Ez a fasza abban, ha meg akarsz leckéztetni másokat

„Most jól megtanulod, te kis dinka!” – gondolod magadban. De a másik valószínűleg nem azt a leckét fogja megtanulni, amelyiket te szántad neki. Már ha tanul egyáltalán valamit azon kívül, hogy szeretsz okosabbat játszani.

Egy darabig én is szerettem önjelölt tanítómestert alakítani. Oly módon, hogy a „pofádba mondom a tutit, aztán kezdj vele valamit”. Vagy úgy, hogy „most ezt csinálom veled, mert tanulnod kell belőle”. Azt hittem, így működik. Működik is, csak mostanság jöttem rá, hogy kicsit másképp.

Mert általában én tanultam a végén. Sok mindent, de főleg azt, hogy a másik embert nem akarhatom az általam helyesnek vélt útra terelni. Vagyis akarhatom, ám annyi erővel nekiállhatnék a Dunának új medret ásni – homokozólapáttal, mondjuk a Szabadság híd budai végénél.

Na, ugye! | Fotó: Én pici pónim
Na, ugye! | Fotó: Én pici pónim

A művelet közben alighanem hülyének lennék nézve. Ami a kisebbik baj, ugye. A nagyobbik, hogy sajnos hiábavaló dologra fecsérelném az energiámat, méghozzá a tulajdon bölcsességem illúziójával táplálva. Mert a folyó alapvetően úgy van kitalálva, hogy ő tudja, merre kell folynia – sőt senki sem tudhatja nála jobban.

Ennélfogva mondhatjuk, hogy a folyó önfolyató. Az ember pedig öntanító.

Lehet úgy tenni, mintha a valódi tanítás kívülről jönne, akár intézményes keretek között zajlana, de szerintem mindenki a számára megfelelő tudásmennyiséggel érkezett, csak eszébe kell jutnia, hogy „én már ezt tudom, tényleg”.

Mintha fátyol lebbenne fel előtte. Fátylat lebbenteni pedig csak az elől lehet, aki tudja, hogy egyáltalán fátyol van előtte. Különben csak csodálkozik, hogy mi a lószar ez, amit éppen lát, és köszöni szépen, de inkább kéri vissza a megszokott látványt.

Fátylat lebbenteni csak az elől érdemes, aki megengedi, hogy ezt megtegyék vele.

Mi több: felhatalmaz rá, hogy te tedd meg. Az pedig nem olyan érzés, mint az önkéntes észosztás, amikor fölényesen odabökheted, hogy „na, ez van, öcsém”. Hanem felelősség. Hiszen érzed, hogy olyasmire fogsz rámutatni, amit a másik most lett kész meglátni. Nem egy hálás szerep, és nem minden emberi kapcsolat szokta túlélni.

És nem is kell mindegyiknek túlélni.

Nem kell mindenki mellé olyan, aki rá mer a dolgokra világítani.

Gyakran elég, ha jön, hoz egy szép kis pofára esést leckét, aztán megy is. Vagy ha nem akar menni, hát el lehet zavarni és kész. Legalábbis jólesik hinni abban, hogy tényleg el lehet zavarni, de ezen a ponton felmerül a szabad akarat témaköre, ami meglehetősen kacifántos kérdés. Pláne a leckéztetés ügyében, ami akaratlanul is történhet. Sőt, olyankor tud szerintem tisztán áldásos lenni, mert nincs benne egóharc, nincs benne kioktatási vágy, nincs benne semmi ártó sallang.

A szándékos leckéztetés azonban más.

Az a saját igazságom ráerőltetése a másikra. Azt a saját visszaigazolás utáni vágyódásom motiválja. Az egy flegma legyintés, hogy „majd én segítek neked rájönni, te csacsi”. Az egy pofon, hogy utána nagy kegyesen kioszthass egy buksisimit.

A baj csak az, hogy próbáld ki, mi történik, ha direkt hagysz egy gyereket eltaknyolni. Azzal a feltett szándékkal, hogy ha a jelenlétedben kerül közelebbi viszonyba az aszfalttal, akkor egy életre megtanulja: nem célszerű ész nélkül rohangálni rajta. Ott fekszik majd bömbölve, te pedig fölé tornyosulsz, hogy „na, ugye”.

Ő meg ahelyett, hogy terjengős köszönőlevélben hálálkodna a személyiségfejlődését több fronton elősegítő élményért, egyszerűen csak elveszíti a bizalmát feléd. Lehet, hogy az egészre már nem is fog emlékezni, mire begyógyulnak a sebei – de a te lelkiismereted emlékszik majd, nyugi.

Szóval ez úgy működik, hogy leginkább csak saját magadat tudod megleckéztetni.

Te is, én is. Ugye, milyen szép?


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s