Tényleg a szenvedés hozza meg az újjászületést?

Szerencsére ma már az önsanyargatás keresztmentes formáit is be lehet vetni, például a koplalást vagy a beöntést.

A húsvét sztorija elvileg Jézusé, de – a Bibliában szereplő összes többi történettel együtt – gyakorlatilag mindannyiunké. Hiszen mi is azért vagyunk itt, hogy a tapasztalásaink által megváltsuk a világot: legalább a sajátunkat, plusz még néhány másik emberét.

És ennek az útnak van kevésbé kellemes szakasza, a rockoperában megénekelt szupersztárság színfalak mögött lejátszódó folyamata. Amikor észrevesszük, hogy kereszt nehezedik a hátunkra, s rájövünk, hogy csak akkor szabadulhatunk meg tőle, ha bevállaljuk a meghalás-feltámadás projektet.

Egy kis megvilágosodás.
Egy kis megvilágosodás.

A halál itt a régi minőségek elengedését jelenti, melynek szükségszerű velejárója a jó kis összeomlás.


A folyamatba általában beficcen az anyagi világ, elvégre senki sem akarna véget vetni a pikniknek, ha nem szúrná a seggét a csalán.

De egyszer csak beugrik, hogy ez bizony szúr – és onnantól kezdve mese nincs, mert muszáj felpattanni, a felismerés keresztjét egy darabig cipelni, aztán (magunkat is) hagyni menni. Hadd menjen minden, ami volt, ami már elmúlt!

Az is biztos megvan mindenkinek, hogy fel kell készülni az újrakezdésre. Amikor már érezzük, hogy konkrét cselekvésre van szükség a tisztulásért.

Mert egyik életszakaszból (vagy életből) a másikba átlépni nem olyan, mint egyik buszról rögvest átszállni a másikra.

Várni kell a csatlakozásra. Egy kicsit fejlődni, egy kicsit jobbá válni, hogy tisztábban lehessen újjászületni.

És itt kerülnek képbe a célt szolgáló trendi praktikák, amik közül egyetlen eggyel sem bírtam azonosulni, így inkább kitaláltam a magamét. Valamilyen rejtélyes oknál fogva szinte az összes szellemiségre, lelkiekre vagy fizikai létre irányuló eszmerendszer, amelyikkel találkoztam, azt állította: tele vagyunk mocsokkal, és ezt kénytelenek leszünk ilyenkor kipucolni magunkból, mégpedig kínok kínjával.

Jön az aszkétizmus összes létező formája, mert hát minél nagyobb a szenvedés, annál nagyobb tisztulás helyeződik kilátásba. „Ahh, tisztulok!” – mondják sokan, amikor valamilyen pirulás vagy „természetes tisztítókúrától” hétrét görnyedve fosnak.

Attól még szerintem senki sem lett tiszta, hogy tekintélyes mennyiségű béltartalom távozott belőle néhány óra leforgása alatt.

És attól sem, hogy megvonta magától az ételt, megtagadta bármelyik másik ösztönét, esetleg bármilyen rossz érzést keltő dolgot művelt volna.

Én úgy gondolom – még ha ezzel egyedül is vagyok –, hogy az emberiség magát „nyugatinak” vagy „fejlettnek” tartó fele baromira benézte, minek kell a keresztre feszülés és a feltámadás között végbemennie. Ami önmagában nem volna baj, mert hát mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, csak mintha elért volna egy veszélyes szintet ez az önként és látványosan szenvedős tendencia.

Vegyük észre, hogy ha Jézus történetének meghalós és feltámadós részét magunkának tudjuk érezni – szófordulataink is őrzik: mindenkinek megvan a maga keresztje, satöbbi –, akkor a kettő közöttit sem ártana igazán építő minőségben végigcsinálni. Mert sehol sem találtam arra vonatkozó leírást, hogy a megváltó zöld smoothie-t kortyolgatott volna iksz időn keresztül az isteni terv minél tökéletesebb megvalósításáért.

Sőt, fizikai szinten akkor valószínűleg nem is tett semmit. Azon egyszerű indokból, hogy a tisztulás és az erőgyűjtés legfontosabb fázisában nem volt testben. Momentán úgy is mondhatnánk, hogy a mi szemszögünkből meg volt halva – másfelől nézve viszont talán akkor élt valójában.

Lehet őt saját magunktól különálló személyként kezelve, puszta szolidaritásra hivatkozva önmegtartóztatgatni; ez viszont azt jelentené, hogy nem ismerjük el az egész rendszer alapját, miszerint a nagy öreg a saját képére teremtett minket. (Mint ahogy a fiát is, persze.) Így valahol egyek vagyunk vele.

Szóval én azt mondom, hogy tényleg mindannyiunknak megvan a maga fejlődnivalója – ha úgy tetszik, keresztje –, de a tudatos önszopatás nem visz előre. A szívvel-lélekkel, szabad akaratból vállalt megvonás teljesen más, ám mivel alapvetően lelki-szellemi folyamatokról van szó, hatalmas tévút a testünkön elverni a port.

Ha felismerjük, sőt vállaljuk a gondolatainkat, az érzéseinket, az ösztöneinket, és képesek vagyunk a külső értékrendszer miatt elfojtott vágyaink megélését célként elfogadni, akkor az a bizonyos „mocsok” minden porcikánkból nyomtalanul eltűnik.

Semmit sem fogunk már saját magunkban elítélendőnek, szégyenletesnek találni.

Szerintem ez jelenti igazi újjászületést, amin tényleg van mit ünnepelni.


Még több cikk:

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s