Tizenöt vizsgaidőszak még nem ok a rehabra

A vizsgaidőszaknak vége. Szám szerint a tizenötödiknek. Úgy, hogy mostanáig nem csúsztam egyetlen félévet sem. A hallgatólagos társadalmi közmegegyezés alapján már egyértelműen a mazochista és a perverz kategória baljós metszetébe tartozom ezzel. Valami mégis kíméletlenül hajt előre.

Én nem szeretek tanulni, ezt már az elején szögezzük le. Sosem ücsörögtem fél napokat meg éjszakákat a jegyzeteim fölött, hogy bármit is kínkeservesen verjek bele a fejembe. Még akkor sem, amikor szétfeszített a teljesítménykényszer. Most meg aztán pláne.

Velem együtt a tudományterület is változott, amit éppen kóstolgatok – de a tudásvágy állandó. Azt az érzést keresem, amiikor egy információmorzsa hallatán aha-élménnyé áll össze kép, és a hatalmas felismerés hevében újabb kérdések merülnek fel bennem.

Kinek a horror, kinek a...
Kinek a horror, kinek a…

Néha megtalálom, máskor nem. Amikor megtalálom, hirtelenjében mesés áldásnak tűnik a lifelong learning iránti rajongásom. Ha viszont nem épp nem találom, akkor szörnyű átok. Odasurran a kisördög a vállamra: mi a lófaszt keresek egy újabb iskolában ahelyett, hogy melóznék, jógáznék, világmegváltó beszélgetéseket folytatnék, vagy tudja a fene?

Miért hagyom, hogy néha úgy beszéljenek velem, mint egy utolsó taknyossal, aki most lát először belülről egyetemet? Miért szelem át tölteléktantárgyas vizsgák kedvéért a fél országot – időt, energiát és pénzt nem sajnálva a projektre? Fogalmam sincsen. Csak érzem, hogy ez kell nekem.

A mások előtt való bizonyítás vágya alól feloldozást kaptam a második diplomaosztón. Mesterképzés, az már hangzik valahogy, helló. A harmadikra farmerruhát húztam, mert tapasztalt talározóként úgyis tudtam: a fekete lebernyeg alatt akár mesefigurás hálóing is lehetne.

Mindegyiken tisztában voltam vele, hogy nem az az utolsó. Hogy hiába emleget naaagy-nagy mérföldkövet a pódiumon álló csávó, nekem csak egy ceremónia a sok közül, amire csupán azért megyek el, mert nem akarom sunyiban, a tanulmányi osztályon átvenni az oklevelet egy „nesze, bazmeg” kíséretében.

A papír nekem amúgy nem sokat jelent. Nem tartom őket bekeretezve az ágyam fölött. Még csak nézegetni sem szoktam egyiket sem. És ha a mostani szakommal kapcsolatban megkérdezi valaki, hogy ugyan hanyadik, általában annyit kap válaszként: hát már nem az első. Mert valahogy soknak tűnik a negyedik. Alkalomadtán kedvem szottyan belőle letagadni. De aztán eszembe jut, mennyi minden érdekel még!

Zseniális volt egyébként ez a tizenötödik félév.

Okosabb szerintem nem sokkal lettem, viszont megtanultam kihasználni a rövidtávú memóriám Nyíregyháza és Budapest között kínálkozó lehetőségeit, taroltam tanulás nélkül szóbelin, és tárgyújrafelvételig buktam olyanból, amiből lényegében követelmény sem volt. Meg olyanból is, ami vérkomoly, és épül rá egy csomó minden, úgyhogy kapásból négy évre fog nyúlni az a három.

Inkább nevetek, mert sírni tuti nem fogok. Bár pont nemrég voltam a határán egy különösen elvont tárgy kapcsán: egykori bölcsész kis lelkemnek olykor még kommersz a természet- és egészségtudomány. Meg az is, hogy ha anatómia vagy biokémia vizsgát említek a népnek, akkor mindenki elismerően bólint a hallatán, a szociálpszichológiánál meg szinte tapintható volt a visszafojtott „cöcöcö, hát-hát”.

Jutott nekem egyébként egy félév pihenő a kettes és a hármas számú képzés között. Két dologra jöttem rá akkor. Az egyik, hogy hiányérzetem támad fejtágítás nélkül. A másik pedig, hogy semmi mással nem lehet pótolni ezt az űrt. Egyszer talán majd bevonulok emiatt valami rehabra, ahol jelentkezési időszakban napi két-három lónyugtatót szúrnak a faromba. De előtte még végigülök egy pár diplomaosztót, hogy ne utána sajogjon annyira.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

 

9 Comments

  1. Hát Te tényleg mazochista vagy :D Amúgy RESPECT! :)

    OFF: Van egy olyan problémám, hogy amint megkapom az emailt, hogy új cikket raktál fel, rögtön el kell, hogy olvassam és így 3 napig Tempty-hiányban szenvedek. Nem lehetne valahogyan sűríteni a bejegyzésiedet? Mondjuk kétnaponta (esetleg naponta :P )?

    Kedvelés

  2. Hű, Tempty, annyira szeretem ezeket a sulis posztjaidat olvasni! Mindig kíváncsisággal tölt el, hogy milyen lehet számodra ennyi év kihagyás után reáltantárgyakat tanulni újra (mármint, gondolom, középiskolában tanultál bioszt, kémiát, fizikát, erre mondom, hogy “újra”). Ezt pedig a lehető legjobb értelemben értem, nem azért, mert a humántárgyakat lenézném, vagy valami, csak kíváncsi vagyok, milyen ekkora irányt váltani. Mert amúgy mosolyogtam akkor is, mikor a glikolízisről raktál ki FB posztot, hogy milyen fura lehet egy tök más irányból jött személynek ilyeneket tanulni. Mert ugyan nekem biokémiai ciklusokat “magolni” már természetes, de gondolom neked sokkoló lehetett először, mikor megláttad. Anatómia dettó, az még nekem is sokkoló volt elsőben, főleg, hogy én egyáltalán nem tudok latin kifejezéseket magolni, szóval azzal én is megszenvedtem, bár végül elsőre meglett belőle a vizsgám, de csak az isteni szerencsémnek köszönhetően. Botanikával már nem jártam ilyen jól…
    Úgyhogy nagyon szeretem ezeket a posztjaidat, tényleg érdekel, hogy alakul ebből a szempontból az életed. Mert azért ennyi diploma és szak nem semmi, de tényleg. Csodállak a lelkesedésedért (főleg, mert nem csak elkezded, hanem be is fejezed őket). Nekem ez a 8. szemeszterem volt, de örülök, hogy jövőre vége lesz. Nem azért, mert nem szeretem a szakomat, vagy valami, mert igenis szeretem, és igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, meg mindent amit lehet jól megtanulni, hogy ne csak papírom legyen, hanem tudásom is, de már belefáradtam. Tanulni egész életemben fogok, mert kell, és igenis én is ennek a híve vagyok, de semmiképpen sem egyetem formájában.

    Kedvelés

    1. örülök, hogy tetszenek :)

      a kihagyás igazából még az ilyenkor feltételezhetőnél is nagyobb, mert szakközépben csak 1-1 évig tanultam reál cuccokat – az informatikai tárgyak heti tizenvalahány órát elfoglaltak.

      a biokémiát nem éreztem annyira szörnyűnek, sőt az első vizsga baromi jól sikerült érzésre (még plusz lapot is kértem!), erre bumm, bukta :P ráadásul csak az utolsó két alkalomra mentem el, mert a fene se gondolta volna, hogy ugyanabból elhasalok kétszer…

      a lelkesedésről annyit, hogy most kapásból fel tudok sorolni öt olyan szakot, ami SOKKAL jobban érdekelne, viszont már csakazértis befejezem. és már az első félévnél elkezdtem visszafelé számolni :P

      megértelek, az iskolai keretek már engem is zavarnak sajnos… (vagy nem sajnos?)

      Kedvelés

      1. ez a “sokkal jobban érdekelne” dolog amúgy sztem átmeneti, én első félévkor éreztem úgy, hogy rosszul döntöttem, mikor sulit és szakot választottam, de csak azért, mert nekem is nehézségeim akadtak (csak nekem nem magával a tananyaggal, hanem a nyelvvel, amin tanítják). Szóval sztem ha belelendülsz, akkor majd fogod ezt a szakodat is szeretni :) nemtom, emlékszel az első emailre, amit neked írtam. azt az üzenetet pont a második bukásom után írtam (méghozzá szervetlen kémiából buktam), totál kétségbe voltam esve meg minden, hogy egy gimis éltanuló miért lesz hirtelen a rossz tanulók közt az egyetemen, és mekkora trauma volt ez nekem. azóta meg ösztöndíjas lettem, és már pénzt is keresek a tanulással, ha ezt akkor tudom, ugye…. :D

        nálunk a biokémia úgy nézett ki, hogy egy keretezős teszt volt, és akik azt megcsinálták 60%-ra, mehettek szóbelire. na kérem, volt valami 10 időpont kiírva, az első időponton alig bukott meg valaki, mindenki örvendezett, h tök könnyű lesz, vagy legalábbis nem olyan nehéz, mint hittük. Másodikra mentem én. Kaptunk egy olyan tesztet, h néztem, mint a moziban, most ez mi, aztán néhányat kilogikáztam, néhányat kitippeltem, és végülis meglett, és mehettem szóbelizni. A vicc az volt, hogy 24-ből 8-an csináltuk meg a tesztet, szóval nem volt tolongás a szóbelin. De még így is szerencsém volt, mert a következő időpontokon rekordokat döntögettünk, volt, hogy 20-ból kettő csinálta meg a tesztet. Úgyhogy végülis örültem, hogy időben mentem belőle, mert a fele évfolyam nem csinálta meg :)

        Kedvelés

        1. hát izé… kicsit pislogva vallom be, de itt nem a belelendüléssel meg a tudományterülettel van a fő gond, hanem azzal, hogy két szemeszter alatt mindössze egyetlenegy érdekes tárgyam volt :D szóval egy kicsit olyan, mintha a “seggberúgás” feliratú sorban várnám, hogy egyszer majd simit kapok, viszont ugye a remény hal meg utoljára, én pedig nem vagyok az a feladós fajta, szóval majd lesz valami, megcsinálom.

          szentséges szűzmária, akkor neked a biokémia volt olyan kegyetlen, mint nekem anno a művtöri :) (több száz műalkotást kellett azonnal felismerni a beugróhoz, amire jött a durva szóbeli, mindez 3 féléven át… de így is imádtam <3)

          Kedvelés

  3. Ezen már én is gondolkodtam, hogy mi van akkor, ha én is örök diák leszek. A mostani még csak a 2. szakom, de nem bánom. Sőt. :D Hááát, a holland nyelv nem a legszebb a világon, viszont rendkívül szórakoztató (szerintem), meg azért elég nagy kihívás is, hogy azelőtt csak angolul meg németül tanultam, hollandul egy kukkot se. Következő félévtől kezdődik a buli, mert a legtöbb tárgy már ezen a nyelven fog menni, beleértve a vizsgákat is. Tavaly, amikor kiderült, hogy felvettek, napokig teljesen össze voltam zavarodva, hogy oké, egyetemista leszek, viszont mégis egy új szakról van szó. Egyszerre voltam bepörögve és beszarva. :’D Egyelőre szeretem az egészet, és még a csoporttársaimat is életemben először. :D

    Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s