„Úristen, Alexa, neked milyen izgalmas az életed!” – csapta össze a tenyerét a könyvelőm a múlt héten, pedig én csak másfél mondatban feleltem a „mizu?” kérdésre. Akkor csak felnevettem, hogy ugyan már, nem vagyok én celeb, most viszont egy barcelonai asztalnál ücsörögve szégyentelenül bólintok: igen, izgalmas az életem. Ilyennek szeretem.

Pedig bizonyos szempontból akár unalmas is lehetne. Sokan elkerekedett szemekkel néznek, amikor megtudják, hogy otthon ülve dolgozom: semmi pletyka, semmi cigiszünet. Mondhatni, ingerszegény környezet.

Csak hát az emberrel így is megtörténik, aminek meg kell történnie. Pontosabban az, amit hagy megtörténni – a többi türelmesen várakozik a megvalósulásra valahol odafent. Azt hiszem, az izgalmas élet kulcsa éppen ez a fajta megtörténni hagyás, a nagyon akarás elengedése.

Let it flow... | Fotó: Joan Figueras

Let it flow… | Fotó: Joan Figueras

Sose gondoltam volna, hogy én, a Nagy Akaró leírok ilyet valaha. Sőt azt sem gondoltam, hogy az életemet valaki egyszer majd izgalmasnak találja.

Mert néhány évvel ezelőtt még magam is baromi egyhangúnak láttam. Fogalmam sincs, számszerűleg hány évvel ezelőtt, hiszen az esztendők egybefolytak. Most ez úgy hangzik, mintha tapasztalt vén róka lennék, pedig hát nagyon nem vagyok az. Még csak huszonhat.

Vagy már huszonhat. Szépen ívelt szám; elegáns mozdulattal siklik a csuklód, amikor odafirkantod egy papírra.

Azóta morfondíroztam rajta, mi tűnhet az életemen izgalmasnak. Én csak annyit tettem a jelző kiérdemeléséért, hogy tőlem szokatlan módon lebarnulva beviharzottam a könyvelőirodába, közöltem, hogy az egyik helyre már nem lesz több számla, mert „felmondtam a picsába”, mellesleg bocs, amiért nem jöttem hamarabb, de emitt voltam, nemsokára viszont megyek amoda, addig is itt lesz az utolsó fixemből négyhavi honorárium, drukkoljatok nekem, szép nyarat.

Azzal visszadugtam a fülest, megnyomtam a lejátszás gombot, és már ott se voltam.

Kókuszillatú naptejtől ragacsosan sétáltam haza harminc fokban, miközben dúdolgatva mélyen elgondolkodtam, mi számít izgalmasnak.

A változatosság? A pörgés? A merészség?

Nem is olyan rég még unaloműző tippeket kértek tőlem a monotóniatűréshez, most meg – ha nem vigyázok –, lassan már motivációs előadást is tarthatnék hivatalosan izgalmasnak tűnő emberként. Biztos jól fizetne! Kiszámlázhatnám, mint „máshová nem sorolható egyéb szellemi tevékenység”.

Persze, ehhez előbb meg kell fejtenem az izgalmasság titkát. Majd egyszer. Most hív ez a csodaszép katalán város meg a tenger.

Adiós és adéu, mennem kell.


Még több cikk: