Beszéljünk a tudatos fájdalomcsillapításról

Azt hittem, sírva-ordítva kuporodom a sarokba – s amíg ez a lidérc el nem múlik, ki sem jövök onnan. De jobb ötletem támadt.

Először az jutott eszembe, hogy szerzek valami lónyugtatót is megszégyenítő cuccot, amit intravénásan betolok. Sőt, inkább nagy dózisban vonszolom magam után infúziós állványon.

Hiába, én is arra szocializálódtam, hogy a fájdalom a test úri huncutsága, szóval gyorsan ki kell ikszelni, mint egy bosszantó hirdetést netezéskor, aztán hadd menjen tovább minden úgy, ahogy volt. Olyan világban élünk, amelyikben a hirdetés szerint nincs idő a fájdalomra – és szerintem még kevesebb jut önmagunkra.

Pedig a fájdalom üzenet, és nagyon sokat tud mesélni, ha meghallgatja az ember. Viszont a fasznak van kedve üzeneteket hallgatni, amikor éppen fáj, ugye.

Valahogy így.
Valahogy így.

Bennem sem buzgott a lelkesedés egy rögtönzött önismereti továbbképzés felé, miközben az egész felső fogsoromhoz kapcsolódó összes idegszál lángba borult a pofámban, s a foggyökér-ágacskák mintha a pokol kapuiként megnyílva egy-egy tőrré fajultak volna, hogy egészen az agyamig felszúrva lassacskán forogni kezdjenek a húsomban-csontomban – lélegzetvételnyi szusszanást sem hagyva.

Éreztem már ezt meg azt. Volt pár olyan pillanatom az életben, amikor elkerekedett a szemem, hogy hűha.

De rémálmomban sem gondoltam, hogy ilyen elementáris erejű fájdalom egyáltalán van. Hogy fizikailag lehetséges. Meglepett, hogy nem kapcsol ki tőle egyszerűen az idegrendszerem, nem billen ki a Föld tengelye, nem szakad atomjaira a naprendszer.

És mindez ráadásul egy olyan dolog miatt, amit önként vállaltam, a napokat visszaszámolva tiszta szívből vártam!

Megkaptam felülre is a fogszabályzómat.

Nem apró esztétikai korrekcióról van szó: centikben mérhető utat kell megtenniük a fogaimnak. Abban a tudatban éltem néhány hónappal ezelőttig, hogy nekem csak enyhe, ám annál zavaróbb nyuszi- (tehát előreálló) fogam van. Ám kiderült, hogy a harapásmintám orthodontológiai elváltozások egész sorának tankönyvbe illő iskolapéldája. Múltkor láttam a saját kiinduló gipszmintámat, és hát meg kellett állapítanom, hogy az azóta szépen szintbe került alsó fogsorom is úgy nézett ki, mintha vasvillával lett volna összehányva.

Ezt egyébként azok is hitetlenkedve olvashatják most, akik ezerszer láttak.

Olyan felépítésű a szám, hogy csak eszeveszett röhögés közepette látszott a baj. Igen ám, de én eszeveszett röhögés közepette is szeretnék önazonos lenni, boldogan és takargatnivaló nélkül létezni.

Szóval derűsen feküdtem a fogorvosi székbe. Főleg, amikor végre a felső ívre is felkerült az apró kristályok alkotta ékszernek is beillő, hiper-szuper szerkezet. Akkor már az alsónak a példájából tudtam, hogy ez is egy gyors és látványos, napról napra szépítő csoda lesz.

Pont ezért lepett meg, hogy ebbe most mintha bele kéne döglenem. Miért fáj ez sokkal jobban? Miért fáj ennyire? Oké, hogy az orvosom már a lenti körnél is folyamatos fájdalomcsillapító-szedést javasolt a hozzászokáskor, mert ez egy olyan történet, ahol állandó erőhatás melletti folyamatos csontelhalás és csontképződés történik (non-stop születés és pusztulás, milyen költői!), ám annál valahogy nem baszódott ki nálam a biztosíték.

Ennél igen.

Fene se gondolta volna, hogy pont a nyuszifogam fog ennyire megkínozni!

A második estén könnyeket ittam a pépesre turmixolt saláta mellé. Ekkor jött el a pillanat, hogy már nem bírtam tovább.

Döntenem kellett, hogy levánszorgok a patikába eltátogni, hogy kérek egy fél raklapnyi legerősebb valamit, vagy pedig megbeszélem magammal, mi a lófasz ez az egész.

A tudati fájdalomcsillapításban semmiféle hókuszpókusz nincs. Lehet hozzá használni ilyen-olyan kőbe vésett technikákat, szimbólumokat, kristályokat, szertartásokat… de nem az a fajta vagyok, aki látványosan szokott „varázsolni”. Én csak némán megkérdezem magamtól, hogy mi fáj – és igyekszem meghallani a válaszként kapott mesét.

A séta közben intézett belső párbeszédet változtatás nélkül fogom közölni:


– Mi fáj?
– A fogam, baszd meg! Az egész pofám! A koponyám! Az agyam! Szétmegy!
– Ja, hát a torlódás tényleg szétmegy hálistennek. De miért fáj ennyire?
– Mert a felső jobban kiáll, több meló van vele!


Hoppá, negatív hiedelem fülön csípve! A fogszabályzónak ugyanis teljesen mindegy, mivel mennyi meló van, hiszen ugyanazon az elven, ugyanakkora erőhatással helyrehozza. Csak ezt nemrég tudtam meg, így masszívan dolgozik bennem a korábbi előítélet.

Márpedig az előítélet meghatározza az érzékelést – sőt, megváltoztatni is képes.


– Na, mintha egy picit jobb lenne, de még mindig indokolatlanul kurvaszar. Mi fáj, mondjad!
– Mi fáj? Az, hogy nyolcéves korom óta takargatom a szám, mert sohasem értettem, mit keresnek benne ezek a furán nőtt akármicsodák! Az, hogy hiába ismernek olyannak, aki önfeledten nevet, szerintem soha nem kacagtam úgy, hogy ne ez járt volna a fejemben! Hogy a fényképeken folyton kretén arcot vágok, mert olyan béna az összeszorított ajkú kényszeredett mosoly! Hogy most készült rólam vagy kétszáz fehérneműs fotó, de ötből négyen Jessica Rabbit helyett kibaszott Tapsi Hapsi vagyok! Ez fáj, tudod???


Szó szerint belém hasított, hogy tényleg ez az. Bele a fogamba.

Nem is az fájt, hanem én fájtam. Eggyé váltam a fájdalommal.

Alapjáraton még magamnak is pókerarccal és tárgyilagosan nyilatkoztam a projekt elején, hogy szép mosolyt szeretnék, fogszabim lesz, ennyi. Erre tessék, tulajdonképpen nem is a fizikai fájdalomtól folynak a könnyeim…


– Most már tudom. Fáj még valami?
– Igen! Az fáj, hogy fáj. Gyengének érzem magam. Nem akarok picsogni! Erős akarok lenni! Takarodjon a fájdalom, takarodjanak a helyükre a fogaim!
– Figyelj, én megengedem, hogy fájjon. Sírhatsz-ordíthatsz, ha jólesik.
– ??? De akkor kivel fogok küzdeni? Ezzel a dróttal?
– Egyáltalán nem kell küzdeni. A dróttal meg aztán végképp. Csak hagyni, engedni, belelazulni. Elég szem előtt tartani a célt, a többi pedig megoldódik. Megvalósul az álom: a test, amin már nem kell változtatni.
– ??? De akkor mostantól kénytelen leszek másfelé összpontosítani? Azt hogy kell, baszki? Olyan jól lefoglalt ez az átváltozós téma pedig!
– Változás mindig van. Átváltozás is. Csak most olyan változásoknak jön el az ideje, amik túlmutatnak a fizikai síkon. Amik belül vannak. Amiknél nem küszködve kell véget vetni egy áldatlan állapotnak, hanem csak hagyni megtörténni a csodákat.


Ezen a ponton eszméltem rá, hogy elmúlt a fájdalom. Egy viszonylag erőske húzásérzet maradt utána, ami az előzményekhez képest tavaszi szellős cirógatásnak hatott. Azóta sincs gond, noha még a „rettegett” első három napban vagyok.

Testi szinten valószínűleg ugyanide vezetett volna néhány laboratóriumi körülmények között kifejlesztett bogyó.

Csak néha(?) nem az a fontos.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

14 Comments

  1. Jajjj, visszajöttek az emlékek :\ Nekem majdnem 3 évig volt fogszabályzóm. A felső felrakása után 2 hétig csak levest és pépeset tudtam enni (folyomány -5 kg). Az egésznek tényleg az a lényege, hogy a cél lebegjen a szemed előtt, és nagyon jó, hogy a belső párbeszéded tisztázta, hogy mi is a fájdalmad gyökér-oka (bocs, ezt nem hagyhattam ki :D ). Nekem még a meditáció segített, és az OM mantra mormolása :) Lényeg a lényeg… I feel you sis, good luck!

    Kedvelés

    1. köszi!! :)

      fúhallod, én pont ezért nem hagytam, hogy régebben hozzányúljanak… még nem voltak ilyen szép, modern, hatékony eszközök, amiket jó szívvel hordtam volna.

      nekem itt 3 nap a megszokási idő, már almát is tudtam enni (bár koncentrációügyileg nagyobb kihívás volt, mint egy sokszáz oldalas könyvet lefordítani!)

      a 2 hétért indítványozok neked valami érdemrendet / nobel-békedíjat / ilyesmit.

      Kedvelés

      1. Aztadurva! Rákerestem, elolvastam és elképedtem, hogy laza 10 év alatt mennyit fejlődött a fogszabályzás világa :O Ez gyakorlatilag alig látszik, nagyon esztétikus ahhoz képest, amit én hordtam.

        Köszi a díjat, meghatódtam :’)

        Azért azt hozzátenném, hogy én amúgy is speciális eset voltam, mert mikor elmentünk anyukámmal, hogy fogszabályzó kéne (16 évesen), akkor az első vizsgálatok után közölték, hogy az állkapcsomat kell először helyrerakni, mert az sem kóser. 2 év harapásemlő (na nem a rögzített, hanem az éjszakai, hogy még szar is legyen) után jöhetett 18 évesen a fogszabályzó (naná, hogy abban szalagavatózzak meg ballagjak :D ). 20-21 évesen lekerült a kerítés, jöhet a retenciós sín (persze az is éjszakai…) még 3 évig. Szóval nagyjából 8 év mire kialakultam…

        Ui.: ha egy jótanácsot elfogadsz, akkor a retenciós sín ne éjszakai legyen, hanem rögzített. Már ha egyáltalán szükség lesz rá, ki tudja, lehet, hogy az elmúlt 10 évben azt is megoldották, hogy nem kell használni a fogszabályzó után… :)

        Kedvelés

        1. ugye-ugye :P

          jézmusmária, ez tényleg nem semmi, akkor te is megküzdöttél a mosolyodért… de neked legalább tényleg segített, mert én csomó olyan példát láttam anno, hogy nagyon szenvedtek a hagyományos drótkerítéssel, ráadásul összességében alig változott náluk valami. utólag már sejtem, hogy ennek legalább részben tudati oka lehetett, hiszen hogyan segíthetne rajtad valami, amit tiszta szívből gyűlölsz? oké, hogy a fogmozgatást nagy nehezen elvégzi, de utána visszacsúszhatnak a dolgok, mint a sicc.

          igen, rögzített retenciós sínt szeretnék majd. ez továbbra is a kezelés része, sőt kiemelten szerepel a tájékoztatóban, hogy “Nem hagyható el!!!” :P

          Kedvelés

  2. Nálam egyelőre még a bölcsességfogak kikapkodása megy, aztán jönni fog a fogszabályzó is – lehet, hogy még idén. A műtét óta van, hogy olyanokat hasogat pár alsó fog, hogy szeretnék ablakot nyitni és kiugrani. Aztán rájöttem, hogy elég nekik csak egy apróbb negatív érzelmi hatás, már attól nekiállnak randalírozni az idegek. :c

    Kedvelés

  3. És kitartást kívánok! Rémisztő dolog amikor az ember egy falatka puha ételbe is szinte sírva harap… – akasztották már a hóhért is , tapasztalat. És együtt érzek!

    Kedvelés

      1. Szép új szó született… :) – Hivatalosan itt már a szakma “állcsontortopédiai” eltérésként elemezné az esetet, … Azaz a harapásodat. Itt el is jutottunk a germán formához -> Kieferorthopädie …. Szintén szép szó. Belőlem meg előjött az orthodontus :) …

        Kedvelés

        1. az állcsontortopédiával is ki vagyok békülve. csak ezen a ponton felmerül, hogy mi van, ha az állcsont teljesen ép, és “csak” a fogakat kell rendezni? mert pl. ha az állcsont fejletlensége miatt alakul ki alulharapás vagy ilyesmi, akkor helytálló a kifejezés, de egyébként…?

          Kedvelik 1 személy

          1. A kérdés nagyon jó! Válaszolni röviden nem tudok, sőt távol áll minden szándékomon, hogy kiselőadást tartsak itt vagy okítsak,… de igyekszem kerek, értelmes választ adni. Tehát… Ez a “csak a fogakkal” van gond a legritkább eset. Minden páciens első vizsgálata már a harapás vizsgálatával, tehát az orthopédiai vonalon indul. Erre egy Angle nevű úr kidolgozott egy szisztémát, ez az Angle féle diagnosztika az állcsontok viszonyait nézi az alsó és felső 6-os fogak ill. a szemfogak találkozásán keresztül. Így 3 osztály (kategória) különböztethető meg: semleges – (neutro v. normo-) harapás, a hátraharapás (distal-) és az előreharapás (mesial-). És nézi azt is, hogy egy distoocclusio az alsó állkapocs fejletlensége, vagy épp a felső túlfejlettsége miatt alakul ki. Nézi még a felső frontok tengelyállását is. Így vannak alosztályai az egyes osztályoknak. A hiányossága pont az, hogy normoocclusio esetén is lehetnek helyzeti rendellenességek, torlódás, elülső nyitott harapás, stb…. A tapasztalarok alapján persze ezek a legritkábbak. A kezelés viszont itt is legtöbbször mindkét állcsonton történik, hiszen olyan a rendszer mint egy cipő: ha a talpán igazítasz már nem ugyanúgy illeszkedik a teteje, vagy felül van változás és a talp már nem passzol. A vizsgálatok a craniofaciális terület egészére kiterjednek, a Tele rtg felvételek alapján speciális vizsgálat alá veszik az állcsontok, a koponyaalap, és a fogazat egymáshoz való viszonyait, hogy felderítsék az eltérés okát és a legideálisabb kezelési terv megszülethessen. Az igazán helytálló, ha ezeket kiegészítve az orvos az izomfunkciót, a nyelést, a légzést (sőt újjaban elvárt: a testtartást) is vizsgálja. A leendő páciens esztétikai igényei néha egy-két fogra v. egy fogcsoportra irányulna, egy szép mosolyt remél. Ezek mögött a hibák mögött a szakember szeme mindig egy öszetetteb problémát lát és igyekszik majd megoldani. Visszatérve az alapkérdéshez, az van akkor is ha neutroocclusio van, hogy maga a kezelés a legtöbb esetben itt az egész “rágószervre” ki fog terjedni, hogy a kijavított hibával valós harmóniát teremtsen és esélyt adjon arra, hogy az elért állapot tartós legyen.

            Kedvelés

          2. hú, örülök az értelmes válaszodnak, mert mindezt leginkább a saját tapasztalataim alapján következtettem ki eddig, de jó összefoglalva és leírva látni :)

            mert oké, hogy a nyuszulás zavart a legjobban, ám az “egyszerű” fogszabályzóviselésen kívül nem véletlenül lett a vége 4 fog mínusz, illetve goshgarian :D

            (ps: a haladás gyors és látványos, abszolút elégedett vagyok! azóta semmi fájdalom.)

            Kedvelik 1 személy

          3. Nekem is volt foghúzásom is, kaptam is utána egy jó kis alveolitis-nek nevezett gyulladást, amilyen pont olyan ronda, mint a neve. Annyiból megérte szenvedni, hogy akkor is, meg azóta is tapasztalatból tudtam elmondani, h mire készüljön a páciens… Az adott akkori szituációkban, fogszabályzóval a számba hitelesebb voltam…, de azért tudok ma is igyekszem. Az eredmény pedig hosszú évek takargatott mosolyai után felüdülés volt, már félúton is téli szájjal mosolyogtam. Kívánom, hogy mire a végére érsz a kezeléseknek hasonló érzésekkel búcsúzz a szervezetektől!

            Kedvelés

          4. amikor a doktornő mondta, hogy hamar megszokom a goshi-t, akkor felmerült bennem, tudja-e, milyen érzés, mert EZT AZTÁN KURVÁRA NEM LEHET MEGSZOKNI :P aztán mégis megszoktam (már többnyire meg is feledkezem róla), viszont eszembe jutott, vajon tapasztalatból beszélt-e… mert a lényeg szempontjából talán mindegy, de valahol mégsem. egy gyermek páciens pl. sokkal jobban érzi, mit mondasz általános szövegként, és mit mondasz azért, mert átélted.

            az is szép egyébként, amikor rájössz, hogy egy folyamat az életedben tulajdonképpen a hivatásodra készít fel :)

            köszi szépen, a full-on mosolyom már most megvan, csak még szebb lesz!

            Kedvelik 1 személy

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s