Szeretted volna elmesélni a történeted. Megosztani a világgal, hogy mi mindenen mentél keresztül – velem egyidős fejjel –, és utána mégis azt tudod mondani: örülsz, hogy új esélyt kaptál az életre. De a jóistenke rányomott a „Mégse” gombra, így az interjú már nem készülhet el.

Csak nagyjából tudtam, mi van veled. Hogy küzdesz nagyon, és volt egy nagy meccsed a műtőben. Drukkoltam, mert hát innen a távolból mi mást tehet az ember?

Elgondolkodtatott a sorsod, hogy vajon miért kap valaki ekkora feladatot. Hogy miért tűnnek néha tragédiának a hétköznapi, piszlicsáré baromságok, amikor a legnagyobb kincs az enyém: egészséges vagyok. Te is az leszel – sóhajtottam fel. Győztél, felépülsz, aztán éled tovább az életedet. Nem így lett.

Gone. | Fotó: unilad.co.uk

Gone. | Fotó: unilad.co.uk

Pedig hittél benne. Két és fél hónapja, amikor véletlenül egymásba botlottunk, királynőként viselted a steril szájmaszkot. Negyvenvalahány kilóra fogytál, de őszintén mosolyogtál. Néhány mondatot váltottunk mindössze, mégis minden szóval egy szívbemarkoló történet újabb darabja hullott az ölembe.

Hálás voltam, amiért engem választottál, hogy tolmácsoljam mindenkinek. Pár hét múlva megerősödsz, aztán leülünk beszélgetni – ennyiben maradtunk, s elköszöntem tőled.

Fél napig csak kóvályogtam, mint a rosszul lecsapott légy, annyira megcsócsálták a lelkemet a szádon könnyedén kicsusszanó részletek.

„Hülye, túlérzékeny picsa!” – korholtam magamat, és igyekeztem felidézni az ide vonatkozó bölcsességeket. Sorsvállalásról, életfeladatról, terhekről… meg ilyenek.

Vagy isteni akaratról, eleve elrendelésről, karmáról… nevezzük akárminek. De hiába tudtam és tudom, hogy minden történésnek helye van a világban – mert egyszerűen úgy kell lennie – egy életben maradásért harcoló huszonhat éves lány láttán mégis igazságtalanságot kiáltanak a zsigereim. Erről nem tehetek.

Valahol azért mégiscsak tovább élsz: aranyszőke, vigyori kamaszként az emlékeimben, ahogy sok-sok órát végigültünk ugyanabban az osztályteremben. Hiszek benne, hogy így sem volt hiábavaló a küzdelmed. Remélem, ott, ahol most vagy, már világosan látod, miért pont ezen az úton kellett végigmenned. Nyugodj békében!


Még több cikk: