Spirituális élmény éjjel fél háromkor rádöbbenni: hátravan még egy óra meló, meg a mosogatás is. Néha kényelmesen hátradőlve csodálkozom, hogy világ elkezdett körülöttem rohanni.

A gyorsulás vagy a lassulás önmagában csak egy tendencia. Se nem jó, se nem rossz. Vannak életszakaszoknak és helyzeteknek megfelelő sebességfokozatok – mindegyik viszonylagos.

Én például azt hittem magamról, hogy korábban kapcsoltam már ötösbe. Sőt, néha hatosba is. Pedig nem. Lassan másfél hónapja leltem új otthonra, s azóta egy hét alatt több minden történik velem, mint addig egész évben.

tempty-barcelona-gothic

Legyél a szín!

Nem érzem, hogy azelőtt alacsonyabb szinten léteztem volna, hiszen élveztem az ingerszegény környezetet. Nem érzem, hogy mindig is így kellett volna lennie, hiszen korábban biztosan nem bírtam volna el.

De érzem, hogy itt és most a helyemen vagyok. Fizikailag is, de leginkább lelkileg.

Úgyhogy az éjjeli rádöbbenés első pánikja után vettem egy mély lélegzetet, és szép sorjában elvégeztem a teendőket. A tükör előtt elsétálva még röhögtem is rajta, milyen hülyén nézek ki pizsamában meg gumikesztyűben.

A gumikesztyű apropóján megállok egy szóra. Nem akármilyen gumikesztyű ez, kérem szépen: kamillás-kézhidratálós fajta. Anyagi szinten pont az ilyen apróságokban rejlik a pillanatnyi megállás ajándéka.

Pár száz forintba került csupán, és pont akkor jött szembe a boltban, amikor megfogalmazódott bennem: attól még, hogy mosogatni kezdtem, szeretnék normálisan kinéző kezeket. Állandóan szem előtt vannak, ahogy a billentyűzeten száguldanak, és miután velük keresem a pénzt, eszem ágában sincs megtagadni tőlük ezt a kékeszöld csodaizét.

Nem azért marad mindig lefekvés előttre a művelet egyébként, mert addig lusta lennék megcsinálni. Egyszerűen így jön ki – jó kis levezetése a napnak a meleg habokban turkálni. Szóval oké, hogy elsőre szarul hangzott a fél hármas rádöbbenés, tulajdonképpen semmi olyan feladatra nem világított rá, amit ne vállaltam volna örömmel és önként.

Amikor az új kihívások már a határaimat feszegetik, kapkodás helyett inkább kiveszek egy kis szabit. És nem vagyok rest minden áldott nap kivenni.

Negyvenvalahányszor sétálhattam eddig a világ egyik legszebb környékén. A boltba sem ugorhatok el olyan panoráma nélkül, amivel turisták fotózkodnak reggeltől estig. Ha pedig pusztán a menésért megyek, akkor csakis hegynek föl-le. A legmagasabb ponton csendes hálát adva, hogy itt lehetek. Ez általában délután történik, a meditáció pedig este. Alvásból most olykor négy-öt óra jut csupán, ám e kettőből akkor sem engedek.

Vagyis engedek én, ha muszáj – de azon vagyok, hogy ne legyen muszáj semmi sem. Rohanni is szívvel-lélekkel szoktam, lassítani meg aztán pláne.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: