„Ha megszabadulsz a függőségektől, szabad leszel” – hallottam egy jógaóra elején. Aztán ráfüggtem a jógára, mert úgy megtetszett a szavakba öntött felismerés. Ez az emberi természet, ilyennek érdemes elfogadni.

Nekem is vannak függőségeim. Örülök neki, hogy egyre kevesebb, de azért még akadnak közöttük feloldhatatlannak tűnők és viccesek. Már nemhogy hátizsákkal, hanem akár táska nélkül is képes lennék nekivágni az ismeretlennek – de egy ajakápolót biztosan becsúsztatnék a zsebembe. Meg a telefonomat is.

Nélkülük valahogy nem jó, valami hiányzik. Persze, van az a helyzet, amikor mindkettőről megfeledkezem, ám akkor meg észnél kell lenni, hogy ne pont attól a helyzettől tegyem függővé a saját kis létemet.

Vele jó? | Fotó: dogsbestlife.com

Vele jó? | Fotó: dogsbestlife.com

Sokan nyugtatják magukat azzal a dumával, hogy az ő függőségük nem „rossz”, így megszabadulni se muszáj tőle. Én is mondhatnám, hogy jobb karamellás süteményillatú balzsammal kenegetni a számat, mint cigifüstöt fújni vele – mégse mondom.

A függőség lényege, hogy gúzsba köt, korlátoz, és külső tényezőhöz kapcsolja a boldogságot. Ilyen szempontból nem számít, mitől függsz. Hiszen rács vesz körül, ami mindegy, hogy aranyszínű vagy kislibazöld.

Én már tudatosan igyekszem szabadulni a függőségektől. Nem mondom, hogy könnyű. Ha észreveszem, hogy valami kell a jóllétemhez, akkor veszek egy nagy levegőt, és emlékeztetem magamat: igazából csak én kellek.

Ez tényleg ad egyfajta szabadságot, mert amikor például beugrik, hogy nincs nálam valami, mindössze egyszeri káromkodás után vállat vonok. Hát istenem, legközelebb majd jobban figyelek! (A hirtelen nem talált pénztárca vagy slusszkulcs mumusa azért simán kibillent a zen lelkiállapotból néhány pillanatra.)

Most egy kicsit eltöprengtem rajta, hogy intravénás internet-szükséglettel mennyire álszent ez a duma.

De szerintem a felismerés már a megoldás útja. Azon kívül pedig van egy csomó érvem, hogy nekem ez a munkám, így keresem a pénzemet, így tartom a kapcsolatot szinte mindenkivel, blabla. Érvei egyébként minden függőnek vannak, és néha annyira jól adják elő őket, hogy az ember már-már kedvet kap a másik függőségéhez.

Ha belegondolok, milyen lehet nem függni semmitől, muszáj bevallanom: kicsit még félelmetes. És piszkosul vonzó is egyben. Fogalmam sincs, elérhető-e egyáltalán ez a szint a földi létezésben, és ha igen, vajon tényleg úgy fest-e, hogy az ember kábelmodemet és telefont elhajítva kezd rohanni érte. Kezdjük ott, hogy nekem ezeket eszem ágában sincs elhajítani.

Elvégre már az is eredmény, hogy nem akarok beléjük kapaszkodni.


Még több cikk: