nyomokban. És rámutat, hogy még mindig vannak emberek, akik magukra vállalják a feladatot, hogy kiálljanak a világ elé egy ország színeiben, és teljesítményük legjavát nyújtsák – ami vagy elég lesz a győzelemhez, vagy nem.

Pedig ők már ezerszer győztek, mert legyőzték magukat a felkészülés minden egyes percénél. A nép pedig akkor fog önmagán felülkerekedni, amikor hajlandó lesz a frizurákon és a vélt vagy valós botrányokon túl ezt is megint meglátni.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s