A válasz egyszerű, legalábbis szerintem. De a lehető legbonyolultabb is egyben. Most nem lesz szó se politikáról, se emberi jogi dilemmákról. Mert kizárólag magasabb szinten gondolkodva lehet rájönni az egész menekültügy miértjére.

Van itt valami, amiről csak ritkán – akkor is csak közhelyesen – illik szót ejteni. Egy mondat az egész: similis simili gaudet. Magyarul „hasonló a hasonlónak örül”, ám a new age nyelvén nevezhetjük akár a vonzás törvényének is.

A lényeg, hogy a világon senki és semmi nem kerül oda, ahol nincs keresnivalója. Ez fizikailag és átvitt értelemben is igaz. Annak tehát, hogy a menekültek most itt vannak, megvan a maga értelme és funkciója. Az ő életükben és a miénkben is, egyéni és kollektív minőségben egyaránt.

Megbűnhődte már e nép. | Fotó: helsinkifigyelo.blog.hu

Megbűnhődte már e nép. | Fotó: helsinkifigyelo.blog.hu

Minden élethelyzetet azért kapunk, hogy tanulhassunk belőle, s életünk minden fő- és mellékszereplője azért érkezik, hogy tanuljunk tőle.

A menekültek segítenek felismerni a saját idegenekhez való viszonyunkat, a nyitottságunk mellett próbára teszik a segítőkészségünket, illetve lehetőséget biztosítanak egy érzéssel való azonosulásra – ami jelen esetben a feltétel nélküli szeretet vagy a félelem táplálta gyűlölet. És azért jöttek ide, mert a magyar mentalitás elképesztően közel áll a hontalanná vált emberekéhez, így mágnesként vonzza őket.

Benne van a himnuszunkban, hogy nem leljük honunkat a hazában. Más népek ilyet azért nem nagyon mondanak. Nem baj, hogy mi mondunk, mert nem kell mindenben másokra hasonlítani, csak ha már tényleg mondjuk, akkor vállaljuk érte a felelősséget is. Például, hogy a menekültek számára ennél vonzóbb atmoszféra nincs.

Akármilyen meglepő, az otthontalanokat nem az új és ismeretlen otthon lehetősége hívogatja – a már ismert otthontalanság sokkal jobban.

Aki már készen áll az otthonteremtésre, olyan helyre megy, ahol ez anyagi és nem anyagi értelemben is lehetséges. Nem pedig teleszarja a nyóckerbéli II. János Pál pápa teret, aminek a teleszarásán egyébként tök fölösleges felháborodni, hiszen ott már nagyjából mindegy, hogy a mindent átjáró kilátástalan bomlás materializálódik-e.

Ha a menekültek csak pénzt akarnának, elmennének a Gellérthegyre vagy a Rózsadombra, hogy becsöngessenek a házakba. De nem teszik meg, mert a jólét taszítja őket – ahogy taszítja a magyarok jelentős részét is.

A menekültek tehát tükröt tartanak elénk. Megmutatják, milyen, amikor valaki tényleg nem leli a honját, és ügyetlenül kapkodva keresi.

Ha okostelefonnal a zsebükben és Air Max-szel a lábukon rohangálnak, még jobban haragszunk rájuk, mert még olyanabbak, mint mi. És a tökéletes párhuzam kedvéért maguktól kezdtek el arrafelé gyülekezni, ahol a fehértől eltérő bőrszín a lehető legcsekélyebb feltűnést kelti. Örülnek a hasonlónak, még ha a hasonló nem is örül nekik.

Miközben tehát azon töprengünk, hogy mit kezdjünk velük, első lépésként talán érdemes lenne saját magunkkal kezdeni valamit.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: