Öt izé, hat akármi, hét kárikittyom. Könnyen fogyasztható női anyagok tizenvalahány perc alatt, futószalagon. Megírtam belőlük legalább kétezer darabot. Azt hittem, az ötletek egyszer majd elfogynak, ám egy e-mail piszkozatban még mindig végiggörgethetetlenül sok vár a sorára. Mégsem érdekel olyan munkalehetőség, ahol ez lenne a feladat. Merthogy…

 

1. Nem hiányoznak

Szerettem csinálni. Imádtam. De a sors úgy hozta, hogy időm se legyen előre végiggondolni, mit tépek ki a munkaóráimból. Eltelt egy nap, kettő, három. Vártam, mikor jön el a pillanat, amikor puszta kedvtelésből, „egyszer majd jó lesz” alapon az asztalfióknak írok.

Nem jött el azóta sem, hiába múlnak a hetek. Valószínűleg változhattam, ahogy mindig változik mindenki és minden. Ettől még furcsa látni, hogy ami május elejéig a melóm szerves része volt, júniusban már hidegen hagy.

Felőrölhet. | Fotó: engagingminds.me

Felőrölhet. | Fotó: engagingminds.me

2. Már olvasóként sincs igényem hasonlókra

Régebben belájkoltam a fészbúkon egy csomó oldalt, ahol ilyen struktúrájú anyagok vannak. Jó volt olvasgatni őket – egyrészt inspiráció gyanánt, másrészt pedig röpke kikapcsolódásnak. Mostanság viszont a kilájkolás ideje jött el, mert a fejemet fogom attól, hogy iksz jele a megcsalásnak, meg ipszilon csempetrükk a fürdőszobába.

Magam is meglepődtem, hogy egyedül a szakértői egészség-életmód-pszichológia szentháromság maradt fenn az új rostámon, az összes többit előtérbe helyező médium – sok hazai és külföldi női magazinnal az élen – porba hullt.

3. Kicsit fáj, hogy beskatulyáztak

Engem kategorizálni nagy falat, és nemcsak a hajszínem miatt. Több dologgal foglalkozom egyszerre, s olyan eszmék férnek meg bennem békés egymásmellettiségben, amelyeknek egyébként háborúzniuk illene. Sok aranyos ismerősöm van, aki egy-egy link vagy felhívás továbbküldésével segíteni akar, hogy mielőbb új lehetőséget találjak.

Néha olyanokat is mutatnak, ahol lényegében csak ez a fajta tartalomgyártás lenne a feladat. Semmi más, semmi több, semmi agymunka.

Jogos a kérdés: miért nem tetszik, ha eddig büszkén vállaltam, hogy tolom? Nem tudom. De most meg azt vállalom, hogy egy korszak lezárult.

4. Hálás vagyok, amiért csinálhattam

Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem összesen a habkönnyű felsorolásos cikkek társaságában, három intenzívet viszont biztosan. Óriási ajándék, hogy egy pillanatra sem kellett lélektelenül, robot módjára csinálnom, hiszen utólag tudatosult bennem a „kiábrándulásom”.

Beszéltem olyannal, akinek a lakáshitel törlesztőrészlete jelenti a fő motivációt arra, hogy elmerüljön a populáris ezotériában, és olyannal is, akinek „a munka az csak munka”. Erőt és kitartást kívánok nekik, s azt, hogy egyszer majd találják meg a hivatásukban a szenvedélyt.

5. Tudom, hogy nem leszek népszerű a poszt miatt

A játszi könnyedségű, lapozható formátumú tartalom az újságírói szakma fekete báránya. Olyannyira, hogy nem is szokás ezzel a szóval illetni, inkább mondják cikkírásnak vagy szöveggyártásnak. Nekem tökmindegy, minek hívják – felőlem akár birkaterelés is lehetett, amíg azonosulni tudtam vele. Nem szokás kimondani, hogy pusztán az oldalletöltések számának, így a hirdetési bevétel növelésének céljából jött létre.

Még véletlenül sem azért, hogy a szerzőnek vagy az olvasónak hú, de jó legyen. Persze, ettől még lehet húdejó, minőségi, meg minden. Immár nélkülem. Akármennyire ellenszenvesnek hat, hogy én most húztam egy vonalat. Szerintem a legjobbkor tettem: nem bánok és nem szégyellek semmit sem. Olyannyira nem, hogy sose használtam – a műfajban megszokott – álnevet.

Persze, továbbra is nyitott kérdés, mit fogok írni, ha ilyeneket nem. Blogbejegyzést biztosan, a többit pedig majd eldöntjük kettecskén… én meg az élet.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk: