Nem azért lesz rossz vége, mert meglegyintelek egy palacsintasütővel – bár hidd el, ez a lehetőség is megfordul a fejemben. Hanem azért, mert utána nem valószínű, hogy bármilyen formában kommunikálni óhajtok veled, édesem.

Nem vagyok semmilyen –ista, mégis elgondolkodtat, amikor drága szívemnek szólít egy random Pista. Pedig alapvetően a megszólításokra sem vagyok érzékeny: a suliban néha lesanyiztak, de gyorsan fel is hagytak vele, mert nem sikerült ellenérzést kicsikarni belőlem.

A „sok” nevem miatt amúgy is mindenki meg szokta kérdezni, hogyan címkézzen, így rögtön tisztázhatjuk a helyzetet. De ha egy pasast alig ismerek, és az illető a szemem helyett egészen máshová fókuszálva vigyorogja, hogy drága szívem, akkor hajszál választ el attól, hogy elküldjem a halál faszára a szerencsétlent.

Hova ássalak? | Fotó: aboveaverage.com

Hova ássalak? | Fotó: aboveaverage.com

Ehelyett már csak finoman és nőiesen felvonom a szemöldökömet, majd verbális távolságtartással érzékeltetem, hogy jó modort tanulni sohasem késő, csak hát valakinek felesleges.

Mondom ezt olyan közvetlen emberként, aki szemrebbenés nélkül letegezi az atyaúristent, és munkamegbeszélés alkalmával is képes egy mondatba sűríteni a trágárnak minősített szavakat a fentebb stíllel. Szerintem a drágaszívemezésnek csak akkor lenne létjogosultsága, ha én kispofámnak, faszikámnak, esetleg pöcsiöcsinek szólítanám az úriembereket.

Megtehetném. Biztos vicces lenne. Létezik azonban egy olyan – mára elhomályosult, leginkább vegetáló – fogalom, hogy alapvető tisztelet.

Aminek nincs köze nemhez, korhoz, foglalkozáshoz vagy társadalmi helyzethez. A negédesség nekem ebbe nem fér bele. Még akkor sem, ha a drága szívem egyik fele helytálló lehet, mert tényleg nem vagyok egy teszkó gazdaságos bige. És más sem az. Legfeljebb csak akkor, ha valamilyen oknál fogva elhiszi magáról, de ez már egy másik történet.

A mostani történet arról szól, hogy nincs az a dekoltázs vagy szoknyahossz, ami a drágaszívemezést legitimálná egy hétköznapi beszélgetés során.

Mert azt sugallja, hogy a másik nem vesz komolyan, én pedig cserébe reflexből megállapítom, mekkora bunkó paraszt. Ez pedig vajmi keveset használ az eszmecsere sikerességének, hiszen olyan eszmékre enged következtetni, melyek vagy teljességgel hiányoznak, vagy olyanok, hogy még véletlenül sem szeretnék bennük osztozni.

Persze, a drágaszívemezők táborához tartozóknak ez csak valami fapina duma lehet, amivel nem tudnak mit kezdeni.


Még több cikk: