Talán „szeretetből” csinálják. Talán nem is tudnak róla. De ott vannak a közeledben, és folyton azon munkálkodnak, hogy rombolják az önbizalmadat. Pedig csak azét lehet, aki hagyja.

Hát persze, hogy találkoztam már önbizalomtolvajjal. Nem csak futólag. Ki ne találkozott volna? Ez az emberi lélek egyik legnagyobb misztériuma. Az önbizalom, annak eredete, meg hogy miért jó annak, aki másoktól ellopja.

A legtöbb tolvaj nem velejéig romlott aljadék, aki mindenáron ártani akar. Hanem a féltés bőrébe bújtatott félelem motiválja. Veszélyes álca ez, hiszen egy szeretetteljesnek érzékelt kapcsolatba is beleférhet. Mert a legnagyobb önbizalomtolvaj abból lehet, akinek önként és dalolva adod a kezébe a saját magadról alkotott képed.

Ezt a lapot kaptad.

Ezt a lapot kaptad.

Van, akiébe muszáj odaadnod valamennyire. A közeli családtagjaid például rögtön kiskorodban megmondják, milyen vagy, és milyennek kéne lenned. Ez így természetes. A szerelmednek tetszeni akarsz, így hát nyilván adsz a véleményére. A barátaid pedig fogadjanak el, amihez megint csak bizonyos mértékű alkalmazkodás kell. Az énképed veled együtt változik, az emberek is cserélődnek körülötted.

Ám ami minden sorsban közös, hogy szinte mindig jelen van egy önbizalomtolvaj, akit lecke gyanánt muszáj leleplezned, és visszavenni tőle a zsákjában rejtegetett kincset. Mert ha nem teszed, bődületesen nagy árat fizetsz.

Korlátok között vergődve nemet mondasz életed legnagyobb lehetőségeire – vagy észre sem veszed őket. Mert úgysem tudod megcsinálni, meg egyébként is mit szólna hozzá a Nünüke. Nünüke nevét az első eszedbe jutóra lecserélve máris megfogtad azt, aki gúzsban tart. Ne ronts neki, ne legyél rá mérges! Nem is tudnál, hiszen ha egyszer lopja az önbizalmadat, valószínűleg félsz, hogy kinevetne. Fontosabbnak tartod az ő álláspontját a magadról – a külsődről és a belsődről –, mint a sajátodat. Ez baj.

Ne bántsd, ne büntesd a tolvajt! Egyszerűen csak szépen, csendben kezdd el építgetni az önbizalmadat.

Puhatold ki, milyen lennél, ha nem élnél a Nünükék árnyékában. Mire bólintanál rá, milyenné formálódnál? Így lassacskán rátalálsz önmagadra. Közben meg fogod érteni, hogy életed Nünükéi miért csinálták azt, amit. Az egyik rettegett tőle, hogy elveszít. A másik meglátta benned a rémisztő lehetőséget, hogy te majd megvalósítod az ő hamvukba holt álmait. A harmadikban semmilyen szinten nem tudatosult, hogy rombol téged, mert olyan miliőben nevelkedett – neki ez a normális.

Eleinte arra vágysz majd, hogy eléjük állj majd csípőre tett kézzel meg a helyre pakolt lelkeddel. Csak amikor helyre pakolódik a lelked, magától lehanyatlik a csípődről a kezed. Már nem leszel rájuk mérges. Elfogadod, hogy ez volt a feladatuk: hogy akkor és ott visszafogjanak téged. Ezzel adtak neked lehetőséget a fejlődésre. Elvégre milyen utat jártál volna be, ha elsöprő magabiztossággal születsz? A beképzelt csemetékét, akik ugyanezen a lépcsőn, amit te kínkeservesen megmászol, a pofonok hatására talán egy életen át lefelé lépdelnek.

Neked viszont felfelé vesz az utad – csak vedd el az önbizalomtolvajoktól a saját zsákodat. Nem feltétlenül könnyű cipelni. De ha meglátod, mi van benne, rájössz: megéri.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: