Az érzés még fontosabb, mint a lóvé

„Hogyan látod magad öt év múlva?” – kérdezték tőlem. „Boldognak. Úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek” – vágtam rá teljes természetességgel. Szerintem nyilvánvaló volt a válasz, az asztal másik végéről viszont rám meredtek, mint valami eltévedt E. T.-re.

Tényleg eltévedtem egyébként, mert klasszikus állásinterjúszerűségbe keveredtem, holott az én profilomban kizárólag a kötetlen beszélgetésnek van értelme. Mutatok referenciát, válaszolgatok és kérdezgetek, de nekem senki ne jöjjön már ilyen személyiségbelövős maszlaggal, mert félperces guglizás után úgyis könyékig turkálhat az attitűdömben.

Egy megbízás adása és elvállalása kölcsönös előnyökön alapuló megegyezés szerint történik – nem holmi szívesség, amit futószalagon érkező kérdésekre adott álfrappáns válaszokkal kell kiérdemelni.

„Come on, dream on!” | brainpickings.org
„Come on, dream on!” | brainpickings.org

Én nem restellek munkára jelentkezni, ha úgy adódik. Mégis mintha mindig az engem megkeresők hoznák a legnagyobb előrelépést. Ha hinnék a véletlenekben, talán ráfognám, hogy azok miatt alakult így. Mindenesetre most nézelődés van nálam, mert a két láb, amin állok, nem elég.

Persze, ehhez végig kellett gondolnom, hogy egyáltalán mit szeretnék csinálni. Egy váltás általában mindig az ellenpólusra világít: a „mit nem”-re, ami viszont a célok eléréséhez édeskevés. Mielőtt azonban elmélyedtem volna a dologban, hogy szívem szerint a napom hány százalékára legyen mostantól írás, fordítás és szerkesztés, a homlokomra csaptam: nem is a mi, hanem a hogyan számít!

Hát nem tökmindegy, mivel foglalkozom, ha szeretem, és jól keresek vele? Miért kellene ragaszkodnom az eddigi keretekhez vagy az ismert tevékenységekhez?

Mi van, ha kétségbeesetten dobálom a húszasokat valami lakótelepi bevásárlóközpont neonfényű termének nyerőgépébe, miközben Las Vegas-ban jackpot várna rám, csak nem veszem észre az akciós repjegyről szóló reklámlevelet? A válaszok legalább annyira maguktól értetődnek, mint az „ötéves terv”.

Ez a gyakorlatban viccesen hangzik, mert ha sajnálkozva megkérdezik tőlem, mit fogok művelni a felszabadult időmben, nagy vigyorogva válaszolom, hogy még nem tudom, viszont kurva jó lesz.

Ráadásul rákapcsoltam a műfordításra, ami ugye nagy szerelem. Olyannyira, hogy júniusban tíz nap alatt fogom megcsinálni a tizediket. (Nyugi, nem csapom össze, rövidebb.)

Azt is megkérdezték tőlem egyébként, hogy én most akkor bármit el fogok-e vállalni, illetve tucatjával küldözgetem-e a szét a CV-m. Igen, voltam már abban a bizonyos bármit-helyzetben, méghozzá évekig, köszöntem szépen.

Hálás voltam a lehetőségekért, tanulságosnak éreztem őket, és annak az időszaknak egyetlen pillanatát sem szégyellem. De most nem is úgy fogalmaznék, hogy munkát keresek. Hanem az érzést, hogy csinálok valamit, és legszívesebben átölelném a világot közben – amikor pedig megérkezik érte a honorárium, akkor pláne.

Tisztában vagyok vele, hogy a kor szelleme cinikus vigyor kíséretében akar lerángatni oda, ahol sokan már nem is hisznek ebben. Én viszont így sem félek, mert nem álomképről, hanem napi szinten megélt tapasztalatról beszélek. A szenvedélyes lelkesedéssel végzett munkáról, aminek megvannak a maga hőfokához méltó küzdelmei… viszont azzal is előrejutok, hogy megvívom őket.


Kapcsolódó posztok:


Még több cikk:

9 Comments

  1. Kár, hogy nem hozzám jössz állásinterjúra, üdítő kivétel lennél :)
    Eddig életemben egyszer, egyetlenegyszer fordult elő, hogy olyan alanyt interjúztattam, aki olyan lelkesedéssel mesélt a munkájáról, egy vizespohárral szemléltetve mérnöki képességeit, hogy noha előtte fél órával betöltöttük a pozíciót, addig talpaltam mindenkihez a vezérigazgatóval bezárólag, míg fel nem vettük, és reorganizáltunk neki egy fasza kis pozíciót. Sose felejtem el, az interjú után kerestem a kandi kamerát a tárgyalóban, hogy ilyen nincs…

    Kedvelés

    1. nálad már voltam másfajta interjún ;)

      hehe, nem hittem volna, hogy ennyire ritkaság az ilyen hozzáállás, de tegyük hozzá: szerintem minden emberben eredendően ez munkálna, csak már gyermekkorban elkezd kihalni, amikor látjuk, mit összeszopnak a szüleink a kenyérkeresetért.

      Kedvelés

    2. Nekem meg azt jó hallani, hogy van olyan HR-es, akinél előny az, ha az ember szereti a munkáját, és nem csak arra megy, hogy a pozícióba a leginkább illeszkedő biorobotot megtalálja.
      (Btw., írsz egy elérhetőséget a gutbesserwasser kukac gmail pont com-ra? Lehet, érdemes lenne megvizsgálni, van-e együttműködni lehetőség a cégednek, meg nekem.)

      Kedvelés

  2. Én pont ezért tervezem a váltást. Mert már nem érzem azt, hogy hű, ez az, amiért érdemes reggel felkelni. Unom, és amit többszöri felülvizsgálat ellenére is unok… Abból lépek. Ugyanúgy az érzést keresem, ahol azt érzem, a helyemen vagyok, azt csinálom, ami jól esik, amit élvezek, és mindezt olyan helyen, ahol a cégprofillal is tudok azonosulni. Nagy fába vágtam a fejszém, de beláttam, ez a minimum. Mert ha valami nem stimmel, de igent mondok rá, akkor abból fél-egy-másfél év után húzódozás, mehetnék támad, és újra állást keresek.

    Szüleim kicsit ki vannak akadva, sehol sem tapadok meg hosszabb ideig. Nem értik, miért mondok fel, amikor elégedettek velem. Csakhogy én akkor abban a szerepben meg nem vagyok, másra vágyom.

    Kedvelés

    1. drukkolok :) az én őseim mindössze az első két felmondásnál pislogtak, pedig akkor még csak 22 voltam :D

      vállalkozóként is nyilván a hosszú távú együttműködéseket szeretem a legjobban, de már tudom, hogy rengeteg ajtó van. és ha az egyik bezárul, attól még ezer másik közül választhatok. persze, ez nem mindig tűnt valóságosnak, ám amióta hiszek benne, tényleg elindult valami – a lehető legjobb irányban.

      Kedvelés

      1. Valójában sok remek hely van, ahol érdemes dolgozni. Amikor először futottam bele egy ilyenbe és nem engem választottak, azt hittem, összedől a világ, elszalasztottam életem lehetőségét. Amikor lecsengett a világfájdalmam, de nem adtam fel a keresést, sorra botlottam bele az újabbakba és csak a fejem kapkodtam. Ha nem is engem választottak, csupa érdekes emberrel, céggel ismerkedhettem meg, és már ezért megérte, mert szélesíti a látókörömet, és megerősít, érdemes ragaszkodnom az elképzeléseimhez.

        Kedvelés

        1. hát igen… lehet mondani, hogy a vonzás törvénye hülyeség, de mégis az elvárásaink tükrében látjuk a világot. ha biztos vagy magadban, sokkal nagyobb az esélyed a megerősítő impulzusokra, ha meg csak tétován pislogsz, hasra esel az első gallyban. csak hát ugye a világfájdalmat félretenni elég nagy dolog :P

          Kedvelés

          1. A régi megszokások, berögzült felfogások is megnehezítik a dolgom. Vissza akarnak húzni az ismert meleg híg babakakiba. Most is azon töprengek, hogy a lefgutóbbi hely, ahol voltam interjún, jó lesz.e nekem? A poazíció, amit megpályáztam, nem kevés-e hozzám? Hiszen többre is képes lennék, kételkedem abban, részt vegyek a kiválasztási folyamatban a továbbiakban. Mindezt úgy, a hely, az emberek szimpatikusak, és helyben lenne a meló, ingázás nélkül járhatnék oda. Úgy érzem, mintha arra menne a licit, mennyiért alkudnék meg egy képességeimhez mérve könnyebb feladatkörrel.

            Kedvelés

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s