Bámultunk egymásra kettecskén: én meg a kenyér, a kenyér meg én. Ő békésen gőzölgött, amíg én meglepetten pislogtam, és próbáltam megfogalmazni az érzést. Aztán megráztam magam, mert ki kellett szedni a barnás-omlós tésztamaradványokat a rózsaszín körmöm alól, elvégre hülyén nézett ki.

Szóval itt álltam a friss kenyértől illatozó lakásban, és kénytelen voltam rácsodálkozni: a dolgok nagy része éppen olyan körülöttem, mint ez a nagyjából harmincdekás cipó. Előbb a fejemben állt össze, mit is szeretnék, aztán megvalósítottam a két kicsi kezemmel. A dagasztás semmiség ahhoz képest, amennyit az elmúlt két hónapban emeltem, cipeltem, szétszedtem, összeraktam, arrébb toltam, elhelyeztem…

A receptért klikk a képre!

Eszembe jutott, hogy milyen tanácstalan voltam egyedül a nálam nagyobb és nehezebb csomagokkal az Ikeában. De elvonszoltam. Eszembe jutott, hogy két hét alatt a második családi kiszerelésű halrudacskát majdnem sírva raktam el a boltban. De csak három darab hiányzik belőle, a többi még megvan – csinálok majd belőle valami kreatívabbat.

Eszembe jutott, hogy eleinte nem volt másom, csak egy ágyam, egy íróasztalom, egy állótükröm meg egy székem. A barátságtalannak tűnő tűzhelyet meg a frissen fehérre festett rusztikus konyhaasztalt valahogy nem éreztem enyémnek. De végül az enyémek lettek – már abroszom is van, a sütő pedig majd’ mindennap megy.

Eszembe jutott, milyen furcsa volt három hétig bőröndből meg zsákból öltözködni. De annyira megszoktam, hogy a mai napig hálával nyitom ki az immáron jelen lévő szekrényt. És tudatosult bennem, hogy itt tényleg röpke hetekről beszélünk, hiszen augusztus elején-közepén tudatosult bennem, hol és hogyan szeretnék élni. A hónap utolsó napján pedig már itt szenderültem álomba – új szerepben, új világban.

Most meg ott tartok bazmeg, hogy kenyeret sütök, hát ilyen nincsen!! Ki és mi lett belőlem?

Hová lett a nagyra nőtt, eltartott és kiszolgált gyerek, aki nemrég még a japán turisták álmélkodásával tévedt néha oda, ahol most minden áldott nap mendegélhet?

A belseje.

A kenyér nem felelt, csak gőzölgött tovább. Bár a puszta létezése is felért egy ütős válasszal. „Hát… belül hátha nyers vagy!” – gondoltam némileg (ön)kritikusan. Aztán fogtam a kést, és belevágtam. Teljesen átsült, apró morzsák hullottak róla a tányérra. „Akkor biztos szar ízed van!” – kerestem fogást rajta. Bizalmatlanul beleharaptam. Átfogalmazódott a kenyérdefinícióm, földbe gyökerezett a lábam.

Én addig azt hittem, hogy a műanyag zacskóban kapható, hónapokig elálló, összetömörített valamit hívják teljes kiőrlésű kenyérnek.

Vagy némi ételfesték kíséretében ráhazudják a sima finomlisztesre. De az én kenyerem puha volt, illatos és bazsalikomos. Vagyis most is az, mert a többije ott pihen a konyhaszekrényben becsomagolva. A hely nemrég még üresen tátongott – most pedig konyhaszekrény áll ott, benne a cipómmal.

De miért pont ez lenne lehetetlen, ha magát a lakást is összesen félnapnyi keresgélés után – frissen felkerült hirdetésben – találtam, másikat meg sem nézve, másik telefonszámot fel sem hívva?

Mintha angyalok fognák a kezemet, hiszen a cipót is két percig dagasztottam, és háromnegyed órát se kelesztettem… Pedig az okosok szerint vagy félnapos baszakodás az egész folyamat, vagy pedig gép kell hozzá, nincs apelláta. A gellérthegyi életkéhez meg muszáj multimilliomosnak lenni állítólag. Valahogy mindig sikerül felrúgnom ezeket a fránya szabályokat!

Azt a szabályt is felrúgtam, miszerint a frissen sült kenyeret azonnal illik felfalni. Ezen a ponton vált nyilvánvalóvá, hogy alighanem teljesen kattant vagyok, mivel inkább felballagtam a magasba elmélkedni. Csendben megköszönni, hogy bár ez valószínűleg csak egy út eleje, nagy dolognak tűnik eljutnom idáig. Érezni a talpam alatt az emelkedőt meg a lejtőt, és olykor meg-megállni a kilátás kedvéért a fák között.

Konkrétan ez a látvány tárult elém; a kép – a kenyérhez hasonlóan – tegnap délután készült. Miközben mászkáltam, valahogy minden a helyére került. Én meg pláne, amikor visszacaplattam vacsorázni a kenyérillatú lakás melegébe.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: