„Was?” – pislogott Jé, miután egy itteni kamasz közölte vele, hogy a homoszexualitás választás kérdése, de inkább betegség. És aki meleg, inkább éljen heteró kapcsolatban, mert gondolnia kell a környezetére is.

Mindez egy felsőfokú nyelvtanfolyamon történt, ahol szerencsére megértek mindent, de az ezredrészét sem bírom még kinyögni annak, ami ott motoszkál a fejemben. A tanárunk egy jó fej harmincas csaj, a Berlinből érkezett Jé.

A legutóbbi órán valahogy szóba kerültek a melegek, és ő elmondta: náluk aztán tökmindegy, hogy valaki „schwul”-e. A közszereplők is mindig nyíltan vállalják a dolgot legalább 15 éve – még politikai karrier esetén sem származik hátrányuk belőle.

'Suldigung. | Fotó: YouTube

‘Suldigung. | Fotó: YouTube

És akkor megszólalt egy magyar gimnazista kettővel mellettem, hogy minek erre egyáltalán szót fecsérelni. Hiszen betegség, ami családokat szakít szét. Meg amúgy rossz döntés, mert milyen már, ha valaki negyvenes fejjel jön rá, hogy mizu, aztán elhagyja a feleségét. És mit szólnak a gyerekei?

„Hát mit szólnának? Hogy legyél boldog, apa!” – vont vállat Jé. Az egyébként csendes hazai lányka pedig tovább erősködött, hogy ezt az egészet az embernek még saját maga előtt is le kéne tagadni.

Nyomban csatlakozott a véleményéhez egy másik tinilány is. Erre a padtársam – egy kifinomult stílusú, folyékonyan beszélő szőke tizennyolc éves hölgyemény – odasúgta nekem, hogy „szünetben szétverem a pofájukat, bazmeg!”

Verjed, mondtam, verjed, mert én is tök liberális vagyok, és még soha az életben nem találkoztam ilyen véleménnyel.

Legfeljebb az interneten leírva, de teljesen más élő szóban. Szóval csak ültem ott, és pislogtam, hogy vaddafakk. Véleményem éppenséggel volt, csak hát németül Paß.

„Szerintem ez ilyen individualizmus kontra kollektivizmus vita” – szólaltam meg végül, amivel a csoport egy részét akaratlanul ki is zártam a beszélgetésből. Azt a részét, amelyik még nem vette az iskolában, hogy ez a két fogalom ugyan micsoda. „Ja, pontosan” – tette hozzá a szintén megrökönyödött, osztrákoknak is dolgozó negyvenes családapa.

És akkor Jé szemében megértés fénye csillant, mert addig azt hitte, lázálmukban félrebeszélő diákokkal van dolga. Már ott tartott szegény, hogy két kezét a magasba emelve kiabálta: miért zavarna bárkit is a másik szexuális identitása?

morgan-freeman-homophobia

Valahogy úgy.

Aztán megigazította a hadonászástól félrecsúszott sálját, és nagy szemekkel nézett egyikünkről a másikra. A többiek idegesek voltak, feszengtek. Én meg rajzolgattam a tankönyvbe, hiszen nem tudtam megosztani Jével a véleményemet.

(Angolul akadálytalanul tudnánk csevegni, viszont ez nem az a hely.)

Szívesen elmeséltem volna, hogy a homoszexualitás szerintem egy karmikus szopódás miatt vállalt alternatív életút, egy sorstragédia.

S hogy az érintettek szerintem minden segítséget megérdemelnének tőlünk, többségiektől. Elvégre nekik nehezebb, ami nekünk magától értetődő.

„Én például utálom, amikor valaki elmondja, hogy meleg, mert mi közöm hozzá?” – löttyintett még egy kis olajat a tűzre a homofób tinédzser. A csoport immáron egy emberként bámulta a tankönyvet, mintha valaki hirtelen beleírt volna valami rettentően érdekeset.

Csak én néztem bele Jé szemébe, hogy üdvözöljem minálunk egy mély sóhaj kíséretében. Elnevette magát, és közölte, hogy akkor most legyen inkább egy Pause.

Felkapta a kabátot, hogy rögtön kirohanjon. „Én meglepődtem…” – szóltam utána. „Én is…” – válaszolta. A hátunk mögött pedig magyarul folytatódott a teremben a vita.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: