Ez egy több oldalról telefosott témának tűnik, így hát tisztába kéne tenni a dolgok jelentését.

A tisztába tevés nagyja másokra vár ugyan, mert nekem nem áll szándékomban meggyőzni senkit, de a saját tapasztalataimról szívesen mesélnék.

Azért pont most, mert szembejött a Fészbúkon, hogy újfent praktizál az egyik leghírhedtebb tévémágus, aki látványos mozdulatainak hála, akár ötszáz embert is képes egyszerre feltölteni energiával. Engem ez nem zavar – hadd csinálja. A világ legegyszerűbb összefüggése szerint: ha van kereslet, megjelenik a kínálat is.

Néhány praktikus holmi.

Néhány praktikus holmi.

Én csak két dolgot szeretnék ennek kapcsán halkan megjegyezni. Az egyik, hogy a leghatékonyabb eljárások nem feltétlenül látványosak.

A show-elemek pusztán a tudat racionális részének kellenek, hogy elhiggye az ember: itt tényleg történik valami, kérem szépen!

Pedig már A kis herceg óta tudjuk, hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan, ugye. Kuruzsolni tehát bőszen hadonászva is lehet széles publikum előtt; én viszont mindennapi tevékenységek közben szoktam, mialatt ijesztően normálisnak tűnök. (Jó, a kundalini meditációk között tényleg akad meredek, de azokat rendszerint nem a négyeshatoson bonyolítom le.)

Mert tulajdonképpen ez az egész kuruzslás tök normális, csak a civilizációnak néhány évszázad alatt majdnem sikerült belőlünk kinevelni.

Majdnem. Mert ha mégis, akkor nem írnám ezt a mondatot 2016-ban thétás szellemgyógyász reiki mesterként. Az agykontrollt, a jógát meg a csikungot kihagytam hirtelenjében, bocsi. A technikák neve nem is számít. Mindegyikre rá lehet guglizni. Mindegyik mellett szólnak úgynevezett „bizonyítékok”, mint ahogy ellenük is. A lényeg, hogy az összes működik.

Főként a saját életemben használom ezeket, különböző ösztönös vegyítésben.

Azért lettem rájuk kíváncsi, mert érdekelnek. Nem célom, hogy kerekesszékes felebarátaimból egy laza kézmozdulattal rohanó Forrest Gump-ot faragjak – bár már kezdem sejteni, hogy egy ilyen mértékű átváltozásnak is megvan a módja. És az a mód nem egy jól irányzott intés, hanem fizikai szintű gyógyítással egybekötött hitmunka. Aminek a való életben minden szinten rengeteg korlátja van. Főleg a mi kultúránkban, ahol még a magunkkal sem bírunk rendesen bánni, nemhogy másokkal.

Minden technika elsajátítása közben hallottam olyat, ami számomra inkább hűha. Ezeket szépen félretettem későbbi szemlére, s inkább azokkal foglalkozom, amelyek azonnali húbazmeg-típusú rádöbbenést váltottak ki belőlem.

Nálam a vizualizáció, a meditáció, illetve ezek együttese vált be.

Nemcsak olyan értelmű gyógyításra szoktam őket alkalmazni, amiért az orvostudomány minden delikvenst keresztre feszített addig, amíg el nem kezdte a tudat hatalmát vizsgálni.

Bár olyanra is használom, ez tény. Egyik előnye, hogy például nem tartok itthon fájdalomcsillapítót, mert nem kell. Lejátszom magamban, mi van, miért van, és mit kell tennem, hogy ne legyen. A belső válasz pedig még sohasem volt az, hogy „vegyél be egy pirulát, te marha”. Hátránya, hogy ha valamilyen okból érzéstelenítésre van szükségem, akkor sokszoros hatásnak örülhetek. Nincs is jobb annál, mint délután kettes fogtömés után este kilenc tájban feleszmélni, hogy még nem biztos ugyan, de mintha kezdene megint arcom lenni. Szóval ezen még van mit tökéletesíteni. Min nincs? Mindannyian azért vagyunk itt.

A gyógyítás egyébként sem arról szól, hogy gyorsan bevesz az ember valamit, mert nem ér rá betegnek lenni.

Mindennek megvan az oka, s aki kíváncsi rá, többféleképpen rájöhet, hogy pontosan mi. Csernobil közelében például elég valószínű, hogy nem közvetlenül a torokcsakrás gondok váltanak ki generációkon keresztül lesújtó pajzsmirigyrákot – de még a legföldhözragadtabb lelket is elgondolkodtathatja, miért pont oda születik az egyik társa, a másik meg mondjuk Floridába. És hogy mi, magyarok miért feleljük erre azt, hogy utóbbi se jobb, mert ott meg folyton süt az a kurva nap, jön a bőrrák, konyec filma.

Rengeteg egyénileg hozott, illetve bizonyos csoportokból ránk rakódott hitrendszer munkál bennünk. Alapjáraton is – nemcsak akkor, amikor egészségről vagy gyógyításról beszélünk.

Valaki készen áll arra, hogy megszabaduljon közülük néhánytól. Valaki pedig még nem most fog. Valaki azt hiszi, hogy ez már a szabadság, de közben csak új korlátok közé szorította magát – mert ha nincs otthon búzafűlé, vagy nem ér rá energetizálni a szomszéd, akkor rögtön megbetegszik.

Szerintem jó, ha mindenki a maga útját járja.

Aki éppen a tévégyógyászat vagy a szomszédfüggőség fázisánál tart, hát annak ott van tapasztalnivalója. Miként annak is, aki emiatt belemerül valami tudományosnak álcázott, ámde gyűlölködő cáfolatba. Mindketten az egyensúlyt keresik, csak éppen más formában.

Ez alól én sem volnék kivétel. De szerencsére már gyakran érzem, hogy megvan. Az eddigi legnagyobb tanulságok egyike pedig, hogy a kuruzslásért senki sem óhajtja máglyán perzselgetni a valagamat. Látszólag eszközök végtelen tárháza, valahol mélyen viszont mind egy és ugyanaz – még ha nehéz is egy pillanatra sorsközösséget vállalnom emiatt azokkal, akik a legmélyebb belső csendből is showműsort faragnak.

Hiszen sokan pont ennek a jelenségnek köszönhetően szembesülnek vele, hogy nem csupán két lábon járó biokémiai rendszerek, akiket kettő darab sejtecskéből legózott össze véletlenszerűen az anyatermészet.



Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: