Ki hazát cserél, szívet is? Kétféle kivándorló létezik

Aki boldog lesz, és aki a kis szarságcsomagját is magával cipeli.

Érdekes párbeszédre lettem figyelmes a Gellért téren. (Ami elé már nem mondom, hogy Szent, mert a teljes megnevezés miatt feszt turistának néztek.)

„Anya, miért ilyen nagyon csúnya a villamooos?” – kérdezte egy fürtös pici lány úgy, mintha ez volna a világ legszörnyűbb csapása. A lelkem mélyén azért igazat adtam neki, mert tényleg iszonyúan – ám korántsem szokatlanul – ronda példány fékezett le előttünk úgy, mintha szét akarna esni.

De hamar jött az anyuka válasza, nem sok időm maradt BKV-problémákon filozofálni.

Köztes állapot? | Fotó: expat-life.com
Köztes állapot? | Fotó: expat-life.com

„Azért, kicsim, mert Magyarországon vagyunk. De nemsokára megyünk haza!” – felelte némileg unottan, makulátlan magyarsággal a mama. „Ja, akkor jó…” – vont vállat a csemete, s látszott rajta: valahogy nem érzi magát biztonságban ott, ahol ilyen villamosok vannak.

A jelenetet olyan tanulságosnak találtam, hogy ki is posztoltam a Facebookra. Sok elgondolkodtató hozzászólás érkezett, ám az egyik különösen ütősre sikeredett.

„Az én gyerekemnek sem magyar föld lesz a haza. De örülök neki, mert ő fogja tudni szeretni a hazáját, nekem sajnos ez nem adatott meg” – írta egy lány Nagy-Britanniából. Nemrég költözött oda a férjével, így a „száz százalékig” magyar babájuknak nem magyar lesz a szíve.

Tudom, hogy ebbe sokaknak borzalmas belegondolni, és egyfajta kölcsönös veszteségként értékelik a helyzetet. Az értékelés azonban olyan csalóka dolog, ami álruhába bújva elsősorban az értékelőről szól.

Minden, amit az ember a kivándorlókról – vagy bárki másról – mond, tulajdonképpen az önminősítés legőszintébb, legmélyebbről jövő fajtája.

Ennek tudatában bocsátkozom most egy kis csoportosításba. Eleinte azt hittem, több kategória lesz, hiszen olyan sokszínűek az új otthonként elfogadott kultúrák, a sorsok, az életek.

Mire nekiláttam megírni, rájöttem: a kétféle hozzáállás valamelyike határoz meg mindent, a többi csak az „ugyanaz pepitában” esete. Íme, a két attitűd, ami megvan mindenkiben – mégis az egyik felé szokott billenni a mérleg nyelve.

1. Aki menekül valami elől

Legyen az a múlt, egy kudarcnak tűnő pályaválasztás, egy kényszerűnek érzett állás, egy mély nyomot hagyó emberi kapcsolat, egy ocsmány villamos, esetleg az említettek tetszőleges kombinációja.

Akár távoli indokot is lehet emlegetni, ha az illető még nem áll készen a szembesülésre: mondhatja, hogy kibírhatatlan a politikai helyzet. Miközben nyilván tudja valahol a lénye legmélyén, hogy harmonikus létezésben nemigen jutna eszébe pártokat szidni.

(Villamosokat se. Előttem is a saját belső játszmám elevenedik meg csörgő-zörgő sárga veszedelmek és szókimondó kislánykák képében, mert szenvedélyesen imádok vezetni, s hiányérzet tátong a lelkemben, amikor nincs mit. Máskülönben autentikus retró műremeknek vélném még a kék metrót is.)

Aki menekül, sajnos magával cipeli a menekülés okának lenyomatát.

Azokat a gondolatokat és érzéseket, amiket a negatívan megélt dolog ébreszt benne. Trauma után az idő gyógyítgatja ugyan a sebeket, ám újra és újra feltépni őket már döntés kérdése. Színtiszta szabad akarat, amikor valaki kinyilvánítja, hogy szar a hazája, szar a munkája, szar emberek veszik körül, úgyhogy inkább az egészet hagyja a picsába. Hátha odakint kevésbé szar.

Pedig odakintről ugyanaz köszön vissza, ami odabent van.

A földi létezés nem véletlenül lett úgy kitalálva, hogy a lehető legszószerintibb értelemben mindig van szar mindnyájunkban. Amit el kell engedni, mert a tartogatásából semmi jó nem sül ki. De sokan a pálmafák vagy az alagsori mosogató helyiség neonfényének árnyékában is ugyanazt tartogatják magukban, amit itt tartogattak. Akkor meg igazából tökmindegy, hol vannak.

2. Aki tart valami felé

Felszegett fejjel előrenéz. Azért megy, hogy megvalósítson valamit, ami fontos neki. Tudja és érzi, hogy egy másik országban várja őt valami, s nem fél azt megélni. Főleg a pozitivitás hajtja előre.

Látja maga előtt, milyen életet szeretne – nem pedig folyton az a kép kísérti, hogy milyet nem.

Persze, ez a lapjárás sem foglalja magában alapjáraton az adu ászt, mert hatalmas meccs kinyilvánítani, hogy „én mást szeretnék”. Nem az a lényeg, hogy jobbat vagy rosszabbat – még akkor sem, ha nyilván jobbat –, hanem a másra való igény felvállalása.

(Ez még országon belüli moccanásnál is viharokat okozott nálam. Hogy akarhatok-e mást és máshogyan, mint ahogy azt otthonról hoztam. Hogy mi az, ami a saját belülről fakadó vágyam, nem pedig valamiféle lázadás vagy megfelelési kényszer szürke lenyomata.)

A menekülőhöz képest egészen másképpen alakulnak a mindennapjai annak, aki nem azért megy, mert üldözi valami, hanem azért, mert hívja. Szert tesz egyfajta tartásra, amitől teljes fényében tündököl mellette a pálmafa, és isten bizony megszépíti az alagsori mosogató helyiség neonfényének az árnyéka.

Ami közös bennük…

Lehetnek vezérigazgatók vagy pizzafutárok. Családosok vagy egyedülállók. Diplomások vagy iskolázatlanok. Fiatalok vagy idősek. Lehetnek akárkik, tűnhetnek akármilyennek.

Életüket mégsem az efféle címkék határozzák meg – hanem az, hogy melyik hozzáállással vágtak neki a nagyvilágnak, és úgy általában mindennek.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

9 Comments

  1. Az a baj, hogy aki itthon nem tudja magát jól pozicionálni, az kint is ugyanúgy fog járni, csak egy új környezet és egy vélt jobb élet mézes-mázos köntösébe csomagolva. Idővel persze mindenki rádöbben erre, akkor van az hogy nyel egyett és vagy hazajön vagy csinálja tovább.

    Kedvelés

  2. Szokásom a témában kommentelni, mert érintett vagyok, nézd el nekem :)
    Én 23 évesen jöttem ki Angliába, mondjuk úgy kifogásolható nyelvtudással és csak akkor kezdtem el félni, amior már itt voltam. De nagyon. Végigmentem sok fázison, de most, amikor már tudom, hogy hazamegyek (5 év után) hálás vagyok ezért a tapasztalatért. Sok bevándorló (nem feltétlenül magyar) úgy áll hozzá, hogy a hazája égy rakás szar, itt legalább van pénz. És azt hiszi, hogy iPhone 6-ossal meg a Sensodyne fogkrémmel a zsebében boldog is (nem én találtam ki a fogkrémet, hallottam már iyet, h itt legalább meg tudja venni…). És valahol ez a legnagyobb csapda szerintem, én is nagyon örülök, hogy sok dolgot megengedhetek magamnak, amit otthon nem, de ez nem boldogság…csak öröm. És mint olyan múlandó.
    Elég kusza a hozzászólásom, de a lényeg az, hogy lett munkám, amit szeretek és érdekel, jól keresek vele és a nyelvtudásom is olyan szinten van, hogy soha többé nem kell aggódnom miatta, de mégis hazamegyek. Mert az az otthon. Ennek ellenére szerintem aki csak teheti, menjen, lásson, tapasztaljon. Nekem ez a kaland akkora önbizalmat, kompetenciát, erőt adott, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha is birtokolni fogom. Tényleg úgy érzem, enyém a világ :)

    Kedvelés

    1. szerintem egyáltalán nem kusza a hozzászólásod, mert tökéletesen átjön a mondandód :)

      az iphone-os példa ismerősi körben nekem is megvan, bár a fogkrém új. kinek mi adja meg az érzést, ugyebár…

      maga az életszínvonal egyébként nem is a pénz mennyiségén múlik, hanem inkább a hozzá való viszonyuláson. a milliomos is érezheti magát csórónak, ha nincs bőségtudata, és a világ leggazdagabb emberének tarthatja magát, akinek ételre meg rezsire futja.

      sok szerencsét itthon is neked!

      Kedvelés

  3. Én azt vettem észre, hogy sokaknak az jelenti az életszínvonalat, hogy mit engedhetnek meg maguknak. Ezért nehéz mit kezdeni itt a bevándorlók többségével. Persze, lehet, hogy csak én találkoztam sok ilyennel, szóval ez csak szeméyles tapasztalat. Én eddig azt sem tudtam, hogy rossz nekem, mert nincs kocsim :D De én úgy döntöttem, hogy a nyaralásaimat jobban akarom… Nem szabad senkit sem lenézni a választásai alapján, de a font tényleg egyenlő a jobb élettel?

    Kedvelés

    1. van az az egyszerű gondolkodásmód, ahol egyenlő lehet…
      én egyébként igyekszem átállni a “vagy-vagy” helyett az “és” szemléletre, szóval kocsi + utazás is jöhet, mert biztosan lehet rájuk lehetőség egyszerre, csak ki kell várni, hogy megérkezzen :)

      Kedvelés

  4. Hú, de jó, hogy ezt megírtad! Ha meglenne a blogom, ide linkelném egy régi posztomat, ami a fele a tiédnek: a(z önmagam elől) menekülésről szól. És arról, hogy elmehetek akár a Holdra is, én ott is velem leszek. (Azóta különben jártam pár helyen a világban, elég messze is, és azt tapasztaltam, hogy egyrészt semmi szégyellni valónk nincs, másrészt hogy a világ kicsi, és csak rajtam múlik, hol mindenhol vagyok otthon benne.)

    Egyébként még annyit tennék hozzá, hogy furcsa, hogy Magyarországon mennyien gondolkodnak kivándorlásban, és milyen kevesen abban, hogy “elmegyek, keresek sok pénzt, haza jövök, és csinálok valamit, amiből én is, meg még páran jól megélünk”. Vagy “elmegyek, körülnézek a világban, mit csinálnak másképp, és haza hozom, amit láttam”. Valami olyan bődületes kisebbrendűségi komplexus lehet bennünk, hogy az elképesztő. (Ami egyébként megmagyarázza azt a sok bullshitet is, a magyar Jézustól a Föld itt lévő szívcsakráján át a magyarok szíriuszi eredetének csodálatos meséjéig. Meg azt is, hogy ott belül rettegünk megtanulni angolul, mert úgy érezzük, hogy akkor eldobnánk mindent, ami magyar, és választanánk valami mást.)

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s