Töprengve ránézel, mert nem tudod hová tenni. Nem rossz ember ő, csak nagyon akar valaki lenni. És ezért egy-két olyan dologra is képes, amin nem győzöl csodálkozni.

Először azt hiszed, ellenszenves vagy neki. Aztán látod, hogy mindenkivel tök ugyanúgy viselkedik. Próbál kedves lenni, de nem áll jól neki.

A mellérendelő viszony nem az ő terepe, „lefelé” szívesebben beszél. Sőt, akár „felfelé” is. Minden életterületen kristálytiszta hierarchiát álmodik maga köré – olyan pozícióval, amit nem fenyeget senki. Nem veszi észre, hogy az álom és a fenyegetés csak a fejében létezik.

Lost in an image.

Lost in an image.

Az elismerésért folytatott küzdelem is csak ott létezik, amiben mindenki ellenfél. Téged is annak tart – még ha eszed ágában sincs harcolni.

Nem kérdezi meg, kiállsz-e ellene. Eleve úgy közelít feléd, mintha bemostál volna neki egyet, és erre visszakézből reagálnia kell. De ez amúgy is hasznos, mert legalább tudod, hol a helyed. Beilleszt valahová a kis képzeletbeli rendszerében, ahonnan még egy atomrobbanás sem mozdíthat el.

Eleinte nem érted, miért csinálja.

Miért aggat rád olyan jelzőket, amik a saját tükröd szerint nem igazak? És ha tény, hogy mindenki a tükröd, akivel csak találkozol, akkor ő vajon mit mutat?

Talán a „sötét” oldaladat? A mélyre ásott ambícióidat? Vagy éppen az ellenpólusodat? Valószínűleg egyszerre az összeset, és ez kölcsönös lehet. Ekkor már nem tudsz rá haragudni, mert felismered: nem is veled küzd éppen, hanem a benned látni vélt képpel. Azt pedig ő festette, nem te – hiába szeretnél átszínezni bizonyos részeket.

Egy idő után már nem zavarnak a színek. Hadd lásson olyannak, amilyennek szeretne. Inkább ráhagyod, mert meglátod benne az esendő lelket.

Kapcsolsz, hogy neki a mindenkori külső mérce szerinti elismerés a szeretetnyelve.

Ha megkapja, szárnyal – nélküle viszont a pokol legmélyebb bugyraiba süllyed. Szüksége van valami címkére, amibe belekapaszkodhat, bármi történjen. Szüksége van egy udvartartásra, aminek minden tagja tevőlegesen rábólint erre. De olyanra nincs szüksége, akinek a címkéknél mélyebbre hatol a tekintete. Akinek esze ágában sincs bólogatni, ha nem ért egyet.

Pedig igazából senki sem ért vele egyet, csak sokan úgy tesznek.

Ő sem ért egyet saját magával – ez minden baj forrása. Pontosan tudja, hogy nem a saját útját járja, hanem azt, amelyik a többség szerint dicséretes.

A munkája kívülről olyan, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A párjáról pókerarccal mesél, vállvonogatva – de hülye lenne elengedni, ha már egy ideje úgyis kéznél van. Barátai nincsenek, viszont szívesen összeáll ezzel-azzal egy lájkolható presztízsfotóra, amihez odabiggyeszthető pár trending hashtag.

Ha megkérdeznéd, tényleg ilyen életre vágyik-e, értetlenül nézne rád, hiszen vágyható az élete.

A felszínen eggyé vált a gondosan kimunkált céljaival, hogy minél több elismerést zsebeljen be. Az eggyé válás viszont nem lehet igazi, így az érte kapott elismerés sem. De még a látszat-elismerés is ezerszer jobb, mint a semmilyen.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk: