Jó a szamár is? De miért?

Á, jó ez neked így, ahogy van! Lehetne például sokkal rosszabb. És most, hogy belegondolsz, a legjobbnak akad egy csomó hátránya – legalább megúszod a bajt…

Nincs olyan életterület, ahol ne lehetne beérni ló helyett szamárral. Ráadásul a lóért általában dolgozni kell egy keveset, a szamár pedig korlátlan mennyiségben kéznél van.

A paripáért való meló általában ott kezdődik, hogy képbe kell kerülnöd, milyenre is vágysz pontosan. Mert amíg nem tudod, hiába üget veled szembe az ikonikus fajta. Nem veszed észre – legfeljebb utólag kapsz a fejedhez, hogy mi lett volna, ha.

Not much a life?
Not much a life?

Nekem is voltak szamaraim mindenfelé. Sőt, szamárrá változott lovaim is. Nem mertem ám mindig teljesen őszinte lenni magamhoz, és elengedni a külvilág elvárásait. Belementem olyan helyzetekbe, ahol az új szamaram nemcsak, hogy nem a legjobb volt, hanem már rögtön döglődött is szegény.

A tulajdon pofámba hazudtam, hogy nem baj, mert hamarosan délceg pacivá válik majd.

Ezért üt egy kicsit szíven, amikor látom: valaki körülöttem beéri a második vagy sokadik legjobbal ahhoz képest, amit az életéből ki tudna hozni.

Persze, nincs felhatalmazásom arra, hogy eldöntsem, kinek mi a legjobb. Szerencsére. Addig nem is következtetgetek, amíg az illető szájából nem hallom, hogy hát egyébként emígy lenne jó, de valamiért sajnos nem lehet, szóval marad amúgy. És igen, ennek is megvan a maga előnye, hiszen felbecsülhetetlen leckék jönnek vele.

Én például minden szamaramért hálás vagyok így visszatekintve, csak már nem kérek belőlük többet.

Sokan viszont kérnek, mert egyébként praktikus megoldásnak tűnik. Kényelmesnek. Mintha az is meg tudná adni, amit kell, csak csekélyebb idő- és energiabefektetésért cserébe. Tegye fel a kezét, akinek sosem volt szamár jellegű emberi kapcsolata, munkája, ingatlana, ingósága! Bár talán hasznosabb lenne úgy megfogalmazni a kérést, hogy az tegye fel, akinek most nincs.

Engem az nyomasztott az ikszedik legjobb alternatívákban főként, hogy végül nem tudtam azt és úgy „beléjük tenni”, amit és ahogyan szívből adhattam volna, plusz messze nem kaptam tőlük annyit, amennyit igényeltem volna.

Energiatöbblet és hiányérzet egyszerre – az egyensúly totális felborulása.

Önként választottam. A másik fél is azt választotta, mert ha te a szamaram vagy, akkor én nem lehetek közben a lovad – és fordítva. (Kivéve, ha valamelyikünk másod- vagy sokadhegedűs a legszebb álmában.)

Nekem már egyetlen porcikám sem kívánja azt a lagymatag komfortot, hogy szamaraim legyenek. Sokáig viszont létfontosságú volt, hogy egy bizonyos távolságba helyezzem magamtól A Legjobb koncepcióját, mert meggyőződésem volt: valamiért nem érhetem el. Néha olyan messzire sikerült, hogy egyenesen nem létezőnek tekintettem.

Megtehettem volna, hogy a végtelenbe veszett lovaimat cserélem le. Inkább a meggyőződéseimet cseréltem.

Eleinte baromi lassan és nyögvenyelősen ment – ma viszont már ott tartok, hogy ha egy élethelyzet megkérdőjelezi valamelyik ragaszkodásomat, akkor vetek rá egy pillantást: itt és most is tudok azonosulni azzal, amit eddig vallottam, vagy csak a tulajdon előrelépésemet akadályozva csimpaszkodom a múltba?

Nem mondom, hogy a legjobbjaim tükrén keresztül zökkenőmentes saját magammal szembenézni. Sőt! De megéri.


Még több cikk:

 

2 Comments

  1. Szüleimet kiakasztottam a folyamatos állásváltoztatással. Mind szamár volt. Ők nem értették, miért nem érem be velük, hiszen szerintük minden munkahely szamár valahol. Én pedig ebbe nem voltam hajlandó belenyugodni.

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s