High-res version

Mindegyikkel el akarnak adni valamit. Úgyhogy csináltam egy olyat, amelyik mögött semmiféle üzleti érdek nincs.

Rejlik valami irónia abban, hogy a világ első nagyobb pozitív testképet hirdető kampánya hamvasan feszesre fotóboltolt hölgyeket rakott óriásplakátra. Utána elkezdtek özönleni az ilyenek, amik művileg tökéletesítve ábrázolták a természetes tökéletlenséget, hogy a mai kor perfekcionista ábrázolásának is megfeleljen. Most pedig az van, hogy életveszélyesen elhízott, több embernyi zsírtól deformálódott testeket fotózgatnak esztelenül meztelenül – népnevelő célzattal –, miközben a csontsovány modellek továbbra is megkapják kommentben, mennyire dagadtak.

Élhető, egészséges, a mindennapokban képviselhető középút nincsen. Csak eladásra szánt holmik és szemkápráztató szélsőségek. Lehetsz „zsíraktivista”, ráizgulhatsz a kiálló csípőcsontokra, vagy akár képmegosztással szolidaríthatsz azok mellett, akik valamilyen betegség vagy baleset folytán élnek a megszokottól eltérő külsővel.

De olyan kezdeményezéssel még nem találkoztam, hogy szeresd a tested, mert csak. Pusztán azért, mert van. Mert pont olyan, amilyennel beteljesítheted a sorsodat.

Úgy született meg a fejemben az immáron létező, pár napos múltra visszatekintő Szeretem a testem oldal, hogy az egyik munkám során felmerült: szükség lenne bizonyos témák köré csoportosuló Facebook közösségekre. Mindenki ötletelt, én pedig benyögtem ezt. „De hát ilyet nem mondunk!” – hangzott a reakció, amiért hálás vagyok. Hiszen rádöbbentett, hogy valóban így van, és mennyire nincs jól. Természetes állapot a harmónia és az egyensúly, mégis olyan manapság, mint valamiféle önteltséggel átitatott, elérhetetlen luxus.

Én például hatalmas utat tettem meg azért, hogy tiszta szívből, őszintén kimondhassam.

Huszonegy éves koromig elképzelhetetlen volt a számomra. Akkor viszont egy szép napon belenéztem a tükörbe, s azt mondtam: szeretném megszeretni magamat. Elegem lett a szégyenkezésből, a takargatásból, a kifogásokból és az ezekben gyökerező örökös frusztrációból. Most érzem úgy, hogy az eleinte álomszámba menő cél megvalósult. Talán nem véletlen, hogy e sorok írásakor döbbenek rá: szinte napra pontosan öt esztendőnyi fizikai, lelki és szellemi munka kellett hozzá.

Szóval igen, én Szeretem a testem. Igyekszem aszerint bánni vele, hogy ő az egyetlen garantált anyagi természetű tulajdonom a földi létezésben. És hihetetlen, de még a számomra elfogadhatatlan állapotában is engem szolgált minden egyes sejtjével. Ráadásul a formám mindig kérlelhetetlenül szemléletes összhangban állt a belső világommal. Megtanultam, hogyan örülhetek a saját erőmnek, vonalaimnak, adottságaimnak. Annak, hogy itt izmosabb, ott puhább. Itt szögletesebb, ott íveltebb.

Azért ilyen, mert ilyennek kell lennie. Vagy azért, hogy fejlődjek a megváltoztatása közben, vagy pedig azért, hogy fogadjam el.

És persze azért is ilyen, mert már vigyázok rá, hiszen szeretem. Vigyázhatnék rá úgy is, hogy kalóriákat számolok, szigorú ismétlésszámra edzek, és naponta kétszer mérlegre állok számszerűleg meggyőződni róla, vajon még mindig egyensúlyban vagyok-e. Vigyázhatnék rá úgy is, hogy feszesítő krémmel masszírozom a valagamat, miközben egy sivatagi szomjazó vehemenciájával szürcsölöm a zöld trutyikat.

De nem.

Én úgy vigyázok a testemre, hogy fantasztikusakat eszem, nagyokat sétálok és jólesőeket futok szép helyeken.

Plusz hatnak rá a dolgok, amikkel egy kicsit magasabb szinten önmagamra vigyázok. Akármennyire hajtok például a melóval, nálam nincs olyan, hogy fél (vagy egész) napra a számítógép előtt felejtem az egész valómat. Nincs olyan, hogy rohanva magamba tömök valami ételféleséget, vagy merő hanyagságból megvonom a szervezetemtől a vizet. És semmilyen körülmények között nem tagadnám le az anyagcserémet, úgyhogy nincs az a helyzet, amiben cikinek tartanám, ha pisilni kell.

Ugyanaz vagyok télikabátban és háromszög bikiniben. Ugyanaz vagyok smink nélkül és kifestve.

De már nem vagyok ugyanaz, mint régen, mert sokat tettem érte, hogy így legyen. Az út egyetlen szakaszát sem szégyellem. Még azt sem, amikor azt hittem: ha kutyába ereszkedve emelgetem a lábamat, attól lesz a lehető legjobb seggem.

Ezen az úton indulókat, járókat és célba érteket várok szeretettel. Talán ötvenen leszünk, talán sokkal többen. Nekem már az is öröm, ha egyvalakinek átmegy az üzenet: óriási dolog kimondani, hogy Szeretem a testem!


Itt tudsz csatlakozni:


Még több cikk: