Már tortát is sütögetek

„Hú, milyen szép tojta!” – tátotta el a száját egy kisfiú az utcán, amikor meglátta nálam. „És milyen finom lehet! Biztos valakinek szülinapja van!” – mosolygott az apukája. Visszavigyorogtam rájuk, aztán tíz másodperc múlva megtorpantam: tényleg újjászülinapom van.

Ha valaki nekem egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy tortát fogok sütni, hát kiröhögöm szegényt a picsába. Vagy egyszerűen felvonom a szemöldökömet, hogy miért gúnyolódik velem, hiszen én köztudomásúlag csak enni járok a konyhába – bár amiatt legalább szorgalmasan. Sőt, ha valaki két hete mondja, akkor is legfeljebb vállat vonok, hogy én még olyat nem tudok, de majd egyszer biztosan.

A majd egyszer most van. Bármikor dönthetek úgy, hogy készen állok a saját magamról alkotott kép újrarajzolására. Persze, csak akkor, ha nem hurrog le a gonosz kis hang, hogy még pálcikaembert sem tudok szabályosan kanyarítani, mert pocsék kézügyességem van. Szobrászművész valószínűleg tényleg nem lesz belőlem, de kénytelen vagyok másképp nézni a két kicsi kezemre, miután tejcsokireszelék-csillagokat varázsoltam a vaníliás meggyréteget fedő kókuszhab tetejére.

A receptért nyomj a képre!

Az alapja egyébként kakaós volt, ha esetleg érdekel. De most ne az érdekeljen, mert már rég elfogyott, másrészt pedig máshol van a lényeg. Mégpedig ott, hogy a lelkem mélyén mindig is sejtettem, hogyan szeretnék élni, milyen szeretnék lenni majd egyszer. Majd ha nagy leszek. Majd ha képes leszek olyan dolgokra, amikre még nem.

És abban a szent pillanatban, amikor az utcán lépkedve tudatosult bennem, hogy éppen a spéci átlátszó fedeles tortatartó tálamban(!) viszek saját készítésű(!) tortát egy olyan munkamegbeszélésre, amiről könyvet(!) írhatnék, hogy miként keveredtem az egészbe… Hát lecsapott rám a masszív húbazmeg-érzés, nem szégyellem.

Viszont gyorsan kijózanított a tény, hogy fogalmam sem volt, vajon szeletelhető és ehető-e egyáltalán az a viszonylag nemronda habos izé a kezemben.

„Legfeljebb összevagdalom pohárkrémnek” – vontam vállat, amitől csodák csodájára nem hullott le róla egyetlen csokidarab sem. Néma hálát rebegtem érte a habfixáló istenének, aztán mély lélegzetet véve igazi, élő embereket kínáltam vele. Mielőtt én ettem volna belőle. (Az altruizmus nem mindig az erősségem.)

Az első visszajelzés az volt, hogy honnan hoztam, mert mennyei illata van. Akkor tűnt el az első harmad. Másodjára magamnak vágtam egy tekintélyeset – ésszerű hozzávalókból nem tizenhatodolunk, mert nem ötszáz kalória egy szelet! –, ami nyilván fejjel lefelé az asztalra esett, de mindegy… Ciki, nem ciki, egy pillanatra szó szerint kiguvadt a szemem. Valahogy nem voltam rá felkészülve, hogy belül pont olyan szép réteges lesz, amilyennek lennie kell, az íze pedig még annál is sokkal jobb – pedig én aztán kritikus alkat vagyok.

Még az is megfordult a fejemben, hogy a pudingsűrűsödés folyamatára rácsodálkoztató első próbálkozásomat egy besurranó hajlamú tapasztaltabb gasztroblogger kolléga jó tündér kicserélte éjjel a hűtőben valami normálisra.

Meg a kezdőknek úgyis piskótával illene kezdeni, nem öt kanál lisztes, egy kanál cukros specialitással.

Ezen agyaltam, amikor elhangzott a harmadik kritika. „Vihetek belőle a gyermekemnek?” – kérdezte egy nagyon nem gasztro-analfabéta családanya, aki legutóbb felvetette, hogy akár aszalt paradicsomot is lehet tenni a pogácsába. „Vigyél, persze!” – pislogtam, és az ajtófélfának dőlve néztem, ahogy bedobozolja. Meg egy másik szeletet, hogy maradjon ott holnapra. Persze, csak ha nem akarom elvinni… „Dehogy akarom!” – válaszoltam, mire a kezembe adta a szépen elmosogatott üres tálat.

Ránéztem a csupasz edényre, és hiányérzet helyett semmihez sem hasonlítható elégedettség fogott el. Mert az első torta végzete nagy kezdet is egyben.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

 

3 Comments

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s