Nagyra nőtt gyerekek

Mindenkiben ott rejtőzik a poronty-énje. Így természetes. De vannak, akik örökre benne ragadnak a dackorszakban, és a soha meg nem kapott rózsaszín pónilovak fölött keseregnek. Az ő útjuk sem jobb vagy rosszabb – csak bizonyos szempontból érdekesebb.

Amikor kicsi voltam, egy rakás olyan tulajdonságot társítottam a felnőttléthez, ami a mai napig nincs meg bennem. Már nem aggódom miattuk, mert vagy kialakulnak és felszínre törnek, vagy nem.

Az első, talán legfontosabb leckém az volt egyébként, hogy a világ nem olyan, amilyennek a szobám falai között játszva elképzelem. Hogy nem mímelhetem Barbie babákkal a jövőbeni eseményeket, de még Cindy-kkel sem.

„Jaj, most mi lesz?” | Fotó: Channel 4
„Jaj, most mi lesz?” | Fotó: Channel 4

Ezt eleinte tragédiaként éltem meg, hiszen hogy’ a fenébe’ képzeli a világ, hogy másmilyen legyen?

Évek kellettek a felismeréshez: akkor bizony az egész játék bazi unalmas lenne. Reggel felkelnék, lemenne a főcím meg a kiírás, hogy ez a hány ezredik rész, aztán a sors benyomna valami reklámot a nézőknek, amikor kimegyek pisilni. Néhány hónapig vegetáltam már így, ám sem a testi-lelki érzet, sem a hirdetési bevétel nem bírt folytatásra ösztönözni.

Aki szerint ez a fajta mókuskerék maga a felnőttlét, gyerekesnek ítélt. Aki szerint pedig a saját igények felismeréséhez kell igazi érettség. nem győzött vállon veregetni. A felnövés tehát relatív.

Ráadásul kortól függ a legkevésbé, mert láttam már ötvenes csecsemőt és ötéves bölcset is. A szokatlanul ösztönös tudást sugárzó csemetéktől sosem szörnyedek el, a másik véglettől viszont mindig összefacsarodik egy kicsit a szívem.

Pedig felnőtt testű emberpalántának lenni olyan… egyszerű lehet. Csak szépen belefeledkezni az élet legfontosabbnak tartott kérdéseibe – akkor is, ha mindez éppen a pöttyös labda hollétére korlátozódik. Vagy a rózsaszín pónilóra, ugyebár, kinek mi.

Én már csak igen kivételes esetekben tudom felbaszni az agyam azon, hogy jaj, most akkor mi van és lesz. (Akkor viszont éktelenül, ám utána jót nevetek a saját hülyeségemen.)

Akik viszont a dackorszakban – vagy annál is korábbi szinten – rekedtek, állandóan rászűkítik a tudatukat valami elképesztően piszlicsáré dologra, s vígan fürdenek benne.

A gyermeki elme gondtalansága ugyanis nemcsak abban rejlik, hogy spontán bele tud lazulni a jelenbe. Hanem abban is, hogy néha magával ragadja a múlt vagy a jövő, olyankor pedig ugyanúgy nem számít semmi sem.

Csak a homokvár a lényeg, amit tegnapelőtt véletlenül szétrúgott Pistike. Minő borzalom, ha utólag kiderül, hogy direkt tette! A holnaputánra ígért hamburgerezés viszont bearanyozza a jelent, még egy fogászati szűrővizsgálatot is ki lehet bírni a reményében.

Történésekbe, pillanatokba és érzésekbe kell kapaszkodni, mintha a tudatnak mankóra lenne szüksége. Mert ha nincs semmi fogódzó, akkor vajon mi lesz? Olyan zokogó kétségbeesés, mint amikor a kedvenc plüssjátékát elhagyja a kisember.

A túlkoros lurkók életét állandó félelem árnyékolja be. Rettegnek, hogy véletlenül a buszon marad a mackójuk, miközben érzik, hogy talán már illene szabadulni tőle. Vagy fel sem ismerik magukban a függőséget, csak valahol mélyen tudat alatt őrizgetik, mindennapos frusztrációként megélve. S miután a félelem mindig magához vonzza a tárgyát, úgyis eltűnik az a rohadt plüssfigura, hogy a feje tetejére álljon minden.

Na, olyankor lehet változtatni: megragadni egy másik mankót, vagy szabadon rohanni tovább nélküle. Az igazán csöppek viszont tragédiát látnak a válaszútban, nem fejlődési lehetőséget.

És a legfurcsább az egészben, hogy nem mindig veszik észre a feléjük nyújtott szülői kezet. Ettől tud fájni nekem a sorsuk, még ha csak messziről is nézem őket.


Még több cikk:

 

Szerinted?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s